Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarterületfejlesztés

A Debrecen 2030 program alapvetően változtatja meg a keleti régiókban élők mindennapjait

Szerző: 2018. december 10.No Comments

„Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Debrecen északnyugati gazdasági övezete ipari és infrastrukturális beruházásainak előkészítése, megvalósítása érdekében együttműködési, támogatási megállapodást írt alá a miniszter Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével.

Palkovics László elmondta, a megállapodás alapján a kormány 130 milliárd forinttal támogatja a közúti és vasúti fejlesztéseket, valamint a közműberuházásokat.

Papp László kiemelte, Debrecen történetének legnagyobb összegű támogatását írták alá, és hozzátette, a város növekedésének alapja a gazdaság, az elmúlt három évben 500 milliárd forint működőtőke érkezett a városba, és 6000 új munkahelyet hoztak létre.

Az innovációs és technológiai miniszter kitért arra, hogy a kormány az önkormányzatokkal kötött megállapodások révén segíti a magyar települések és vonzáskörzetük fejlődését. Példaként említette a fővárosi önkormányzattal nemrégiben aláírt mintegy ezer milliárd forintos fejlesztési csomagot, a 23 megyei jogú városra kiterjedő Modern Városok Programot, amely 3500 milliárd forint forrást tartalmaz, valamint a Magyar Falu Programot.

Palkovics László szólt arról, hogy a kormányzati szándék megvalósíthatóságának egyik legfontosabb visszajelzése a nemzetközi nagyvállalatok magyarországi beruházási hajlandósága, 2018-ban ennek leglátványosabb példája a BMW beruházási döntése volt. A nemzetközi nagyvállalatok beruházásaik révén új munkahelyeket teremtenek, fejlett technológiát, munkakultúrát hoznak, segítik a kis- és középvállalatok fejlődését Magyarországon.

Debrecenben az elmúlt időszakban stratégiailag kiemelt iparágakban, a járműipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia, az infokommunikáció területén valósultak meg jelentős beruházások, és a városban lesz a tervezett hat Science Park egyike – mondta a miniszter.

Papp László polgármester rámutatott arra, hogy Debrecen fejlődése az egész régió versenyképességét javítja. Kitért arra, hogy célul tűzték ki a lakosság számának növekedését, szeretnék, ha elérné a 300 ezret. Hozzátette: a városban jelenleg 70 ezer diák tanul, a munkaerőt az oktatási intézményeikre építve kívánják biztosítani, 2030-ra a városban tanulók száma elérheti a 100 ezret.

Papp László kérdésre válaszolva elmondta, terveik szerint Debrecen a fejlesztések révén régióközpont lesz, és erősödni fog az iskolaváros jellege.”

Forrás:
A Debrecen 2030 program alapvetően változtatja meg a keleti régiókban élők mindennapjait; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2018. december 5.