Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatikaszakirodalom

Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás

Szerző: 2019. április 23.No Comments

„A szakkönyv az újjászervezett magyar állam önkormányzati alrendszerében dolgozók számára szolgál kézikönyvként, azzal a célzattal, hogy olvasói, a szakterület aktív állományú köztisztviselői, közalkalmazottjai és kormánytisztviselői átfogó, rendszertani ismereteket kapjanak a magyar önkormányzatiság történetéből és a 2010 után végrehajtott reformokról, az új feladat- és finanszírozási rendszerről.
A kiadvány további célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó közigazgatási és államtudományi képzésben, az alap-, mester- és PhD-képzéseken túl az önkormányzati pénzügyeket érintő továbbképzési szakirányok hivatalos tananyaga is legyen.

A szakkönyv tíz fejezetre tagolódik. Az első bemutatja a magyar önkormányzatiság rövid történetét, nemzetközi kitekintést is téve. A második fejezet az önkormányzati gazdálkodást szabályozó törvények és a települési gazdálkodás gondjaival foglalkozik a rendszerváltozástól 2010-ig, míg a harmadik fejezet a pénzügy- és vagyongazdálkodás hatályos szabályozásával, gazdasági alapjaival. A negyedik fejezetben olvashatnak az önkormányzatokat érintő adósságkonszolidációról, az ötödik a vagyongazdálkodás elméleti és számviteli alapjaival foglalkozik, a hatodik fejezet a gazdálkodás átláthatóságát könnyítő ASP-rendszerről, a hetedik az önkormányzati gazdálkodás megítélését elősegítő számviteli mutatókról szól. A nyolcadik fejezet az önkormányzati gazdálkodás stabilitását garantáló jelenlegi jogszabályi rendszert és irányításfilozófiát, továbbá az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok szerepét taglalja a közfeladat-ellátásban. A kilencedik rész a tervezéséről és végül a tizedik az ellenőrzési gyakorlatról
szól…”

Forrás:
Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás; Lentner Csaba; Dialóg Campus Kiadó; ISBN 978-615-5945-85-4 (nyomtatott), ISBN 978-615-5945-43-4 (elektronikus); 2019 (.pdf) vagy (.epub)