Tervezet az egységes Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezetről és az Állami Alkalmazás-katalógusról, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról

„A tervezet célja olyan új szabályozási környezet megteremtése, amely biztosítja, hogy a jövőben az állami működést szolgáló informatikai alkalmazásfejlesztések az állam által erre a célra létrehozott és fenntartott, egységes állami követelmények mentén szabályozott módszertan szerinti folyamatokkal kialakított, minden érintett szereplő számára hozzáférhető fejlesztői környezetben valósuljanak meg. A rendelet-tervezet hatálya alá tartozó szervek informatikai fejlesztést akkor végezhetnek, ha az Állami Alkalmazás-katalógusban nincs a szükségletnek megfelelő alkalmazás. A fejlesztést, fő szabály szerint, az Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezetben kell lefolytatni.

Véleményezési határidő: 2018. július 16., 23 óra 59 perc”

Forrás:
Tervezet az egységes Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezetről és az Állami Alkalmazás-katalógusról, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról; Belügyminisztérium, 2018. július 13. (PDF)

A bejegyzés kategóriája: informatika, közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika, törvények, határozatok
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.