Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyartechnikatudomány

Kész a ZalaZone (zalaegerszegi járműipari tesztpálya) első üteme

Szerző: 2019. május 20.No Comments

„A kormányfő avatja fel az autonóm járművek tesztelésére alkalmas pályát.

Több eleme is megépült már a zalaegerszegi járműipari tesztpályának. A két éve folyó fejlesztésben többek közt autonóm járművek tesztelésére alkalmas városrészt is építettek. Júliusra elkészül a tesztpálya szomszédságában a hétszázmillió forint költséggel épülő kutatóközpont is.

Orbán Viktor kormányfő hétfőn adja át a ZalaZone zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemét. A 250 hektáron épülő beruházás két éve kezdődött. Már elkészült a központi épület, a fékrendszereket próbára tevő zóna és az okosautók mesterséges városnegyede is. Az összesen több mint negyvenmilliárd forintos fejlesztésben az önvezető autók egyre jelentősebb és a jövőben várhatóan még nagyobb szerepet kapó kutatási területének hazai infrastruktúráját alakítják ki. Az állami beruházást felügyelő kormánytisztviselők korábban hangsúlyozták: a világ legnagyobb húsz járműipari beszállítójából tizenöt jelen van Magyarországon, az épülő létesítmény iránt pedig jelentős az érdeklődés.

Hazánk Ausztriával és Szlovéniával partnerségben, a Zalaegerszeg–Graz–Maribor térségében kialakítandó nemzetközi közúti tesztfolyosó révén valós környezetben is segítheti a hálózatba kapcsolt és elektromos hajtású járművek fejlesztését – hangzott el korábban egy nemzetközi tudományos konferencián. A valós közúti körülmények közötti tesztelést infrastrukturális fejlesztések is segítik. A Zalaegerszeg gyorsforgalmi bekötését megteremtő M76-os út intelligens úthálózati elemekkel, szenzorokkal egészül ki. Tervben van az M7-es autópálya és a négysávosra bővülő M70-es autóút felszerelése is magas szintű kommunikációs eszközökkel.

Eközben bejelentették, hogy várhatóan júliusra elkészül a tesztpálya szomszédságában az a magánberuházásban, hétszázmillió forint költséggel épülő Smartfield kutatóközpont, ahol 135 embernek adnak majd munkát. Ez az első olyan magánerős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt. A 265 hektáros pálya mellett közvetlenül tízhektáros területen épül a jelenleg két épületrészből álló központ. A telek szomszédságában még 65 hektárnyi fejlesztési terület van, de már most jelentős a bel- és a külföldi érdeklődés. A Smartfield kutatóközpontot az autonóm közlekedéssel kapcsolatos zalaegerszegi kutatások fő helyszíneként képzelik el. A kétezer négyzetméteres, háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat, illetve műhelyeket alakítanak ki, majd adnak bérbe.”

Forrás:
Kész a ZalaZone első üteme; Magyar Nemzet; 2019. május 19.