Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

A digitalizáció és az e-kormányzás került a középpontba a Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján

Szerző: 2018. november 12.No Comments

„A digitalizáció és az e-kormányzás került a középpontba a Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján. A csütörtökön kezdődött eseményt Domokos László, a MPGE és az Állami Számvevőszék elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: az ellenőrző szervezetek közös célja a jól irányított állam támogatása, ezért pedig közös válaszokat kell adni a digitális fejlődés okozta kihívásokra.

„Nagy örömmel jöttünk a napfényes Szegedre” – nyitotta meg a konferenciát Domokos László elnök. Mint mondta: az MPGE éves konferenciája idén is nagy és aktuális kihívásokat jár körül. Hangsúlyozta: a digitalizáció és az e-kormányzás támasztotta elvárások, a rendkívül gyors fejlődés teljesen új feladatok elé állítja az ellenőrző szervezeteket is. Közös célunk ugyanis, hogy támogassuk a jól irányított államot és ennek érdekében közös válaszokat adjunk a kihívásokra.

Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott megnyitójában arról beszélt, hogy a közszféra szervezeteinek és hivatalainak legfőbb célja az állampolgárok szolgálata, annak érdekében, hogy az adófizető polgárok gyors és hatékony szolgáltatásokat kapjanak. Mint mondta: az elmúlt években megkezdődött változások már éreztetik pozitív hatásukat, ugyanakkor további bátor és hatékony lépésekre van szükség.

A konferencia első napján tartott előadást Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Hangsúlyozta: a digitális átállás versenyképességi kérdés az egész ország számára. Hogy ezzel élni tudjon Magyarország, minden szereplőnek megvan a maga felelőssége és kötelessége. Mint mondta: a korszerű adatelemző rendszerek és információtechnológiai megoldások az ellenőrzések területén is jól alkalmazhatóak, hiszen a különböző intézmények alapdokumentumainak, szabályzatainak ellenőrzése nagy hatékonysággal automatizálható.

Az első napon előadást tartott még Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke; Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkár; Turóczy László, a Pénzügyminisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára; Szabó Zoltán Attila, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója; valamint Czégény Gyula, az ÁSZ erőforrás gazdálkodási vezetője és Pálmai Gergely, az ÁSZ Elnöki Titkársági és Igazgatási osztályának a vezetője. Az elhangzott előadásokról az MPGE hírportálján olvashat részletes tudósításokat.

A második nap programjában a MPGE tagszervezeteinek szakértői előadásai szerepeltek. Holman Magdolna az ÁSZ főtitkára „A jobb jövőért, együttműködve a belső ellenőrzéssel” címmel tartott előadást. Kiemelte: a 21. században a digitalizáció áthatja az életünket, a munkánkat. Gyökeresen megváltoztatja az értékteremtést, forradalmasítja a gazdaságot és a vállalatokat, megjelenik az e-kormányzás. Az ÁSZ főtitkára előadásában rávilágított: az Országgyűlés által adott felhatalmazás révén az Állami Számvevőszéknek a jövőben nagyobb ráhatása lesz a belső ellenőrzés területére, ezáltal javítva annak működését.[ÁSZ]”

„A közigazgatás területén a jövőben jelentős fejlesztések valósulnak meg, így az ellenőrzötti körről egyre részletesebb információk válnak elérhetővé a közhiteles nyilvántartási rendszerekben.
„A digitális átállás versenyképességi kérdés az egész ország számára” – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének éves konferenciáján.

Domokos László azt is mondta, hogy a korszerű adatelemző rendszerek és információtechnológiai megoldások az ellenőrzések területén is jól alkalmazhatóak, mert a különböző intézmények alapdokumentumainak, szabályzatainak ellenőrzése nagy hatékonysággal automatizálható.
Az ÁSZ elnöke hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék számára rendkívül fontos, hogy egyszerre fejlessze a belső technológiai rendszereket és kiépítse a külső ellenőrzési környezethez a megfelelő csatornákat. A közigazgatás területén a jövőben komoly fejlesztések valósulnak meg, így az ellenőrzötti körről egyre részletesebb információk válnak elérhetővé a közhiteles nyilvántartási rendszerekben, ami jelentősen növeli az ellenőrzési hatékonyságot.

Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkár egyebek mellett elmondta: a NAV adatvagyona alapvetően három forrásból, az adózóktól, a hatósági tevékenységből és külső társhatóságoktól származik. Kiemelte, hogy a nyáron indult online számlázási rendszerben július 1-je óta több mint 12 millió tranzakció történt. Az online pénztárgép rendszer pillanatnyi mérete több mint 150 terra byte, és több mint 27 milliárd számlát, nyugtát tartalmaz.
Ez jól szemlélteti, hogy az adóhivatal rendkívüli méretű digitális adatállományt kezel, ezért kulcskérdés az ellenőrzési módszerek hatékonysága – fejtette ki, hozzátéve, hogy az adatok biztonságát maximálisan garantálni kell.

Az adóhivatalt vezető államtitkár úgy fogalmazott: a hatékony közszolgáltatásokhoz ügyfélbarát és proaktív hivatalokra, hatóságokra van szükség, ehhez pedig a digitális technológiák alkalmazása jelentősen hozzájárulhat.[Világgazdaság]”

Forrás:
MPGE-konferencia: Fókuszban a digitalizáció; Horváth Bálint; Állami Számvevőszék; 2018. november 10.
Komoly digitalizáción esik az Állami Számvevőszék; Világgazdaság/MTI; 2018. november 8.
Lásd még:
Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE)