Skip to main content

„Az Innovációs és Technológiai Minisztériumba, méltó helyére kerül a Digitális Jólét Program – mondta az InfoRádiónak Deutsch Tamás, a terület leköszönő miniszterelnöki biztosa. A Fidesz európai parlamenti képviselője kiemelte: az elmúlt három évben több olyan fejlesztési program is elkészült, amely átfogja a digitalizáció leglényegesebb fejlesztési területeit és megalapozza a minisztérium tevékenységét.
„2015 végén indult útjára az InternetKon, az internet és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció eredményeire építve a Digitális Jólét Program. És a magunk mögött hagyott két és fél esztendőben annak a bizalomra épülő együttműködésnek köszönhetően, amely a magyarországi digitális ökoszisztéma szereplői között kialakult, azaz a piaci szereplők, a szakmai és társadalmi szervezetek, a legkülönbözőbb műhelyek, illetve az állami szereplők együttműködésének köszönhetően lendületet vett Magyarországon a digitalizáció” – jelentette ki az InfoRádióban Deutsch Tamás.

A Digitális Jólét Programot mostanáig vezető miniszterelnöki biztos elmondta, olyan fejlesztési programok indultak útjára, amelyek európai összevetésben is elismerést, sőt figyelmet kiváltó programok voltak. Magyarországon két lépcsőben 27 százalékról 5-re csökkent az internetezést terhelő adó. Ez 2016 óta összességben is majdnem 40 milliárd forintnyi pénzt hagyott a magyar vállalkozások, a magyar családok zsebében.

Deutsch Tamás jelezte, elkészültek a nagy átfogó, a digitalizáció leglényegesebb területeit érintő fejlesztési programok. Például Magyarország digitális oktatási stratégiája, amelynek megvalósítása már megkezdődött.

„A teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakítása lezajlik az előttünk álló 3-5 esztendőben. Elkészült Magyarország gyermekvédelmi stratégiája, hogy meg tudjuk óvni az internethasználat létező kockázataitól a gyermekinket, unokáinkat. Elkészült Magyarország digitális startup-stratégiája, hogy lendületet adjunk az innovatív, a legizgalmasabb, leginkább versenyképes termékek, szolgáltatások előállításával foglalkozó új induló vállalkozásoknak, és elkészült Magyarország digitálisexport-fejlesztési stratégiája, ami további lendületet ad a magyar digitális gazdaság exportteljesítményének” – mondta Deutsch Tamás, és hozzátette, tavaly a kormány döntött a program kibővítéséről is, több mint két tucat új területen, a digitális sportstratégiától kezdve Magyarország digitális agrárstratégiájának az előkészítéséig.

„A digitális jólét program kibővítése már a digitális előnyszerzés stratégiája. Erre építve a kormány a választásokat követően a szerkezeti felállását tekintve is átalakult – mondta, arra utalva, hogy létrejött az Innovációs és Technológiai Minisztérium. –

Az elmúlt két és fél évben végzett munkánk legnagyobb elismerése, hogy az új tárca feladat- és hatásköreibe beilleszkedik, sőt az egyik legfontosabb építőeleme a Digitális Jólét Program.” Így már nem miniszterelnöki biztos fogja irányítani a programot, hanem Palkovics László miniszter. Deustch Tamás feladatai ezzel véget értek. Európai parlamenti képviselőként fog tovább tevékenykedni – árulta el az InfoRádiónak.

„A két és fél év alatt elkészült szakmai fejlesztési programok alapvetően kirajzolják azt az irányt, amely felé Magyarországnak mennie kell. Rendkívül hangsúlyos a digitálisinfrastruktúra-fejlesztés, a vezetékes és a mobilinternet-hálózat színvonalának további fejlesztése” – mondta a leköszönő miniszterelnöki biztos, és hozzátette: három területen kell megvalósítani a stratégiákat.

Deutsch Tamás szerint a digitális írás- és olvasástudás színvonalának emelésében kell sokat tenni, ennek a megvalósítása már megkezdődött. Nagyon fontos a gazdaság versenyképességének a javítása, hogy sikeresen megtörténjen a digitális átalakulás. És végül nélkülözhetetlen, hogy a magyar állam, a magyar önkormányzati igazgatás teljes egészében az e-közigazgatás logikája mentén működjön, hogy minél hatékonyabban tudják a polgárok, a vállalkozások az ügyes bajos dolgaikat intézni.”

Forrás:
Deutsch Tamás: méltó helyre kerül a Digitális Jólét Program; Infostart 2018. június 18.