Skip to main content
Internetközigazgatás: külföldönmédiapolitikapolitikai informatikaszakirodalomtársadalomtörténelem

QR-alapú párhuzamos társadalom és digitális leninizmus (Kína digitális világa)

Szerző: 2019. május 26.No Comments

Múlt heti hírlevelünkben bemutattuk a Logic magazin 7. számát, amely tanulmánykötetként mutatja be Kína digitális átalakulását, a kínai internet világát. A továbbiakban két további elemzést ismertetünk.

A „QR is King” c. írásában a hongkongi Chenxin Jiang rácsodálkozik arra a döbbenetes mértékű változásra, amit ahhoz képest tapasztalt, amikor 2016-ban (tehát mindössze három évvel korábban) Pekingben élt. Visszatérve a városba, szinte kirekesztett idegenként érezte magát amiatt, hogy készpénzzel próbált fizetni több helyen is, miközben a helyiek között ez már jószerivel teljeskörűen átadta helyét a mobilfizetésnek. (Még a hajléktalan koldus sem a kalapját teszi ki, hanem QR kódját adja meg a járókelőknek.) A WeChat Pay és az Alipay (a Tencent Holdings, illetve az Ant Financial mobilfizetés-szolgáltatói) mindenütt jelen vannak, ugyanakkor éppen amiatt, mert helyi, Kína-specifikus platformokhoz kapcsolódnak, szolgáltatásaik egy külföldi számára nem hozzáférhetők. Az Alipay az Alibaba, a WeChat Pay a WeChat közösségi hálóhoz kapcsolódva hatalmas növekedést értek el az elmúlt években (2015-ről 2016-ra például a mobilfizetések száma megnégyszereződött), és ma már a mobiltulajdonosok 80%-a használja fizetésre is készülékét.

Mivel a WeChat sokféle szolgáltatást integráló platformként működik, szerves részévé vált – a mobilfizetést is magába foglalva – a kínai emberek mindennapjainak. Az állam eközben következetesen kigolyózza a piacról a külföldi szolgáltatókat, így a két nagy hazai versenyzőnek nemigen kell versenytársakkal számolnia. Érdekes ugyanakkor, hogy ugyanők semmilyen jelentős erőfeszítést nem tesznek annak érdekében, hogy a Kínába érkező turisták is használni tudják szolgáltatásaikat. Elvileg elkezdték integrálni rendszerükbe a külföldi hitelkártyákat is, de a gyakorlatban ez alig működik. A hozzáféréshez kínai banknál vezetett számla, ehhez meg bizonyított kínai lakcím kell. Mindez zavarba ejtő ellentmondásnak tűnik ahhoz képest, hogy Kína sokat tesz annak érdekében, hogy turistákat vonzzon az országba. Miért nehezítik vajon akkor azt, hogy a pénzüket költsék?

A válasz nem a technológiai korlátokból vagy üzleti érdektelenségből adódik. A mobiltechnológiák kiválóan alkalmasak arra, hogy kifinomult megfigyelést tegyenek lehetővé az emberek felett mindennapos költéseik nyomon követésével. Mivel ez az igény a saját állampolgárokkal szemben áll fenn, és a külföldi fizetőeszközök beengedése a rendszerbe megnehezítené a megfigyelések működtetését, ez felülírja az üzleti szempontokat is. Nem volt még régen, amikor Kína sokat tett azért, hogy a világ szemében javítsa országképét, és nyisson a világ közvéleménye felé (ennek az időszaknak volt kiemelkedő eseménye a pekingi olimpia), az utóbbi években ugyanakkor a külföldi szereplők már láthatóan kevésbé fontosak a kínai hatóságoknak és vállalatoknak. Ehelyett a hazai fejlesztésű, hazai színtérre korlátozódó digitális innováció és mobiltechnológia lett a prioritás, mintegy párhuzamos új világot építve, lehetővé téve a társadalom mélyreható ellenőrzését.

Ezzel együtt a WeChat és az Alipay jelentős lépéseket tesz a bővülés egy másik irányába, a külföldre utazó kínai turisták költéseinek egyre nagyobb mértékű becsatornázásával. Fizetési platformjaik ma már elérhetők a nagy nemzetközi repülőtereken és egyre több külföldi bolthálózatban is, aminek köszönhetően egy kínai turista éppen olyan kényelmesen tud fizetni, mint otthon. Nem kell pénzváltással bíbelődniük, és legálisan kerülhetik meg a mennyiségi valutakorlátozást is. A hatóságoknak ezzel együtt lehetővé teszi, hogy külföldön is nyomon követhessék állampolgáraik költéseit. Miközben tehát láthatólag nem cél a külföldi ügyfelek bevonzása, jól látható cél, hogy a kínai polgárok költéseit az egész világon követni lehessen – az összkép így egyfajta párhuzamos világ kiépítésének szándékára utal.

A „Leninism 2.0” c. írásában Nick Frisch nem kevesebbet állít, mint hogy annak megértésére, mit jelent Kínában a politika és a technológia kapcsolata, maga Hszi Csin-ping adta meg a választ 2019-ben: a leninizmus. A meghökkentő állítás alátámasztása során a szerző emlékeztet rá, hogy a leninizmus ma is a Kínai Kommunista Párt (KKP) élő öröksége. Az a leninizmus, ami nem egyszerűen csak egy ideológia, hanem hatalomgyakorlási technika is, amiben már a szovjet-orosz polgárháború alatt is kulcsszerepe volt a kor vezető technológiáinak. A bolsevik vezetés a háborús erőfeszítések érdekében történő erőforrás-mobilizálásban, a központi gazdasági tervezés kivitelezésében kulcsszerepet tulajdonítottak az elektromos és kommunikációs hálózatoknak, amelyek irányítási pontjait egyben az egész politika „parancsnoki magaslatainak” (commanding heights) tekintették. Az, ahogy maga Lenin is viszonyult korának információs technológiáihoz és az elektronikát is felhasználó megfigyeléshez (electronic surveillance), a kínai „kortárs leninizmus” számára is irányadó.

A kínai kommunisták már a múlt század húszas éveiben is követték e téren a lenini útmutatást, aminek a megváltást ígérő új társadalom építése mellett a hadurak által szétszaggatott ország újraegyesítésében és a ragadozó külföldi hatalmak elleni harcban is kulcsszerepet szántak. Annyi különbséggel, hogy az ország – még Oroszországhoz képest is – elmaradottsága miatt Kínában nem annyira a telekommunikációs és vasúti vonalak elfoglalása, hanem azok kiépítése volt a cél. Az elektronikus megfigyelés is kezdettől fogva jelen volt: Mao titkosszolgálatának Moszkvában kiképzett ügynökei tömegesen alkalmazták a telefonos és közvetlen lehallgatásokat – a levelek felbontása és informátorok toborzása mellett – a lakosság szoros ellenőrzésére. Az információs és logisztikai hálózatok irányítása fontos szerepet játszott a tervgazdaságban és a társadalmi mérnökösködésben.
Mao 1976-os halála – pár év hatalmi harc után – utat nyitott Teng Hsziao-ping reformjainak, de az információs technológiák és a megfigyelés lenini megközelítése túlélte a változásokat. A szerző párhuzamba állítja a Teng-féle reformkorszakot az 1920-as évek szovjet-orosz Új Gazdasági Politikájával (NEP), amikor a pártállam időlegesen visszavonult az emberek hétköznapjaiból, utat engedve piaci mechanizmusoknak is. A KKP ugyanakkor – akárcsak korábban szovjet testvérpártja – soha nem mondott le a stratégiai hálózatok irányításáról, ahogy a tömeges megfigyelésről se, és soha nem tagadta meg lenini örökségét. A szerző szerint még napjainkban is, amikor Hszi Csin-ping elméleti munkássága immár negyedik elemként zárkózik fel a marxista-leninista-maoista ideológia mellé, a KKP államvezetési gyakorlatának továbbra is a leninizmus a meghatározó formája.

Az internet felemelkedésével tehát a párt leninista megközelítését korszerűsítették, de nem vetették el. A „digitális parancsnoki magaslatok” birtoklása kulcseleme az új korszak hatalomgyakorlásának, amit Sebastian Heilmann német politikatudós „digitális leninizmusnak” nevezett el. Hszi Csin-ping egy 2014-es országos gyűlésen úgy fogalmazott: az ideológiai munka irányítása erőskezű vezetést, ellenőrzést és propagandaerőt igényel, amihez – Lenin gondolatait visszhangozva – el kell foglalni a közvélemény formálásának parancsnoki magaslatait, folyamatosan gyakorolva és dominálva a beszédben rejlő erőt.

Az új technológiák új lendületet adtak a kínai pártállam hatalomgyakorlásának. Az információs technológiák feletti uralom (beleértve a hozzáférést az okostelefonok adataihoz és a technológiai magánvállalatok felett is érvényesülő hatalmat) eszközök hatalmas tárházát biztosítja a társadalom ellenőrzéséhez. A cset-keresések és előrejelző algoritmusok megjelölik a potenciálisan lázadáshoz vezető beszélgetéseket, időben lekapcsolva a tüntetésre készülőket. A közösségi média nagy lehetőségeket biztosít az állami propagandának is, beleértve a kínai internetes szuverenitást sértő külföldi beavatkozás elleni fellépést is. A szerző szerint Kínát hatalmas mérete, a magánszféra védelmének hiányosságai és az új technológiákba (mint az arcfelismerés) történő befektetések a világ legnagyobb mesterséges intelligenciát csiszolgató laboratóriumává tették.”

Forrás:
QR is King. A report from the frontier of a cashless future; Jiang Chenxin; Logic Magazine; Issue 7: China; 2019
Leninism 2.0. A genealogy of the Chinese Communist Party’s relationship to technology; Nick Frisch; Logic Magazine; Issue 7: China; 2019
Lásd korábbi cikkünket:
Vörös kód – A kínai Internet története; eGov Hírlevél
A „parancsnoki magaslatok” kifejezés eredetéhez: A szocialista gazdaság működési elméletéhez; David Laibman; Eszmélet; 1991. január 1. és Mozaikok az eredeti szocialista felhalmozás törvényéről; Mihalik István; Egyetemi Szemle; Vol. 8, No. 3; 31-52. oldalak (JSTOR)