Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Új testület felügyelné a közigazgatási bíróságokat

Szerző: 2018. október 27.No Comments

„Semmi nem indokolja, hogy a rendes bíróságok és a közigazgatási bíróságok országos tanácsának összetételére vonatkozó szabályok eltérjenek egymástól – nyilatkozta lapunknak Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökhelyettese. A kormány javaslata szerint a jövőben a közigazgatási bírósági szervezet munkáját nem az Országos Bírói Tanács, hanem egy új testület, az Országos Közigazgatási Bírói Tanács felügyelné, amelynek tagjait közvetlenül a bírók választják, s ezt a megoldást az OBH kiterjesztené a rendes bíróságok gyakorlatára is.

– A tervek szerint az új közigazgatási bírósági szervezet országos önkormányzati szerve nem az Országos Bírói Tanács (OBT) lesz, hanem egy új testület, az Országos Közigazgatási Bírói Tanács, amely közvetlen és arányos képviseletet biztosít a bíróságoknak – fogalmazott lapunk megkeresésére Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal szeptember közepén kinevezett elnökhelyettese, aki terveiről és a szervezettel kapcsolatos elképzeléseiről nyilatkozott.

Ismertetése szerint az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsba valamennyi közigazgatási törvényszék és a Közigazgatási Felsőbíróság is közvetlenül választana tagot, nem pedig közvetve, elektorok útján, mint az OBT-be, így az esetleg kieső tag is könnyen pótolható, hisz az érintett törvényszék összbírói értekezlete egyszerűen dönthet az illető pótlásáról.

– Azt gondoljuk, hogy a rendes bírósági szervezet Országos Bírói Tanácsa esetében is át kellene venni ezt a megoldást. Semmi nem indokolja, hogy a rendes bíróságok és a közigazgatási bíróságok országos tanácsának összetételére vonatkozó szabályok eltérjenek egymástól. Éppen ezért elkészítettünk és a bíróságok elnökeinek véleményezésre megküldtünk egy törvényjavaslatot, amely biztosítaná valamennyi törvényszék és ítélőtábla közvetlen képviseletét az OBT-ben. Ennek megfelelően a testület 26 tagúra bővülne – a Kúria elnöke, öt ítélőtáblai bíró, egy-egy bíró a húsz törvényszék képviseletében –, és a tagjait ezután az egyes bíróságok bírái közvetlenül választanák meg, ami a legdemokratikusabb megoldás – magyarázta Vajas Sándor.

A bíró emlékeztetett: a közigazgatási bíróságok történetének legmozgalmasabb évtizedét éljük, 2013-ban létrejöttek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok, nem sokkal később pedig a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok, míg most az Ország­gyűlés az önálló közigazgatási bírósági szervezetrendszer felállítására készül, csúcsán egy közigazgatási felsőbírósággal, visszatérve ezzel a magyar igazságügyi hagyományokhoz.

– Keményen dolgozunk azért, hogy az átállás az ügyfelek és a kollégák számára is gördülékeny legyen, s ennek érdekében folyamatosan együttműködünk az Igazságügyi Minisztériummal, amely igazgatni fogja a közigazgatási bírósági szervezetet – fogalmazott Vajas Sándor.

Az OBH elnökhelyettese kitért a szervezet programjaira is. Mint mondta, két évvel ezelőtt indult el a Megtartó program, amelynek lényege, hogy a bíróságok költségvetési megtakarításaiból és a rendelkezésre álló büdzsé többletéből a bírók és igazságügyi alkalmazottak különböző pluszjuttatásokat kapnak, például szakmai önképzés céljára. A Családbarát bíróság program pedig kifejezetten a kisgyermekes munkavállalókat hivatott segíteni.

– Ez nem feltétlenül anyagi támogatás, hiszen a családoknak az is nagy segítség, ha például lehetővé teszik a szülők számára az otthonról történő munkavégzést. Ezek a módszerek a fluktuáció csökkentésére, a dolgozók elismerésére, ösztönzésére nagyvállalati környezetben régóta ismeretesek, de a bírósági igazgatásba csak az elmúlt években kerültek be – tájékoztatott Vajas Sándor.

Szavai szerint a legnagyobb feladat kétségtelenül a bírói illetményrendszer reformjának előmozdítása és egy olyan életpályamodell bevezetése, amely anyagilag is elismeri a bírók teljesítményét, kifejezi megbecsültségüket és arányban áll a rájuk nehezedő felelősség súlyával.

– Erre vonatkozóan komoly szakmai előkészítés után egy komplex javaslatcsomagot állítottunk össze, amelynek elemeiről folyamatosan tárgyalunk a kormányzati szervekkel – fejtette ki az OBH elnökhelyettese.”

Forrás:
Új testület felügyelné a közigazgatási bíróságokat; Tar Hajnalka; Magyar Idők; 2018. október 26.