Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Hétszáz ügytípus átalakítását tervezik

Szerző: 2019. március 24.No Comments

„A bürokráciacsökkentés korábbi intézkedései révén éves szinten 4 milliárd forintot takaríthattak meg a cégek, a magánszemélyek 10,6 milliárd forintot spórolhattak – közölte a Világgazdasággal a Miniszterelnökség.
Az állami rezsicsökkentésnek nevezett bürokráciacsökkentő csomag eddigi két – 2016. és 2017. január 1-jei – lépcsőjével még nem ért véget a folyamat, további intézkedéseket készítenek elő, a véglegesítés előtt még szakmai egyeztetések zajlanak a szaktárcák között – tájékoztatta a Miniszterelnökség a Világgazdaságot. A tervezett intézkedések alapját a kormányhivatalok együttműködésével azonosított 700 olyan ügytípus képezi, amelyeket a következő években szeretnének egyszerűsíteni vagy megszüntetni. Ezzel mind az állampolgárok és a vállalkozások, mind az eljáró hatóságok ügyterhei számottevően és érzékelhetően csökkenhetnek, az eljárások jelentősen egyszerűsödhetnek, gyorsulhatnak.

A tervek szerint jelentősen csökken majd a kötelező hatósági ellenőrzések száma és gyakorisága, más ügytípusoknál bejelentési kötelezettség válthatja fel az engedélyezési eljárást. Nagymértékben csökkentenék a személyes ügyintézési kötelezettséggel járó eljárások számát, nagyobb teret engedve az elektronikus ügyintézésnek.

Végezetül az eljárások gyorsítását szolgálják azok a belső intézkedések, amelyek értelmében az egyes hatóságok közvetlen hozzáférést kapnának olyan állami nyilvántartásokhoz, adatbázisokhoz, amelyekre egy-egy adott eljárásban szükségük van. Az új intézkedések elsősorban a fővárosi és megyei kormányhivatalok belső szerkezetének átalakítását igénylik, hogy a mainál hatékonyabb és rugalmasabb legyen a kormányhivatali struktúra.”

Forrás:
Hétszáz ügytípus átalakítását tervezik; Kotroczó Melitta; Világgazdaság; 2019. március 20.