Megjelent a minőségi adatszolgáltatásra ösztönző önkormányzati pályázat

„A hatékony költségvetési tervezéshez elengedhetetlen, hogy minél teljesebb kép alakuljon ki a közpénzből gazdálkodó szervezetek tevékenységről. Az önkormányzatok államháztartás felé történő adatszolgáltatásának további javítását a kormány idén 150 millió forinttal kívánja elősegíteni – jelentette be Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.

Az elmúlt évekhez hasonlóan azon települések elismerésére nyílik lehetőség, melyek határidőre és kellő alapossággal nyújtották be a 2018-ra vonatkozó költségvetési beszámolót és mérleget – ismertette Berczik Ábel. Hozzátette: az így sikeresen pályázó önkormányzatok egy szakmai teszt eredménye alapján kaphatják meg a támogatási összegeket az arányossági szempontok figyelembevételével. A korábbi nagy érdeklődésre való tekintettel az idei évben elnyerhető keretösszeg másfélszerese annak, amelyet tavaly különített el erre a költségvetés. Ennek a még 2015-ben életre hívott kezdeményezésnek is köszönhető, hogy napjainkra egyre több helyi önkormányzat tesz eleget sokkal pontosabban adatszolgáltatási kötelezettségének – mutatott rá Berczik Ábel.

A pályázatokat az ebr42 önkormányzati információs rendszeren keresztül a Magyar Államkincstárhoz lehet benyújtani legkésőbb 2019. május 14-ig. A vissza nem térítendő támogatásokat a települések év végéig használhatják fel – jelentette ki a helyettes államtitkár.”

Forrás:
Megjelent a minőségi adatszolgáltatásra ösztönző önkormányzati pályázat; Pénzügyminisztérium; 2019. január 23.
Pályázati kiírás (PDF)
Szerkesztői megjegyzés: A pályázati kiírás ugyan PDF-ben van, de képfájlként. 2019-re el kellene már jutni oda, hogy a közigazgatás gépileg olvasható információkat közöl és nem becsomagolt képfájlban osztja meg a szöveges információt.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.