Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Berkó Attila (az új Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott): a kormányhivatalnak segítenie kell a beruházásokat

Szerző: 2018. július 15.No Comments

„A hatósági munka területén a kormányhivatal nem lehet gátlója a fejlesztési törekvéseknek, inkább előmozdító erőnek kell lennie ‒ mondta el az új Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott. Berkó Attila a Rádió Orienten számolt be a megye legjelentősebb beruházásairól.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal vezetője elmondta, 2011 óta mintegy három milliárd forintot költöttek közel 30 épületük felújítására, elsősorban energetikai fejlesztésekre. Az EU-források mellett sok hazai forrást is sikerült a térségbe hozni, így számos épületet tudtak korszerűsíteni ‒ mutatott rá. Példaként említette a Szolnoki Járási Hivatal új épületét.

A korábbi szolnoki főiskola régen üresen álló épületében közel 170 munkatárssal a szervezet több osztálya, és a megyeszékhely harmadik kormányablaka is helyet kapott. Ez a beruházás egymilliárdos hazai és négyszázmillió forintos uniós forrásból valósult meg ‒ emlékeztetett.

Berkó Attila hangsúlyozta, a fejlesztésekhez hatékony csapat áll a kormányhivatal rendelkezésére, gyors tervezési fázisokkal és jó kivitelezőkkel.
A közösség számára hasznos beruházások tekintetében megyei szinten a kormánymegbízott elsődleges szerepe a szükséges támogatás előteremtése, illetve megfelelő kommunikációval az érintett felek közti információáramlás biztosítása ‒ fogalmazott a kormánymegbízott, hozzátéve: a kormányhivatal hatósági munka területén nem lehet nehezítője, gátlója a fejlesztési törekvéseknek, hanem lehetőség szerint partner és előmozdító erő kell legyen. Fontos, hogy a járási hivatalvezetők gyűjtsék össze a területükön zajló fejlesztésekkel kapcsolatos információkat. A kormánymegbízott pedig ez alapján legyen felkészült, legyen véleménye és segítse elő, hogy a megyében minden forrás a legjobban hasznosuljon.

A soron következő legfontosabb feladatként a karcagi rendőrkapitányság épületének kérdését említette. Mint ismertette, a kapitányság teljesen új helyszínre költözik, így az üresen maradó épületbe ‒ annak felújítása után ‒ egy külön, önálló hivatali egység költözhetne. Kiemelt feladat lesz a szolnoki megyeháza korszerűsítése is, mely elkerülhetetlen ‒ tette hozzá.

Szolnok országos léptékkel is meghatározó vasúti csomópont, vasúti állomására a 2019-es évben teljes körű felújítás vár. Hogy kormányablak is nyílik-e majd a megújult épületben, arról később döntenek ‒ tájékoztatott a kormánymegbízott. Mint mondta, a megyeszékhelyen működő három ügyfélközpont egyelőre bőven elegendőnek bizonyul, ám a nagyszámú átmenőforgalom miatt mindenképpen megvizsgálják majd az újabb kormányablak lehetőségét is.

Infrastrukturálisan is komoly fejlesztések vannak folyamatban. A 2017-2018 Komplex Útfelújítási Program keretében több mint 20 útszakasz újul meg a megyében, Berkó Attila úgy fogalmazott: a megyét be kell kapcsolni az ország vérkeringésébe, de kiemelt feladat a városi belső úthálózatok fejlesztése is.

Ennek szellemében zajlik a munka: átadták a Szolnok északi kapujánál lévő 32-es út felújított szakaszát, épül az M4-es autóút Budapestet és Szolnokot összekötő szakasza. Nagy előrelépés, hogy ezentúl többsávos gyorsforgalmi út áll majd rendelkezésre ‒ mutatott rá, hozzátéve, hogy e fejlesztés továbbvitele kiemelten fontos a megye számára. Folyik az M44-es építése is Kunszentmártonnál, így jelenősen bővülnek a térség gyorsforgalmi utakhoz való csatlakozási lehetőségei. Emellett a belső úthálózat, illetve a kisvárosi bekötők is megújulnak ‒ foglalta össze a kormánymegbízott. Szükség lesz egy kis türelemre Szolnokon belül is, ahol előreláthatólag a vasúti Tisza-híd és a Tiszavirág híd is megújul idén, de a munkálatok végeztével mindenki elégedett lesz ‒ tette hozzá.

A kormánymegbízott az egészségügy megyei helyzetével kapcsolatban elmondta, szerencsés helyzetben vannak, hiszen mind az intézményi vezetés, mind az önkormányzati oldal, mind a kormányhivatal részéről nyitottak az együttműködésre, legyen szó teljeskörű kórházfelújításról, mint Hosszúhetényben, vagy napelemes parkoló létesítéséről, mely a szolnoki MÁV Kórháznál valósult meg, több mint 200 millió forintból.

A Rádió Orient vendége kiemelte: erősíteni szeretnék az idegenforgalom szerepét is.
Régóta központi kérdés a megyében, hogy kevés a szálláshely, miközben a térség egyre népszerűbb, amin sokat mozdított előre a festői Tisza-tó körül kiépített 40 kilométer hosszú kerékpárút. A bővülő szabadidős sportlehetőségek mellett jelentős profi sportélettel is büszkélkedhet a megye ‒ tette hozzá.

Nagyon sok az érték és a látnivaló a megyében, amit ha tényleg meg akarunk mutatni, ahhoz idegenforgalmi fejlesztések kellenek.”
A kultúra területein is jelentős beruházások folynak Szolnokon: elindult a Szigligeti színház felújítása, valamint a nagy hagyományú Szolnoki Művésztelep teljeskörű felújítása is zajlik ‒ ismertette Berkó Attila.

A megyei felsőoktatás renoméjának emelését is kiemelt feladatként jelölte meg a szakember, hozzáfűzve: egyelőre egyfajta útkeresés jellemzi a megyében működő két felsőoktatási kart, de bízik abban, hogy az irány jó. A kormánymegbízott szerint a térségnek van megtartó ereje, és nem baj, ha a megye fiataljai tanulmányaikat az ország más pontjain végzik, ha utána visszatérnek.”

Forrás:
Berkó Attila: a kormányhivatalnak segítenie kell a beruházásokat; OrientPress; 2018. július 12.