Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Az oktatási stratégia higgadt kialakítása mellett érvelt az államtitkár

Szerző: 2018. november 19.No Comments

„Gyorsan változó világban élünk, a tudomány, az oktatás, az innováció napi politikai kérdéssé vált, ezért fontos, hogy higgadtan alakítsuk ki az oktatási stratégiát – erről beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára a magyar tudomány ünnepe alkalmából tartott konferencián kedden Budapesten.
Bódis József a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében, a Tudomány és parlament című rendezvényen előadásában hangsúlyozta: a kor egyik nagy kihívása, hogy még nem létező területekre kell programokat alkotni, új szakmák, jelenségek tűnnek fel, amelyekhez egyre újabb készségekre van szükség. Törekedni kell – folytatta – a különbségek kiegyenlítésére, szükség van paradigmaváltásra, új módszerekre.

Nagy kihívás az oktatásban a lemorzsolódás is, amelynek aránya Magyarországon 2 százalékkal rosszabb az uniós átlagnál. Ez nem csupán statisztikai adat, hanem egyéni zsákutcák, személyes tragédiák vannak mögötte – hívta fel a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a magasabb képzettségűek körében alacsonyabb a munkanélküliség – jegyezte meg.

Fontos a kreativitás, a kritikus gondolkodás, a színvonalas oktatás kulcsa pedig a pedagógus – mondta az államtitkár, aki szerint a hatékonyság érdekében bürokráciacsökkentésre is szükség van. Úgy fogalmazott: az oktatás erőforrásai korlátozottak, „de ha jól érvelünk, jobb arányokat érünk el”.

Az oktatási államtitkár kitért a demográfiai helyzetre is. Rámutatott: ma Európában egyetlen ország sem képes biztosítani a reprodukcióját, még az e téren élenjáró Írország vagy Franciaország sem, így elöregednek Európa társadalmai.

Bódis József elmondta: jövő tavaszra elkészül Magyarország innovációs stratégiája és ehhez kapcsolódva az oktatási stratégia, amelyet a tudomány eredményeire kell alapozni.

Lovász László akadémikus, az MTA elnöke a rendezvény megnyitóján kiemelte: az Akadémia számára az oktatás kiemelt fontosságú kérdés. Gyorsan változik a világ, egyre több a tudás, meg kell tanulni szelektálni, és az oktatás eszköztára is gyorsan bővül.

Az MTA kötelessége, hogy ezekről a kérdésekről nyilvánosan véleményt mondjon, ezért fogadták el azt az állásfoglalást, amely szerint a magyar oktatás költségvetésének el kell érnie az EU átlagát – tette hozzá. Az MTA elnöke arra figyelmeztetett: az oktatás módszertana nem közpolitikai, hanem szakpolitikai, sőt tudományos kérdés, amelyet a gyakorlatban, az iskolákban kell tesztelni.

A magyar tudomány ünnepén már többször megtartott, Tudomány és parlament című rendezvény célja, hogy közvetlen kapcsolat jöjjön létre a tudomány képviselői és a döntéshozók között, és így ne csak a sajtón keresztül, torzítva jussanak el a tudomány eredményei a döntéshozókhoz – jegyezte meg Lovász László.

A keddi konferencia programjában szerepel a többi között az MTA tantárgy-pedagógiai kutatási programjának és az MTA közoktatási elnöki bizottságának bemutatása.”

Forrás:
Higgadtan alakítsuk ki az oktatási stratégiát!; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2018. november 13.