Skip to main content
energiaközigazgatás: magyar

Több hatékonysági adatot kell közzétennie a kormánynak, Nemzeti Energetikusi Hálózat alakul a társadalmi tájékoztatás elősegítésére

Szerző: 2019. január 6.No Comments

„Február végéig kell közzétennie a kormánynak azt a dokumentumot, amelyben ismerteti, mely épületei nem felelnek meg az energiahatékonyságra vonatkozó minimumkövetelményeknek. Idén várhatóan felpörögnek a társadalom környezet- és energiatudatosságát formáló programok is.

A kormánynak ettől az évtől minden esztendőben a tárgyév január 1-jei állapot szerint össze kell állítania és február 28-ig közzé kell tennie azoknak a kormányzati épületeknek a listáját, amelyek nem felelnek meg az energiahatékonyságra vonatkozó nemzeti minimumkövetelményeknek. Emellett biztosítania kell, hogy a listán szereplő épültek alapterületének három százalékát az energiahatékonysági minimumkövetelményeknek megfele­lően a tárgyévben felújítsák – áll az energiahatékonyságról szóló törvény tavaly év végi módosításában.

Habár a háromszázalékos felújítási kötelezettség eddig is szerepelt a jogszabályban, ettől az évtől közzé is kell tenni a dokumentációt. Szintén nem új, de fontos szövegrész az, amely szerint a kormányzati épületek energiahatékonysági felújításakor kötelezően vizsgálni kell azok távhőellátásba kapcsolásának lehetőségét.

A szóban forgó épületek – amelyek definíciójáról már korábban döntöttek – olyan, a kormányzat által használt, állami vagy központi kormányzati tulajdonban lévő, fűtött vagy hűtött épületek, amelyek hasznos alapterülete legalább 250 négyzetméter. Nem tartoznak a felújítási kötelezettség alá eső körbe a hitéleti célra használt épületek és a fegyveres erők vagy a kormányzat használatában lévő, nemzetvédelmi célt szolgáló épületek. Szintén nem tagjai a kategóriának azok a műemlék vagy helyi védelem alatt álló épületek, amelyeknél az energiahatékonysági követelmények betartása a műemléki vagy a helyi védettséget megalapozó érték elfogadhatatlan mértékű megváltoztatását eredményezné.

Azokat a végfelhasználási energiamegtakarítási adatokat is közzé kell tennie a kormánynak, amelyeket az egyes szakpolitikai intézkedések révén ért el és amelyek a 2020 végére vállalt 167 petajoule halmozott végsőenergia-megtakarításhoz járulnak hozzá – jegyezte meg a Magyar Energiahatékonysági Intézet. A szervezet szerint a módosítások egy része vélhetően arra a felszólító levélre reakció, amellyel az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az érintett uniós irányelv nem megfelelő végrehajtása miatt. November elején ugyanis a testület Ausztria, Finnország, Németország, Románia, Szlovákia és Spanyolország mellett Magyarország kormányának figyelmét is felhívta arra, hogy nem vagy nem megfelelően hajtotta végre az energiahatékonyságról szóló uniós irányelv egyes követelményeit.

Változásra lehet számítani ettől az évtől a társadalmi szemléletformálás terén is. A kormánynak ugyanis ki kell dolgoznia a fogyasztók energia- és környezettudatos szemléletének formálására és fejlesztésére irányuló cselekvési tervet. Gondoskodnia kell a fenntartható fejlődéssel és az energiatudatossággal kapcsolatos ismeretek oktatásáról, illetve a médián keresztüli terjesztéséről. Továbbá létre kell hoznia a lakosság széles körét elérő energetikai tanácsadó rendszert, ennek részeként a nemzeti energetikusi hálózatot, amely fejlesztésének feladata valójában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalra hárul. A hatóságnak a hálózat számára elérhető ­online felületet kell létrehoznia, amelyen a legjobb gyakorlatok, szakmai útmutatók, iránymutatások találhatók majd meg.

Ez a gyakorlatban annyit jelent majd, hogy a lakosság számára könnyen elérhetők lesznek például olyan információk, mint hogy a fűtési rendszerek korszerűsítésekor milyen hatékonysági vagy méretbeli szempontokra érdemes figyelni.”

Forrás:
Több hatékonysági adatot kell közzétennie a kormánynak; Somogyi Orsolya; Magyar Idők; 2019. január 5.
Lásd még: Nemzeti Energetikusi Hálózat; Budapest Főváros Kormányhivatala; 2018. szeptember 20.
(Energiamegtakarítási intézkedési terv (EMIT), útmutató, tájékoztató, segédanyagok, a fővárosi energetikusok elérhetőségei.)