Skip to main content
gazdaságInternetmédiapolitikatársadalom

1,3 millió euróval támogatja a Google a magyar digitális újságírást

Szerző: 2018. június 17.No Comments

„Tizenhárom magyar projekt kapott összesen 1,3 millió euró támogatást a Google Digital News Initiative – DNI elnevezésű, a digitális újságírást támogató pályázatából – közölte a Google.

Az eddigi négy kiírásban összesen 4800 pályázat érkezett, ebből 29 ország 461 sikeres projektje kapott támogatást 94 millió euró összegben – derül ki a frissen közzétett jelentésből. A Google Innovációs Alapját az európai hírközlési ökoszisztémát megújító médiavállalkozások számára hozták létre. A Google 11 európai médiaszervezettel együttműködésben 2015 áprilisában indította el a DNI-t, hogy a technológia és az innováció segítségével hozzájáruljon a minőségi újságírás fejlődéséhez. A kezdeményezéshez több mint ezer szervezet csatlakozott.

A 150 millió eurós (közel 46,4 milliárd forint) alapot olyan európai médiavállalkozások számára hozták létre, amelyek kísérletezési teret és kötöttségek nélküli támogatást keresnek innovatív ötleteik megvalósítására. A kis startupoktól, nagyszabású szerkesztőségeken át, a helyi és országos hírcsatornákig a DNI által finanszírozott projektek olyan megoldásokat kínálnak, amelyek a technológia segítségével képesek a digitális újságírást előmozdítani, újragondolva a tényellenőrzést, az előfizetői rendszert, a személyre szabott tartalmakat és az olvasók hatékonyabb bevonását – közölte a Google.[SG.hu]”

„Eddig 13 magyar projekt összesen 1,3 millió euró támogatásban részesült a „Google Digital News Initiative” elnevezésű kezdeményezésének köszönhetően. Az eddigi négy kiírásban összesen 4 800 pályázat érkezett, melyből 29 ország 461 sikeres projektje kapott támogatást összesen 94 millió euró összegben, derül ki a frissen közzétett jelentésből.

A Google Innovációs Alapját az európai hírközlési ökoszisztémát megújító médiavállalkozások számára hozták létre tizenegy európai médiaszervezettel együttműködésben 2015 áprilisában. A cél az, hogy a technológia és az innováció segítségével hozzájáruljon a minőségi újságírás fejlődéséhez. Indulása óta több mint 1 000 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez.

A 150 millió eurós (46,4 milliárd forintos) alap elegendő rugalmassággal és támogatással innovatív hírközlési megoldások létrehozását lehetővé teszi, amelyek megfelelnek a jelenkor kihívásainak.

A Google DNI 2018-as jelentése olyan projekteket mutat be, amelyek komoly eredményeket értek el az alábbi négy kulcsfontosságú, iparágat érintő kihívás tekintetében:

  • Online dezinformáció visszaszorítása: olyan projektek, amelyek a minőségi újságírás megóvását és védelmét szolgálják a tényellenőrzés és más, a félrevezető információk leküzdésére szolgáló technológiák segítségével.
  • Helyi történetek: olyan projektek, amelyek megfelelő láthatóságot biztosítanak a régiós és kisebb kiadók számára a digitális térben.
  • A digitális bevételek növelése: olyan projektek, amelyek megújíthatják és változatossá tehetik a digitális tartalomgyártás üzleti modelljét.
  • Új technológiák feltárása: olyan projektek, amelyek digitális technológiát alkalmaznak a munkafolyamatok vagy a tartalom automatizálására az eredeti újságírás támogatása vagy az olvasói élmény javítása érdekében.

Ezek a kihívások ma a teljes európai híripart foglalkoztatják. A projektek között szerepel: a Full Fact, független jótékonysági szervezet, amely automatizált tényellenőrzést használ fel heti 25 000 médiatétel ellenőrzésére; a La Voz de Galicia, amelynek ‘Hyperlocal Listener és Community Manager’ szoftvermegoldása segít az újságíróknak a helyi felhasználók igényeinek kielégítésében; a Steady, amely lehetővé teszi a digitális kiadók számára, hogy pénzt szerezzenek az egyes tartalomelemekből előfizetési bevétel révén; és a Frames, amely kihasználja az adatújságírás erejét, egyszerűsíti és népszerűsíti annak használatát – írja közleményében a cég.[Napi.hu]”

Forrás:
1,3 millió eurós Google-támogatás a magyar digitális újságírásnak; SG.hu; 2018. június 12.
Milliárdokat osztott szét a Google; Szabó Dániel; Napi.hu; 2018. június 12.
Google News Initiative; Google