Skip to main content
gazdasághírközlésinformatikaInternetközigazgatás: külföldönközigazgatási informatikatársadalomtávközléstechnikatudomány

Digitális Európa: 9,2 milliárd eurós költségvetéssel indítaná útjára az Európai Bizottság Európa első digitális programját

Szerző: 2018. június 10.No Comments

„Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az első Digitális Európa program létrehozására, amelynek keretében 9,2 milliárd eurót fordítana a következő hosszú távú, 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó uniós költségvetésben a mind sürgetőbb digitális kihívások kezelésére.

A digitális egységes piaci stratégiával az EU a digitális korszaknak megfelelő szabályozási keretet alkotott. Ezt az Unió nemzetközi versenyképességének fokozása és stratégiai digitális kapacitásainak továbbfejlesztése és megerősítése érdekében a Digitális Európa program keretében hasonlóan ambiciózus támogatásokkal és beruházásokkal kell kiegészíteni. Ezek a kulcsfontosságú kapacitások a nagy teljesítményű számítástechnikát, a mesterséges intelligenciát, a kiberbiztonságot és a magas szintű digitális készségeket érintik, illetve ezek széles körű – a vállalkozások és a közszféra általi – használatának és hozzáférhetőségének biztosításával kapcsolatosak, a gazdaság és a társadalom egészében.

Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős alelnök a következőket nyilatkozta: „A digitális egységes piac megteremtette a politikai és jogi kereteket ahhoz, hogy az emberek teljes mértékben élvezhessék a digitális átalakulás nyújtotta előnyöket. Célunk az volt, hogy az uniós költségvetés elébe menjen a jövőbeli kihívásoknak: a digitális átalakulást minden javaslatunkban figyelembe vesszük, a közlekedéstől, az energiaágazaton és a mezőgazdaságon át az egészségügyig és a kultúráig. Ennek megerősítésére a ma benyújtott javaslatunk növelné a beruházásokat a mesterséges intelligencia, a szuper-számítástechnika, a kiberbiztonság, a készségek és az e-kormányzat területén – olyan területeken, amelyek mindegyikét az EU jövőbeli versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú tényezőkként azonosították az Unió vezetői.”

Marija Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos így fogalmazott: „Az első páneurópai digitális program kiemelkedő lépés Európa digitális átalakulásban játszott globális vezető szerepének megerősítése tekintetében. A mesterséges intelligenciába, a nagy teljesítményű számítástechnikába, a kiberbiztonságba és hasonló kulcsfontosságú stratégiai digitális kapacitásokba fogunk beruházni, és – akárcsak az összes digitális kezdeményezésünk esetében – e program középpontjában is az európai polgárok állnak majd. A program egyik fő pillérét azon beruházások képezik, amelyek lehetővé teszik, hogy a polgárok elsajátítsák a legújabb digitális technológiákhoz való hozzáféréshez és azok használatához szükséges fejlett digitális készségeket.”

A Bizottság javaslata öt területre összpontosít:

  1. Szuperszámítógépek: 2,7 milliárd euró áll majd rendelkezésre az európai szuper-számítástechnikai és adatfeldolgozási kapacitások növelésére és megerősítésére, amely az egészségügytől a megújuló energiákon át a biztonságos gépjárművekig és a kiberbiztonságig számos terület fejlődése számára kulcsfontosságú. Ezek a források biztosítani fogják a szuper-számítástechnika hatékonyabb és szélesebb körű használatát mind a köz-, mind a magánszektorban, ideértve a kis- és középvállalkozásokat is. A Digitális Európa program 2022–2023-ra exaszintű képességekkel rendelkező (másodpercenként milliárdszor milliárd, azaz 1018 számítási művelet elvégzésére képes), világszínvonalú szuper-számítástechnikai és adatinfrastruktúrát, 2026–2027-re pedig az exaszintet meghaladó szintű létesítményeket tervez üzembe állítani. Ezáltal az EU saját független és versenyképes technológiai erőforrás birtokába jut, melynek révén lehetőség nyílik kiváló alkalmazások fejlesztésére és a szuper-számítástechnika elérhetőségének és használatának bővítésére. A tervezett kezdeményezések a szuperszámítógépek európai stratégiájára épülnek, amely számos területen elősegíti majd az Unió fejlődését, az egészségügyi ellátástól és a megújuló energiától a biztonságos gépjárművekig és a kiberbiztonságig.
  2. Mesterséges intelligencia: a tervek szerint 2,5 milliárd euró szolgálja majd a mesterséges intelligencia elterjedését az európai gazdaságban és társadalomban. Ez a költségvetés a mesterséges intelligenciával kapcsolatos európai megközelítésre épül, amelyet 2018. április 25-én terjesztett elő a Bizottság: a cél a mesterséges intelligencia fejlesztése a mesterséges intelligencia előidézte társadalmi-gazdasági változásokat figyelembevétele mellett és a megfelelő etikai és jogi keretek kialakításával. A Digitális Európa program könnyebb hozzáférést biztosít majd a vállalkozások – különösen a kisebb vállalkozások – és a hatóságok számára a tagállamok mesterséges intelligenciával foglalkozó tesztelési és kísérleti létesítményeihez, míg a Horizont Európa program keretében a kutatás és az innováció számára nyújtott nagyobb támogatás szavatolja, hogy az Unió továbbra is a mesterséges intelligenciával kapcsolat tudományos és technológiai fejlesztések élvonalában maradjon. A Bizottság közös, mindenki számára elérhető európai „algoritmuskönyvtárak” kialakítását javasolja, amelyek segítenék a köz- és a magánszektort abban, hogy azonosíthassák és megszerezzék az igényeiknek leginkább megfelelő szükséges megoldásokat. A digitális innovációs központokban Unió-szerte tesztelési és tudásszerzési célokat szolgáló, a mesterséges intelligenciával foglalkozó nyílt platformokhoz és ipari adatterekhez férhetnek majd hozzá a kisvállalkozások és a helyi innovátorok.
  3. Kiberbiztonság és bizalom: a javaslat 2 milliárd eurót szán az EU digitális gazdaságának, társadalmának és demokráciájának védelmére a kibervédelem és az EU kiberbiztonsági ágazatának fellendítése, a korszerű kiberbiztonsági berendezések és infrastruktúra finanszírozása, valamint a szükséges készségek és ismeretek fejlesztésének támogatása révén. A javaslat a 2017. szeptemberben előterjesztett kiberbiztonsági intézkedések széles körére, valamint a 2018. májusban hatályba lépett, a kiberbiztonságról szóló első uniós jogszabályokra épül.
  4. Digitális készségek: 700 millió euró biztosítja majd, hogy a jelenlegi és a jövőbeli munkavállalók hosszú és rövid távú képzések, valamint munkahelyi szakmai gyakorlatok keretében könnyen fejlett digitális készségekre tehessenek szert, függetlenül attól, hogy melyik tagállamban tartózkodnak. A Digitális Európa program keretében a digitális innovációs központok célzott programokat kínálnak majd a kkv-k és a közigazgatási szervek számára, hogy alkalmazottaik megszerezhessék azokat a fejlett készségeket, amelyek a szuper-számítástechnika, a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság által kínált új lehetőségek kiaknázásához szükségesek.
  5. A digitális technológiák széles körű használatának biztosítása a gazdaságban és a társadalomban: 1,3 milliárd euró szolgálja majd a közigazgatás és a közszolgáltatások digitális átalakítását, az uniós szintű interoperabilitást és azt, hogy minden vállalkozás, különösen a kkv-k könnyebben hozzáférjenek a digitális technológiákhoz és a know-how-hoz. A kkv-k és a közigazgatási szervek számára a digitális innovációs központok biztosítanak majd „egyablakos” hozzáférést a technológiai szakértelemhez és a kísérleti létesítményekhez, illetve nyújtanak tanácsot a digitális átalakítási projektek üzleti potenciáljának pontosabb értékeléséhez. A program támogatni fogja a digitális innovációs központok hálózatát, amely Európa-szerte a legszélesebb körű földrajzi lefedettséget biztosítja majd. A digitális innovációs központok mára az európai ipar digitalizálására irányuló stratégia központi elemei közé tartoznak.

A következő lépések

A hosszú távú uniós költségvetésre és ágazati javaslataira vonatkozó gyors megállapodás elengedhetetlen annak biztosításához, hogy az uniós források a lehető leghamarabb konkrét eredményeket mutassanak fel.

Tekintettel a helyzet sürgősségére és a szükséges beruházás mértékére, az uniós beavatkozás igen fontos ahhoz, hogy a fellépések közös finanszírozása és koordinálása olyan léptékben történjen, amely képes megfelelni a digitális átalakulás által támasztott kihívásoknak. Ez biztosítaná az új digitális technológiák jelentette előnyök maradéktalan megosztását.

Amennyiben nem sikerül gyorsan végrehajtani a szükséges beruházásokat, akkor meggyengülhet az EU innovációs kapacitása és ipari versenyképessége.

Ha a következő hosszú távú költségvetésről 2019-ben megszületik a döntés, akkor biztosított lesz a zökkenőmentes áttérés a jelenlegi hosszú távú költségvetésről (2014–2020) az újra, és a finanszírozás kiszámítható körülmények között valósulhat meg, ami mindenkinek érdeke.

Háttér-információk
A Digitális Európa új program, amely az EU hosszú távú költségvetési javaslatában az „Egységes piac, innováció és digitális gazdaság” fejezet részét képezi. A 2015 májusában elindított digitális egységes piaci stratégiára és annak az elmúlt években elért eredményeire építve, a program fő célja az európai digitális átalakulás a polgárok és a vállalkozások javára történő alakítása.

Az új források lehetővé teszik, hogy az EU több pénzt ruházzon be a digitális gazdaságba és társadalomba. A Bizottság ma egyúttal arra is javaslatot tett, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében 3 milliárd euróra növeljék a digitális infrastrukturális projektek költségvetését. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz a legnagyobb európai hozzáadott értéket képviselő projektekre, különösen a határokon átnyúló összeköttetésekre összpontosít. A digitális gazdaság tekintetében hozzájárul annak biztosításához, hogy 2025-ig minden fontos társadalmi-gazdasági szereplő – iskolák, kórházak, közlekedési csomópontok, főbb közszolgáltatási intézmények és digitális szempontból intenzív vállalkozások – hozzáférjenek a jövőorientált szélessávú kapcsolatokhoz (lásd külön sajtóközleményben).

A Digitális Európa program mellett a következő többéves pénzügyi kereten belül a Horizont Európa program révén is tovább kell folytatni és meg kell erősíteni a következő generációs digitális technológiák kutatásának és innovációjának finanszírozását. A két program együtt fog működni: míg a Horizont Európa a kutatás és az innováció terén tesz lehetővé kulcsfontosságú beruházásokat, a Digitális Európa ennek eredményeire építve létrehozza a szükséges infrastruktúrát, és támogatja a telepítést és a kapacitásbővítést, amely a jövőben a mesterséges intelligencia, a robotika, a nagy teljesítményű szuper-számítástechnika és a nagy adathalmazok kutatásához nyújt hozzájárulást.

További információk

Forrás:
9,2 milliárd eurós költségvetéssel indítaná útjára a Bizottság Európa első digitális programját; Európai Bizottság; IP/18/4043; 2018. június 6.