Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatörvények, határozatok

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter 1/2018. (VI. 29.) ITM rendelete a digitális archiválás szabályairól

Szerző: 2018. július 1.július 7th, 2018One Comment

„…1. §
(1) Ha törvény iratnak vagy okiratnak a megőrzését, illetve eredeti példány megőrzését írja elő, a megőrzési kötelezettséget elektronikus úton e rendelet szerint kell teljesíteni.
(2) E rendelet hatálya – a Magyar Közlöny és a Hivatalos Értesítő elektronikus dokumentumként kiadott lapszámainak digitális archiválása kivételével – nem terjed ki az állami vagy helyi önkormányzati feladatot vagy jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy által végzett elektronikus archiválásra.

3. §
(1) A megőrzésre kötelezett a megőrzési kötelezettség lejártáig folyamatosan köteles biztosítani, hogy az elektronikus dokumentum megőrzése olyan módon történjen, amely védi az elektronikus dokumentumot a törlés, a megsemmisítés, a véletlen megsemmisülés, az utólagos módosítás és sérülés, valamint a jogosulatlan hozzáférés ellen.
(2) A megőrzésre kötelezett köteles biztosítani, hogy az őrzött elektronikus dokumentum értelmezhetősége, olvashatósága – például a dokumentum megjeleníthetőségét lehetővé tevő szoftver- és hardverkörnyezet biztosításával – a megőrzési kötelezettség időtartama alatt megmaradjon.

6. §

(5) A zárt rendszerű archiválást lehetővé tevő szoftvernek vagy informatikai megoldásnak olyan dokumentációval kell rendelkeznie, amely részletes tájékoztatást nyújt legalább az alábbiakról:
a) szoftver vagy informatikai megoldás működésére vonatkozó áttekintő folyamatok,
b) alkalmazott technológiák,
c) alkalmazott szabványok,
d) zárt rendszerű archiválást garantáló megoldások,
e) folyamatba épített és utólagos informatikai és belső ellenőrzési tevékenységek.

7. §
A megőrzésre kötelezett az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 10. melléklet 6. és 13. pontja szerinti adatszolgáltatással érintett, számla, számlával egy tekintet alá eső okirat (a továbbiakban együtt: elektronikus számla dokumentum) elektronikus formában történő megőrzését teljesítheti olyan módon is, amely megfelel a következő követelményeknek:
a) a megőrzésre kötelezett az adott elektronikus számla dokumentumhoz az állami adó- és vámhatóság közleményében meghatározott módon egyirányú kódolási algoritmussal előállít egy különálló, de az adott elektronikus számla dokumentummal együtt kezelt adatot (a továbbiakban: hash kód),
b) a megőrzésre kötelezett az a) pontban létrehozott hash kódot a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendeletben [a továbbiakban: 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet] foglaltak alkalmazásával megküldi az állami adó- és vámhatóság részére,
c) ha az állami adó- és vámhatóság visszaigazolja a b) pontban meghatározott módon megküldött adatszolgáltatás sikeres feldolgozását, biztosítható az elektronikusan megőrzött számla, számlával egy tekintet alá eső okirat adattartalmának védelme és az eredet hitelessége,
d) a megőrzésre kötelezettnek az a) pontban foglaltak alapján képzett hash kódot és az elektronikus számla dokumentumot együttesen szükséges megőriznie, ezzel igazolva az elektronikus számla dokumentum adattartalmának változatlanságát, valamint az utólagos módosítás és sérülés kizárását.

10. §
E rendelet a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. július 23-i 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg…”

Forrás:
AAz innovációért és technológiáért felelős miniszter 1/2018. (VI. 29.) ITM rendelete a digitális archiválás szabályairól; Magyar Közlöny; 2018. évi 99. szám; 2018. június 29.; 5100-5101. oldalak (PDF)
1/2018. (VI. 29.) ITM rendelet a digitális archiválás szabályairól; Nemzeti Jogszabálytár