Skip to main content
jogközigazgatás: magyarművelődésszakirodalom

Recenzió A törvény szavai című kötetről

Szerző: 2019. január 26.No Comments

„A közelmúltban a miskolci Bíbor Kiadónál megjelent A törvény szavai címet viselő kötettel annak A jogi nyelv érthetősége és a joghoz való hozzáférés című konferenciá­nak az írásos anyagát veheti kézbe a Tisztelt Olvasó, amelyet a résztvevők az OTKA-112172 kutatás lezárásaként 2018. május 25-én Miskolcon, a MAB-székházban tartottak. A mű a Prudentia Iuris sorozat 33. köteteként látott napvilágot. A benne szereplő 13 tanulmány révén a kutatói gárdának többéves, ha az előzményeket is hozzászámítjuk, akkor már a 2000-es évek elejétől folyó, a jog és a nyelv kapcsolatát többféle irányból is vizsgáló tevékenységéről és annak eredményeiről kapunk képet.

A munkában megközelítőleg fele-fele arányban vettek részt nyelvészek és jogászok, és már a közreműködők munkahelye és foglalkozása is garantálja a kérdéskör interdiszciplináris megközelítését. A nyelvészek között az alkalmazott nyelvészet (ezen belül is a pragmatika, a korpusznyelvészet, a szakfordítás és szaknyelv), a jogászok köréből szintén több részterület (a reklámjog, a fogyasztóvédelmi jog, a jogelmélet, a jogszociológia, illetve a jogtörténet) képviselői kutatták a valóban igen szerteágazó témát.

A Miskolci Egyetem jogászai és nyelvészei (3-3 fő) mellett az ELTE, a Corvinus Egyetem, a Pécsi Egyetem, a Szegedi Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárai és oktatói vettek részt a kutatási tevékenységben. A munkatársak között találjuk az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport és Szegedi Tudományegyetem, valamint a Centre for Philosophy of Natural and Social Science, London School of Economics and Political Science egy-egy képviselőjét is.

A jogi nyelvnek – akárcsak bármely más szaknyelvnek – a nyelvészeti megközelítése, elemzése számos tanulsággal járhat. A jogi nyelv lingvisztikai kutatása, amely Európa-szerte is az utóbbi néhány évtizedben lendült fel igazán, a legkevésbé sem öncélú tevékenység. A jogi szövegek legkülönbözőbb típusaival naponta emberek tömegei kerülnek kapcsolatba, akár életfontosságú ügyek, akár csak apróbb, de felettébb kínos, pl. családjogi perek kapcsán, és laikusokként azzal találják szemben magukat, hogy a kézhez kapott, anyanyelvükön írott szövegeket igencsak hellyel-közzel képesek felfogni, értelmezni. S ha ezen az alkalmazott nyelvészet képviselői – szorosan együttműködve a jogászi hivatás képviselőivel – változtatni akarnak, akkor még inkább megértjük, miért nevezhette a magyar alkalmazott nyelvészet egyik megteremtőjeként tisztelt Szépe György ezt a nyelvészeti területet „hasznos nyelvészetnek”.

Ezeknek a soroknak az írója, aki a szaknyelvi fordítások és általában a szaknyelvek nyelvhelyességi problémáit (köztük a jogi nyelvéit is) saját oktatói tevékenysége során – főként fordítói programban részt vevő diákjaival – sok esetben elemezte (és aki nem mellesleg a jelen könyv anyanyelvi lektora is volt), szintén az említett alkalmazott nyelvészetet képviseli.

Ám a kezdeményezés a jogi nyelv érthetőbbé tételére – és ezt a kötet több írása is igazolja – ugyanolyan elemi erővel érkezett a jogászok részéről. Jól kifejezik a kérdéskör felelős jogászi megközelítését Szabó Miklós kutatásvezető tanulmányának záró szavai: „Ezért, hogy a joggal való élés előfeltételét képező megértés felé vezető legelső lépés a nyelvi befogadhatóság – mégpedig legelsőként a címzettek, a köznyelvi regiszterben kommunikáló laikusok számára. Mindenki más, a céhen belüliek csak ő utánuk jönnek, hiszen minden ostor vége az ő hátukon csattan, az ő sorsukat fordítja jobb vagy rosszabb irányba” (313. o.).

A nyelvészeti modul részeként Kurtán Zsuzsa a Központozás a magyar jogi nyelvben című írásában az írásjeleknek, számoknak, speciális jeleknek is szentelt egy hosszabb tanulmányt. A tanulmány elején 15 különböző írásjel és speciális (pl. paragrafus-) jel felsorolásával találkozunk, ezeket a későbbiekben egy-egy kis önálló, az adott írásjel nevét címében viselő szövegegység be is mutatja, tárgyalva mind jogi nyelvi használatuk, mind helyesírásuk kérdéseit. A központozásnak a jogi szövegekben való eligazodásban játszott szerepe igen jelentős. A tanulmány bővelkedik a jogi dokumentumokból vett idézetekben, amelyek szemléletes példáit adják a bemutatott jelenségnek.

A hetedik, Markovich Réka által írt tanulmány A jogszabályok logikai mélystruktúrája elsődlegesen elméleti kérdéskört tárgyal, kiegészítve azt számos, a gyakorlati élet adta példával. Az első nagy rész címe: Propozicionális logika és jogszabályszövegbeli jelenségei; itt a negáció, a konjunkció, a diszjunkció, a konnegáció, a kondicionális, a retrokondicionális és a bikondicionális példáit vizsgálja jogszabályi szövegeken, majd a munka második nagy egységében a deontikus logikából a kötelezőség, a megengedettség és a tilalom eseteit veszi számba.

Gedeon Magdolna munkája A magyar jogi nyelv történetéről címmel íródott. Éppúgy szerepel az értékes bemutatásban jelentős hazai szórvány nyelvemlékünk, a Tihanyi alapítólevél magyar mondattöredéke (az 1055 körüli időkből) (200. o.), mint az először latinul kiadott jogi művek (pl. az 1514-es Tripartitum) első magyar fordításának az említése (1569) (203. o.). A Hármaskönyv első fordítóját, Weres Balást tekintik a magyar jogi műnyelv megalapozójának (203. o.). A magyar jogi nyelv fejlődését jól illusztrálandó egy perrendtartási kézikönyv két nyelven, tehát latinul és magyarul szerkesztett kiadásának a bemutatásával is találkozunk (1650-ből) (208. o.). Fontos gondolatok jelennek meg a szerző interpretálásában a nyelvújítás korának időszakáról is.

Az első rész történeti áttekintését követően a magyar jogi szókincs fejlődéséről nyújt a tanulmány – néhány szóalakkal kapcsolatban – igen részletes és érdekes történeti elemzést. A dos, az apellatio és a provocatio latin szavak magyar megfelelői kapcsán a századok során szavak tucatjai merültek fel a különféle jogi szövegekben, mígnem a mai használat kialakult. Ez lesz azonban napjaink problémáinak egyik forrása is, hiszen: „A jogi terminusok érthetősége akkor kezdett problémává válni, amikor a kodifikáció során a népnyelvben uralkodó sokféle terminust egyetlen egyre kellett redukálni” – olvashatjuk az összegezésben (221. o.). A tanulmány nyelvtörténeti adatok sorával is szolgál, egy, a magyar nyelvészek által csak ritkán kutatott területen.

Ződi Zsolt A jog érthetőségének határai címmel és Meg tudják-e oldani a nyelvészek a jogi szövegek érthetetlenségének problémáját? kérdéssel, mint alcímmel írott tanulmánya igen elgondolkodtató írás. A tanulmány 243. oldalán a jogi nyelv érthetetlenségével kapcsolatosan négy sztereotípiát sorol fel, majd ezek érvényességét is vizsgálva, bemutatja tanulmánya fő részeit. Az elsőben az angol jogi nyelv érthetőbbé tételére indult, és egy, még az 1960-as évek elején megjelent alapműre visszanyúló Plain English Movement (PEM) egyes eredményeit ismerteti. Sok rokon vonás ismerhető fel az 1960-as és 1970-es évekbeli angliai, illetve a mai hazai törekvések között. A PEM akkori képviselői ott is részben a szókincshez (és a szójelentéshez), részben a grammatikához (mindenekelőtt a mondatszerkezetekhez), nem utolsósorban pedig a stílushoz kapcsolták a mutatkozó nehézségeket. Az utóbbi idők kutatásai azonban más irányokat is jeleznek: a pragmatikának a jogi nyelv vizsgálatába való bevonásának a szükségességét. A második részben éppen ezért három pragmatikai helyzet elemzése következik: „A három helyzet a jog érthetőségének problémájából más és más aspektust mutat. Az eljárási helyzetben valóban a lexikai és a szintaktikai problémák dominálnak, de ennek szélső eseténél, a fogyasztói szerződésnél már látványosan jelentkeznek a pragmatikai szempontok, amelyeket az EU bírósága fel is ismert. A folyamatos igazodás (compliance) új szempontokkal, főként a technikai nyelvezet kérdésével és a szakmai nyelvhasználati szokások és a jogi nyelv keveredésének problémájával gazdagította a kérdést, míg végül elértünk a hétköznapi problémák jogi megoldásának helyzetéig, amely különösen élesen mutatja a jog érthetőségének pragmatikai gyökereit” (258. o.). A befejezésben fontos következtetés levonására kerül sor. „Tehát, míg az eljárási helyzetben, például egy esküdtszéki instrukciónál a mondatszerkesztés egyszerűsítése, a nominalizációk kerülése, a rövidebb mondatok stb. használata jelentősen javítja a megértést, addig a pragmatikai érthetetlenség legjobb ellenszere a példa, a használati esetek felmutatása” (258. o.).

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a tanulmányok kiváló áttekintést adnak a tárgyalt problémáról és sok új ismerettel is gazdagítják a magyar jogi nyelvről való tudásunkat. A nyelvészeti kiindulású írások számos, a jogi nyelv megértését akadályozó probléma megnevezéséig eljutnak, kezelésükre azonban egyelőre kevés konkrét javaslat van. A nem szorosan a nyelvészeti modulhoz kapcsolódó tanulmányok is tartalmaznak azonban új nyelvi meglátásokat, értékes elemzéseket, adott esetben a jogászok számára is megszívlelendő nyelvészeti felismeréseket. Az, ami az egyik írás alcíme: Meg tudják-e oldani a nyelvészek a jogi szövegek érthetetlenségének problémáját?, és főként az, amit a szerzőtől erre válaszként a tanulmány végén kapunk: „[…] tehát az a válaszunk a címben feltett kérdésre, hogy a nyelvészek egyedül minden érthetetlenségi problémát bizonyosan nem tudnak megoldani” (260. o.) – a benne lévő negáció ellenére is biztató és az egész kötetre is vonatkoztatható: mindkét részről fontos munka zajlik, aminek csupán egyik állomása lehet ez a tanulmánykötet.

Ajánljuk elolvasását és végiggondolását egyrészt a jogi szövegek használóinak, másrészt (és különösképpen) a törvények, jogszabályok, előírások megfogalmazóinak, nem utolsósorban pedig a nyelvész társadalom érdeklődő tagjainak. A kötetet azonban az iskolázott, ugyanakkor jogi szempontból laikus olvasóknak is figyelmébe szeretnénk ajánlani, mert több dologról is megbizonyosodhat belőle: többek között arról, hogy a nyelvészeti munka igenis hasznos tevékenység, valamint arról is, hogy a jog sosem ellene, hanem érte van. Mert máig is igaz a kötet 313. oldalán Szabó Miklós által idézett (és valószínűleg a szerző ars poeticájának is tekinthető) latin mondás: Ius est ars boni et aequi – a jog a jónak és méltányosnak a mestersége.”

Forrás:
Recenzió A törvény szavai című kötetről; Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó; Magyar Jogi Nyelv; 2018. évfolyam / 2018/2.; 2018. december 18.
(A kötet adatai: Szabó Miklós – Vinnai Edina: A törvény szavai. Prudentia Iuris 33. Miskolc: Bíbor, 2018. 313 oldal, ISBN 978-615-5536-61-8, ISSN 1219-8471)
A jogi nyelv érthetősége és a joghoz való hozzáférés (konferencia) (a recenzált kötet tanulmányai (PDF-ek), a kutatás története és dokumentumai)