Skip to main content
jogközigazgatás: magyarszakirodalom

A Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhely az állami eljárások racionalizálásának alapkérdéseiről (zárókonferencia)

Szerző: 2018. december 7.december 9th, 2018No Comments

„Projekt száma: KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001, projekt címe: A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

MEGHÍVÓ
A Kilényi Géza Egyetemi kutatóműhely „Az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései” című kutatás ii. szegmensének zárókonferenciája

A 2018. március 1-jével létrehozásra került Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhely, amelynek első kutatása az állami eljárások racionalizálásának alapkérdéseinek vizsgálatára irányul. A kutatás első szegmense a közigazgatási hatósági eljárás karakterisztikájával foglalkozott. Ennek a kutatásnak a következő etapja az I. ütem II. szegmensében a nem klasszikus közigazgatási hatósági eljárások vizsgálatára irányul annak érdekében, hogy a hatékonyság tükrében górcső alá vonjuk az egyes közigazgatási (szak)igazgatási területek eljárási metodikáját.

A kutatásunk második szegmensének tudományos eredményei a Patyi András – Boros Anita (szerk): A hazai közigazgatási eljárások alapvető jellemzői a hatékonyság tükrében című kötetben kerülnek összefoglalásra. A kutatás II. szegmensének zárókonferenciája az így kimunkált kutatási eredmények bemutatására hivatott.

Időpont: 2018. december 18. 9:00-16:00
Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Oktatási Központ, 214-215. Előadó (1083 Budapest, Üllői út 82.)

PROGRAM

Megnyitó és általános értékelés
Levezető elnök: Dr. Imre Miklós intézetvezető, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet
09:00 – 09:20 Megnyitó ‒ Dr. Orbán Balázs András miniszterhelyettes, Miniszterelnökség
09:20 ‒ 09:40 Megnyitó – Prof. Dr. Kis Norbert dékán, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar
09:40 ‒ 10:00 „A nem klasszikus közigazgatási hatósági eljárások vizsgálata” című kutatás értékelése ‒ Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár, prorektor, a Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhely vezetője, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint Dr. habil. Boros Anita egyetemi docens, a kutatás vezetője, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

10:00 ‒ 10:30 Kávészünet

10:30 ‒ 11:30 Az Ákr. hatálya alól kivett eljárások rendszere
10:30 – 10:50 A szabálysértési eljárás, illetve a választási eljárás, a népszavazás kezdeményezési és a népszavazási eljárás mint sajátos közigazgatási eljárás – M. Balázs Ágnes – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
10:50 – 11:00 Az adó-, valamint vámigazgatási eljárás mint sajátos közigazgatási eljárás – Dr. Bokor Csaba – Nemzeti Adó- és Vámhivatal
11:00 – 11:10 A menekültügyi és idegenrendészeti eljárások – Tóth Tamás – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
11:10 – 11:20 A versenyfelügyeleti eljárások – Dr. Nánay János – Miniszterelnökség
11:20 – 11:30 Az MNB Ákr.-ben nevesített eljárásai, mint sajátos közigazgatási eljárások – Dr. Kolozsi Pál Péter – Magyar Nemzeti Bank
11:30 ‒ 11:50 Az önkormányzati eljárások – Dr. Gyergyák Ferenc – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
11:50 ‒ 12:10 A Kormány és egyes kormányzati testületek eljárási alapkérdései ‒ Prof. Emeritus Dr. Tamás András – Nemzeti Közszolgálati Egyetem

12:10 ‒ 12:50 Az egyes szakigazgatási ágazatok eljárásai I.
12:10 – 12:20 Az agrárigazgatás eljárásai – Dr. Andréka Tamás – Agrárminisztérium
12:20 – 12:30 A belügyi igazgatás és a honvédelmi igazgatás eljárásai ‒ Dr. Szilvásy György Péter – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
12:30 – 12:40 Az emberi erőforrás igazgatás eljárásai – Dr. Kovács Péter – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
12:40 – 12:50 Az igazságügyi igazgatás eljárásai ‒ Dr. Nánay János – Miniszterelnökség

12:50 ‒ 13:50 Ebédszünet

Levezető elnök: Prof. Emeritus Dr. Tamás András egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
13:50‒ 14:40 Az egyes szakigazgatási ágazatok eljárásai II.
13:50 – 14:00 A külügyi és külgazdasági igazgatás eljárásai – Menyhárt Zsolt – Külgazdasági és Külügyminisztérium
14:00 – 14:10 A Miniszterelnökség és háttérintézményeinek igazgatási eljárásai – Dr. Horváth Tamás – Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
14:10 – 14:20 A Miniszterelnöki Kabinetiroda igazgatási eljárásai ‒ Tóth Tamás – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
14:20 – 14:30 A pénzügyi igazgatás eljárásai ‒ Dr. Szabó Ildikó – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
14:30 – 14:40 Az innovációs és technológiai igazgatás eljárásai – Dr. habil. Boros Anita – Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület
14:40 ‒ 15:00 Az autonóm államigazgatási szervek, a kormányhivatalok és az önálló szabályozó szervek nem hatósági eljárásai – Dr. habil. Boros Anita – Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület
15:00 ‒ 15:20 A köztestületek eljárásai ‒ Dr. Kovács Péter – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
15:20 ‒ 15:40 A közszolgálati eljárások – Dr. György István – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
15:40 ‒ 16:00 Záró gondolatok ‒ Prof. Emeritus Dr. Tamás András egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

A konferencia ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2018. december 14-ig az alábbi elérhetőségen lehet: https://goo.gl/forms/YjuJtlrm5NwVYi8H3

Forrás:
A Kilényi Géza Egyetemi Kutatóműhely az állami eljárások racionalizálásának alapkérdései című kutatás II. szegmensének zárókonferenciája; Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 2018. december