Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Bemutatták a BKK új mobiljegyét, amelyet a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. fejlesztett

Szerző: 2019. május 13.No Comments

„Bemutatták szerdán a sajtónak a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által fejlesztett új mobiljegyet, aminek működését egyelőre belső tesztverzióként az újságírók is kipróbálhatták.

A mobiljegyes bemutató előzményeként egy hónapja – mint ahogy beszámoltunk róla –, együttműködési megállapodást írt alá Tarlós István főpolgármester és Pintér Sándor belügyminiszter, hogy defibrillálják a BKK tetszhalott elektronikus jegyrendszerét.

Most megtudtuk, hogy az áprilisban felvázolt ütemterv szerint halad a BKK elektronikus és mobiljegy-rendszer kiépítése, tehát júniustól az utasok is találkozhatnak a reptéri (100E jelzésű) buszokon a mobilos QR-kódokkal. Ez lesz a fejlesztés első lépcsője, ezután a napi-, hetijegyek, havi bérletek mobilos vétele következik, majd szeptembertől minden BKK-termék (jegy, bérlet, stb) mobilon is megvásárolható lesz, a Nemzeti Elektronikus-jegy Platformon.

És akkor nézzük hogyan működik majd az online jegyvétel, és milyen garancia van arra, hogy nem omlik össze a rendszer, mint az a BKK rossz emlékű előző próbálkozásánál történt.

  • Lesz egy mobilos app, amelyet le kell tölteni, majd regisztrálni rajta (a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. parkolási mobilfizető appját már használóknak nem kell, mert be lesz építve abba).
  • Az app elindítása után ki kell választani, milyen jegy kell (első lépésben egyelőre csak a 100E-re lehet megvenni a 900 forintos jegyet), két kattintással bankkártyás alapon megvenni.
  • Az érvényesítés a járművön történik: a mobilon az érvényesítés gomb megnyomásával bekapcsol a kamera, amivel be kell olvasni a vezetőfülkére kihelyezett QR-kódot.
  • Ezután a mobilon megjelenik egy olyan egyszerűbb ábra, mint az óvodások jele, amit be kell mutatni a sofőrnek.
  • A sofőr ellenőrzi, hogy a vezetőpultra rögzített mobilkészülékén ugyanaz az ábra jelenik-e meg, és ha igen, bólint. Ha nem, akkor vagy megismétlik a beolvasást, vagy nem száll fel az utas. Az ábra mozgó elemeket is tartalmaz, ne lehessen screenshotot csinálni róla.
  • Később egy mozgó ellenőr is jöhet, aki a saját QR-kódleolvasójával ellenőrizheti az utas telefonján a jegy QR-kódját. A mobiljegy bizonyos idő után lejár (ez az időtartam általában közel azonos a busz teljes menetidejével a vonalon).

De mi van, ha lemerül a telefon? Az NM Zrt. szerint a BKK-nak kell biztosítania az utazási feltételeket, amiben az is benne van, hogy a lemerült mobilt esetleg újra el lehessen indítani (csatlakozó a buszon, vagy powerbank), de az utólagos bemutatás is működhet.

Mi van, ha terheléses támadás éri a rendszert? Az NM válasza szerint nagykapacitású, már régebb idő óta működő rendszert futtatnak, amelynek túlnyomó része zárt, ezért felkészültek az ilyen jellegű kihívásokra.

Mi van, ha egy etikus hekker hibát talál, és bejelenti? Erre maga Veres Mihály vezérigazgató válaszolt: nem jelentik fel, inkább együttműködnek vele az esetleges hiba kijavításában.

Mennyibe került a fejlesztés? Veres Mihály: több száz millió forintba.

Mennyibe kerül a rendszer a BKK-nak? Veres Mihály: a rendszer kiépítése semmibe. A buszvezetők mobiljait, kódtáblákat a szolgáltatás részeként kapja majd a BKK, és az összes többi város, amelyik bejelentkezik a rendszerbe. A működtetés értékesítési jutaléka 5%, a BKK a mobilos értékesítés utáni jegyárbevételből fizeti majd. A értékesítésbe viszonteladók is beszállhatnak, például olyan bankok, amelyek már kínálnak mobilos értékesítési felületeket (egyelőre például autópálya-matricára), az értékesítési jutalékot ezekben az esetekben megosztja a NM Zrt.”

Forrás:
Kipróbáltuk a BKK új mobiljegyét; Tenczer Gábor; Index.hu; 2019. május 8.