Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

509/2018. (X. 17.) Korm. határozat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról

Szerző: 2018. október 24.No Comments

„1. A Kormány, Budapest főpolgármesterének (a továbbiakban: főpolgármester) kezdeményezésére és javaslatát elfogadva, Budapest Főváros Önkormányzatával (a továbbiakban: Fővárosi Önkormányzat) együttműködve, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján létrehozza a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát (a továbbiakban: Tanács), valamint felkéri a főpolgármestert a Tanács tevékenységében – az e határozatban meghatározottak szerint – történő közreműködésre.

2. A Tanács a budapesti fejlesztéspolitika, valamint a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések tervezésének és megvalósításának összehangolásával, a budapesti fejlesztéspolitika területén hozandó kormányzati és fővárosi önkormányzati döntések megalapozott előkészítésével, a kormányzati és a fővárosi önkormányzati hatáskörben megvalósuló jelentős fővárosi fejlesztések és beruházások tekintetében a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat közötti koordinációs tevékenységgel kapcsolatban javaslattevő, kezdeményező, döntés-előkészítő, koordináló feladatokat lát el; továbbá figyelemmel kíséri és nyomon követi ezen fejlesztések megvalósítását.

3. A Tanács

a) tíz tagból áll, akik közül öt tag a Kormányt, öt tag a Fővárosi Önkormányzatot képviseli,

b) döntéseit egyhangúlag hozza, a döntéshozatal során a kormányoldalnak és a fővárosi önkormányzati oldalnak egy-egy szavazata van, azzal, hogy szavazati jogot a Kormány nevében a miniszterelnök vagy az őt helyettesítő miniszter, a Fővárosi Önkormányzat nevében a főpolgármester gyakorolja.”

Forrás:
509/2018. (X. 17.) Korm. határozat a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról; Nemzeti Jogszabálytár
A Kormány 1509/2018. (X. 17.) Korm. határozata a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról; Magyar Közlöny; 2018. évi 162. szám; 2018. október 17.; 30747-30749. oldalak (PDF)