Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyartechnikatudomány

Nemzeti Közszolgálati Egyetem: megtartotta első plenáris ülését a Mesterséges Intelligencia Koalíció

Szerző: 2018. december 2.No Comments

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartotta első plenáris ülését az idén októberben alakult Mesterséges Intelligencia Koalíció. A több mint 120 tagot számláló szervezet elnökségi tagokat választott és hamarosan megalakulhatnak majd a munkacsoportjai is.

Idén októberben, Balatonfüreden alakult meg a tömörülés, aminek egyik célja, hogy Magyarország fontos tagjává váljon a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek. A koalíciót alapítók szándéka az, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A szervezetnek jelenleg 124 tagja van, de ez a szám folyamatosan bővül Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint. A tárcavezető a koalíció első plenáris ülésén elmondta, hogy a többi között 17 egyetemi kutatóhely is részt vesz a szervezet munkájában. Elhangzott, hogy az állam elsődleges szerepe a megfelelő jogszabályi környezet biztosítása a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztőmunkának. Ebben a kormányzat várja a szakma javaslatait, hogy a legmegfelelőbb törvények, jogszabályok születhessenek. Palkovics László szerint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések Magyarország számára is jó esélyt kínálnak, hogy növeljük hazánk versenyképességét Európában és a világban. „A Mesterséges Intelligencia nem maga a cél, hanem egy stratégia, egy eszköz a társadalmi-gazdasági céljaink megvalósításához. Az MI koalíció feladata nemcsak az európai szintű előrelépéshez szükséges versenyképes területek beazonosítása, hanem hogy mindenkit felkészítsen Magyarországon a mesterségesintelligencia-alapú megoldások elfogadására” – fogalmazott a miniszter. Elhangzott, hogy a világban és hazánkban is folyamatosan növekszik azon területek száma, ahol már alkalmazzák a mesterséges intelligenciát. Palkovics László példának hozta fel az autógyártást, az egészségügyet és a banki szférát.

A rendezvényen Jakab Roland, a koalíció elnöke elmondta, hogy a szervezet létrehozása jelzi a vállalati szektor, az állam és a tudomány közös gondolkodásában rejlő hatalmas képességet és lehetőséget. Elhangzott, hogy évtizedes előnyöket lehet szerezni ma egy országnak azzal, ha a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokat, fejlesztéseket összehangoltan és jó irányban folytatja. „A koalíció célja, ennek az esélynek a megragadása”- tette hozzá a szakember. Jakab Roland elmondta azt is, hogy munkájuk hátterét a digitális jólét program adja, amelynek fő célja hazánk digitális átállásnak biztosítása. Jakab Roland szólt arról is, hogy a következő időszak feladata a szabályozással kapcsolatos igények megfogalmazása az állam felé, valamint a mestereséges intelligencia stratégia jövőbeni megalkotásához szükséges javaslatok összegyűjtése. A koalíció jövő év elejétől szakmai munkacsoportokat hoz létre és tavaszra mesterséges intelligencia térképet is szeretnének megalkotni a szakemberek.

A rendezvény résztvevői stílszerűen a mobiltelefonjuk segítségével választották meg az elnökség tagjait, akik egy-egy nagyobb szakterületet jelenítenek meg a szervezet munkájában. A közigazgatási szakterületet Szigeti Adám innovációért felelős helyettes államtitkár képviseli, aki a fejlesztő állam szerepét emelte ki hozzászólásában. A szakmai szervezeteket képviselő Laufer Tamás szerint számos ösztönzőelemet kell majd a törvényi szabályozásba beépíteni ahhoz, hogy a vállalati szektor valamennyi képviselője érdekelt legyen a fejlesztésekben és az együttműködésben.

A plenáris ülésen hat szakmai munkacsoport létrehozásáról döntöttek a tagok: az MI stratégia kidolgozására, technológia és biztonsági témakörben, adatipar és adatvagyon, szabályozási és etikai keretek, alkalmazások és piacfejlesztés, nemzetközi kapcsolatok, valamint az oktatás és tudatosítás témakörében.”

Forrás:
Megkezdte munkáját a Mesterséges Intelligencia Koalíció; Szöőr Ádám; Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 2018. november 30.