Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

A portugál közigazgatás mesterséges intelligenciára épülő platformszolgáltatás létrehozásával segíti az exportképes vállalkozások külgazdasági tevékenységét

Szerző: 2019. április 22.No Comments

„Az állami kereskedelemfejlesztési ügynökség a technológiát hívta segítségül, hogy megfelelő információkkal lássa el a külpiaci ambícióval rendelkező vállalkozásokat.

Az AICEP a portugál kormány kereskedelemfejlesztési és befektetésösztönzési tevékenységet folyató ügynöksége, amelynek célja egyrészt a nemzetközi befektetések Portugáliába csábítása, másrészt az exportképes hazai vállalkozások bekapcsolása a nemzetközi kereskedelembe. A szervezet a hét elején jelentette be azt a mesterséges intelligenciára épülő platformszolgáltatást, amely a gépi tanulás, a big data analitika és a terv alapú gondolkodás (design thinking) technológiai alkalmazásaival szolgálná ki azt a több ezer portugál céget, amely a határokon túlta is kiterjesztené tevékenységét.

Az AICEP vezetője, Luis Castro Henriques a Reutersnek adott nyilatkozatában egy olyan „szép új világnak” festette le a platformot, amely nem csak a jelenleginél több vállalkozást inspirálhat a nemzetközi nyitásra, de személyre szóló eszközöket biztosít a produktivitás növelésére vagy az ügyfelek hatékonyabb kiszolgálására is. Ezek között szerepel például a megfelelő cégek és befektetők összekapcsolása, a potenciális partnerek felkutatása és leinformálása, vagy az ugyancsak testre szabott tervek elkészítése a világpiacra való kilépéshez.

A várakozások szerint az MI-platform érdemben hozzájárul majd a portugál export növekedéséhez, és már ebben az évben rekord eredményekre számítanak annak ellenére is, hogy pillanatnyilag éppan a gazdaság lassulása tapasztalható. Mint ismeretes, Portugália még 2011-ben 78 milliárd eurós mentőcsomagot kért és kapott az IMF-től és az Európai Uniótól, azóta viszont kilábaltak a korábban reménytelennek tűnő helyzetből, elsősorban a turizmusnak és az exporttevékenység tudatos növelésének köszönhetően – a gazdasági növekedés és a költségvetési fegyelem az elszállt államadósság-rátát is lassan lefelé nyomja, miközben a munkanélküliség arányát is sikerült látványosan leszorítani.

A portugál gazdaság növekedése 2017-ben volt a csúcson, amikor ebben a tekintetben mindenki az Unió bezzeg-országaként beszélt Portugáliáról, az előző évben azonban a lendület némileg visszaesett, és lelassult az export növekedése is. Ennek aránya a teljes GDP-hez viszonyítva így is 44 százalékos, szemben a 2010-es 30 százalékkal, miután a portugál vállalatokat az eurozóna általános válsága is az új tengerentúli piacok felkutatására kényszerítette. Ebben az állami szervezetek is segítségükre vannak, az ilyen projektek között pedig a mesterséges intelligencia munkába állítása a legújabb eredmény.

A hírügynökség beszámolójában Henriques az 50 százalékos arány elérését jelöli meg 2025-re kitűzött célként. Az általa hivatkozott állami statisztika szerint ebben a pillanatban 44 ezer olyan vállalkozás működik az országban, amelynek lehet keresnivalója a külföldi piacokon is, ezek közül azonban csak 23 ezer végez bármilyen exporttevékenységet – vagyis a növekedéshez ebből a szempontból komoly tartalékokkal rendelkeznek. Ahogy az AICEP MI-platformja teljes funkcionalitásával működésbe áll, az ügynökség reményei szerint minél több ilyen céget sikerül majd bekapcsolniuk.

Az első körben a szolgáltatásokat igénybe vevő vállalatok a számukra szóba jöhető üzleti lehetőségekről vagy potenciális piacokról kérhetnek információt, mint ahogy tájékoztatást kapnak a jogszabályi változásokról vagy azokról az üzleti programokról (például kiállításokról) is, amelyekhez csatlakozhatnak. A rendszer mindehhez értékeli az adott cégek érettségét, pénzügyi hátterét, nemzetközi jelenlétét és aktuális termékeit. A szolgáltatást fokozatosan vezetik be egyes iparágakban: legelőször a cipőket és más lábbeliket gyártó vállalkozásokra koncentrálnak, őket pedig a textil- és ruhaipari cégek, illetve a borászatok következnek majd.

A PortugaliNews beszámolója szerint a rendszer szolgáltatásainak skálája is folyamatosan bővül a következő hónapokban, elsősorban az online piaci tevékenységet támogató funkciókkal, mint amilyen az e-kereskedelem vagy az üzleti kapcsolatteremtés – a lényeg itt is a gazdasági lehetőségek feltárása és megfelelő értékelése. A platform eddigi fejlesztésbe a már említett cipőgyártó vállalkozásokat vonták be, 15 aktív ügyféllel tesztelték a mesterséges intelligenciára alapuló elemzések relevanciáját. A 2017-ben indított program eddig 3 millió euró támogatást szerzett, mostantól pedig a szükséges változtatások következnek a többi ágazat igényeihez igazodva.”

Forrás:
Portugália MI-platformmal segíti a helyi exportcégeket; Bitport.hu; 2019. április 16.
Portugal bets on artificial intelligence to boost exports; Sergio Goncalves; Reuters; 2019. április 15.
AICEP launches ‘artificial intelligence’ site to help companies; PortugaliNews; 2019. április
Szerkesztői megjegyzés:
A témára vissza fogunk térni a közeli hetekben.