Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarművelődés

A cégeknek a technológia, a munkavállalóknak a tudás ad új lehetőséget

Szerző: 2018. október 27.No Comments

„Az idei év első nyolc hónapjában 6,3 százalékkal nőtt a magyarországi járműgyártás termelése; ehhez a teljesítményhez elengedhetetlen a korszerű tudással rendelkező szakemberek munkája, ezért „a legfontosabb feladatunk, hogy minél több tehetséges fiatalt tereljünk a szakképzés irányába” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Mercedes Benz Academy átadásán Kecskeméten.
A miniszter kiemelte: ma már minden harmadik, szakképzésben érintett diák részt vesz valamilyen duális képzésben, cél, hogy ez az arány is tovább növekedjen. Mert ami a cégeknek a technológia, az a munkavállalóknak a tudás – hangsúlyozta.

Palkovics László emlékeztetett arra, 2012-ben megkezdődött a szakképzési rendszer, 2014-ben pedig a felsőoktatási rendszer átalakítása. Mindkét átszervezés egyik legfontosabb szempontja az volt, hogy közel hozza az iskolát a munkaerőpiaci igényekhez.

A miniszter szerint jó döntésnek bizonyult a német mintájú duális képzés magyarországi bevezetése. Ma a felsőoktatási képzésben közel kétezer duális hallgató vesz részt, és több mint százezer diák tanul a duális szakképzési rendszerben. A vállalati partnerként résztvevő cégek száma pedig már meghaladja a hétszázat.

Palkovics László hangsúlyozta, a jövőbeni cél, hogy minden magyar fiatal úgy kerüljön ki az iskolarendszerből, hogy az alapkompetenciákon túl rendelkezzen olyan készségekkel, kompetenciákkal, amelyek segítségével megállja a helyét a 4. ipari forradalom átalakuló munkaköreiben is. Ehhez olyan partnerekre van szükség, mint a Mercedes-Benz, ahol ezt a képzést a kezdetektől komolyan veszik – fogalmazott.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón kiemelte, a gyár úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer bevezetésében Kecskeméten. Elmondta, hogy 2011-ben három szakkal, az idei tanévtől pedig már hat szakmával indult el a szakképzés, az országban elsőként indított főiskolai duális képzés pedig öt szakra bővült. A 2018-as tanévben összesen 188 szakiskolai tanuló kezdte meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális szakképzéseiben, míg a főiskolai szinten 62 hallgató. Az ügyvezető megfogalmazása szerint olyan utánpótlásra tudnak majd támaszkodni, amelyik jobban fel lesz készülve az aktív munkahelyi életre.

A Mercedes-Benz Academy Kecskemét az autógyár telephelyén épült fel, 8 ezer négyzetméteres területéből 6 ezer négyzetmétert egy modern felszerelésekkel berendezett oktatócsarnok foglal el. Emellett irodák, oktatótermek és 120 fő befogadására alkalmas multifunkcionális tér is várja a hallgatókat és diákokat. Az oktatási központ szakközépiskolás diákoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, jelenlegi és leendő Mercedes-Benz dolgozóknak biztosít helyet a gyakorlatorientált képzésre.

A több mint 3 milliárd forintos beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatta.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg mintegy 4 ezer munkatársat foglalkoztat, tavaly több mint 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Cars 2018-ban megkezdte a már meglévő mellett egy új autógyár építését is Kecskeméten. A beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg, több mint 2500 új munkahelyet teremtve. Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul el.”

Forrás:
A cégeknek a technológia, a munkavállalóknak a tudás ad új lehetőséget; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2018. október 26.