Skip to main content
informatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatikamédiapolitikai informatika

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. június 17.

Szerző: 2019. június 16.No Comments

Az Amerikai Kiberhadviselési Parancsnokság egységei az orosz energiahálózatot támadják
Nem, nem egy 3. kategóriás hollywoodi film beharangozóját olvassák! Őszintén szólva, mi is alig hiszünk a szemünknek, de az „élesben folyó” kiberhadműveletekről szóló hírt az amerikai „minőségi sajtó” zászlóshajója, a The New York Times hozta le. A propaganda, vagy mondjuk így, finoman: a céltudatos, tervezett és következetes „narratíva gyártás” egyik fő jellegzetessége, hogy egy idő után szinte biztosan eléri célját. Az elmúlt években – úgy nagyjából 2007-től kezdve, majd 2014-től gőz erővel – másról sem lehetett hallani, olvasni, látni a világmédiában, mint a kiberterekben ólálkodó, támadó oroszokról. Meg kínaiakról. Később az irániakról is, illetve végül az észak-koreaiakról. Józan ember nem kételkedett abban: az oroszok (és a többiek) erejüket megfeszítve dolgoznak az online világ militarizálásán. Amiről azonban még a józan elmék is megfeledkeztek: a hadviselés az hadviselés, függetlenül az éppen alkalmazott fegyvertől és hadszíntértől. És miközben jól láttuk, hogy a vezető szerepben magára maradt Egyesült Államok – a fizikai világban – lényegében folytonos, soha abba nem maradó háborúskodásba kezdett, amiben főbb szövetségesei, a britek, a franciák, a németek gyakran társultak be partnerként, valahogy kiment a fejünkből, hogy ezek a hadviselők akkor nyilván a „csendes hadszíntéren”, a kibertérben sem tétlenkednek. Erről ugyanis valahogy nem esett szó; ilyesmit nem illett még elméleti szinten sem felvetni.

Az amerikai sajtó – egyben az ún. liberális világrend – koronázatlan szószólója, a The New York Times most olyan természetességgel hozta hírül: az USA Kiberhadviselési Parancsnokságának egységei folyamatosan támadják az orosz elektromos hálózatot, mintha naponta ilyesmikről számolt volna be eddig is. A lap, szakmai forrásaira hivatkozva, „tapogatózó” hadműveletekről beszél, amelyek célja nem az effektív károkozás, hanem az ellenség gyenge pontjainak a kipuhatolása, illetve az figyelmeztetés, az elrettentés. Noha a kibertérben zajló háborúskodás fogalmainak nemzetközi jogi erejű tisztázása, szabályozása még hiányzik, ne legyenek komoly kétségeink: egy ország elektromos hálózata az egyes számú kritikus infrastruktúrák körébe tartozik. Azok megtámadását mindenki, mindenhol hadüzenetnek tekintené.

De a hír java még csak most jön. Mielőtt felvetnénk az egyébként is értelmetlen „ki kezdte előbb?” kérdését, és esetleg azt vennénk fontolóra, hogy az amerikai hadsereg online támadása csupán válasz, ellencsapás az oroszok „trollkodására”, a 2016-os választásokba való (tárgyszerűen, nyilvánosan azóta sem bizonyított) online beavatkozásra, érdemes tovább olvasni a Times híranyagát. Az ott idézett katonai illetékesek ugyanis elárulták: a hadsereg kiberhadviselési alakulatainak az orosz energiahálózat elleni támadásai 2012-óta folynak, és az orosz kritikus infrastruktúrák online tereiben azóta is „folyamatos az amerikai jelenlét”! Most csupán annyi történt, hogy az USA Kiberhadviselési Parancsnokságának ezek a műveletei „számottevően felerősödtek”. Miközben a cikk korábban amolyan „tapogatózásnak”, már-már ártalmatlan próbálkozásnak, „figyelmeztetésnek” állította be az amerikai katonai akciókat, maguk a hadsereg illetékesei egészen más képet rajzolnak fel. A szakértő így fogalmaz az amerikai online katonai akciók tartalmáról: „a rendszer megbénítására alkalmas kártevő programot, malware-t juttattunk be az orosz hálózatba, méghozzá olyan mélységekben, és olyan agresszivitással, ahogy korábban még soha”. Kevés ehhez hasonlóan aggasztó hír jutott elénk mostanság, az már biztos.
US escalates online attacks on Russia’s power grid; David E. Sanger, Nicole Perlroth; The New York Times; 2019. június 15.
US Cyber Command has reportedly been agressively targeting Russia’s electrical grid; Andrew Liptak; The Verge; 2019. június 15.

Lehetséges-e a kiegyezés Moszkva és Washington között az eszkaláció megállítására?
Miközben még magunk is az előbb bemutatott cikken hüledezünk, egy – a riasztó hírrel ellentétes irányba mutató – másik kezdeményezésről is szeretnénk beszámolni. Néhány hete már hírül adtuk: az orosz diplomácia a legmagasabb szinteken ajánlotta az amerikai külügyi vezetésnek: kölcsönös önmérséklettel, közös megállapodással vessenek gátat az egymás ügyeibe történő politikai beavatkozásnak. Akkor Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozta:„Készek vagyunk megkötni egy írásos megállapodást az egymás belügyeibe való kölcsönös be nem avatkozásról, amiről Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szólt Mike Pomeo amerikai külügyminiszternek.”
Most a kiváló elemzéseiről nevezetes, a szokásos hatalmi propaganda lózungokat többnyire mellőző, tárgyilagos War on the Rock amerikai szakmai blog adott közre egy figyelemre méltó írást a témáról. A cikkírók – érdemes felfigyelni rá: ketten jegyzik az esszét, egy amerikai és egy orosz – egyrészt felidézik a szokatlannak tűnő egyezkedés történeti gyökereit. Annak idején, a rohamosan elsötétedő nemzetközi porond előtt kötött 1933-ban egy hasonló megállapodást Maxim Litvinov szovjet külügyminiszter Franklin Delano Roosevelt amerikai elnökkel. Az egymás belügyeibe való beavatkozástól tartózkodó hatalmaknak ez a megállapodása jelentette a II. világháborúban sorsdöntőnek bizonyuló szövetségesi kapcsolatuk kezdetét.
A mostani, a XX. század első harmadának problémarendszerére ugyan alig emlékeztető, ám szintén súlyosan fenyegető helyzetben a szakértők úgy vélik, a kapcsolatok stabilizálásában, a folyamatok kontrollálatlanná válásának megakadályozásában egy normatív alapú, kölcsönös megegyezés kidolgozása lehet a kulcs. Tehát: egy az USA és Oroszország közötti formalizált „szerződés” helyett inkább egy olyan viselkedési kódexre lenne szükség, ami nem jogilag, hanem politikailag kötelezné kölcsönösen a megállapodó feleket. Ez az eszköz olyan jelenleg is érvényes nemzetközi jogi normaszövegekre támaszkodhatna, mint pl. az ENSZ Közgyűlés 2113. számú határozata (a más államok belügyeibe való beavatkozás tilalmáról szóló nemzetközi nyilatkozat), vagy a Helsinki Záróokmány VI. cikkelye (szintén a más államok belügyeibe való beavatkozástól való tartózkodásról szóló passzus). Az ezeken az alapokon létrehozott szabályozás lefektethetné az új – és nagyon fontos: mindkét fél által elfogadhatónak tartott – játékszabályokat, tételesen meghatározva azt is, hogy a felek mit tekintenek az egymás belügyeibe való beavatkozásnak, és ennek megfelelően illegitimnek. Fontos mozzanat az is: egy ilyen rendezés keretei között nem volna szükség arra, hogy az amerikai és az orosz kormány megpróbáljon egyezségre jutni olyan témákban, amivel kapcsolatban gyökeresen eltér az álláspontjuk. Tehát: az együttélés minimumának kialakítására kellene koncentrálni. Az egyezség publikálásával ugyanakkor a két nagyhatalom olyan nyilvános kötelezettség vállalást tenne, aminek a megsértése „túlságosan sokba kerülhetne” az egyezséget áthágó félnek ahhoz, hogy a normaszegés megérje neki.
Az egyezség specifikus szabályozásban rögzíthetné, hogy a felek mit kötelesek megtenni a jövőben, illetve, hogy mitől kötelesek tartózkodni. Például tehát: hogy a megállapodásban résztvevők a jövőben nem tesznek publikussá olyan, politikailag érzékeny információkat, amelyek a másik fél valamelyik kormányhivatalából „kerültek ki”. Hasonló taxatívan felsorolt szabály lehetne annak a tilalma, hogy az egyik fél politikai hirdetést, reklámot vegyen (maga, vagy bármilyen közvetítő által) a másik fél politikai kampányaiban. Végül szabály lehetne az is: a felek egyike sem minősítheti a másik országban zajló választásokat azt megelőzően, hogy a nemzetközi megfigyelő szervezetek közzé tennék hivatalos jelentésüket. Látható: míg az első két pont az amerikaiak félelmeire kínálna megoldást, addig az utóbbi szabály az oroszok által kifogásolt szempontokat venné figyelembe.
A szakértők hozzáteszik, hogy egy ilyen szabályrendszer csak a kezdet; a lista még nyilván tovább bővíthető. Az egyeztetések megkezdésére egyébként a cikk szerzői a „félhivatalos” szervezeti szintet tartják a leginkább alkalmasnak: a volt kormányzati tisztviselők, illetve civil szakmai szervezetek egyeztető munkacsoportjai révén. Öröm látni, hogy még nem veszett ki teljesen a józan gondolkodás készsége egyik oldalon sem.
Can Washington and Moscow Agree to Limit Political Interference?; Samuel Charap, Ivan Timofeev; War ont he Rocks; 2019. június 13.
Lásd még korábbi hírünket: A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. május 20.; eGov Hírlevél

Digitális függetlenség, vagy kölcsönös digitális egymásrautaltság – az ENSZ jelentése
A héten tette közzé az ENSZ a nemzetközi színtéren immár elengedhetetlenné váló digitális együttműködésről szóló jelentését. A szakmai anyag, amit a világszervezet főtitkára által tavaly nyáron életre hívott testület, a High-level Panel on Digital Cooperation, tehát a digitális együttműködés témáival foglalkozó szakértői csoport állított össze és szövegezett meg, már a címében is egyértelmű és sokat mondó: „A digitális egymásrautaltság kora” (The Age of Digital Interdependence).
A szakértői csoportot azzal a mandátummal állította fel Antonio Guterres főtitkár, hogy fogalmazzon meg ajánlásokat arra, hogyan lehetne erősíteni a kormányzati szereplők, a civil szektor, a gazdasági élet szereplői és a tudományos élet képviselői közötti együttműködést a kibertérben. A szakértőkkel kapcsolatban megfogalmazott elvárás volt az is, hogy vizsgálják, illetve ajánlásaikkal is tudatosítsák a digitális technológiák transzformatív erejét, tehát a társadalmakat és gazdaságokat gyökerestül felforgató jellegét.
A panel – amelyet egyébként közösen vezetett a Bill és Melinda Gates Alapítványt vezető Melinda Gates és a kínai Alibaba óriáscég főnöke, Jack Ma – két átfogó ülésszakot tartott 2018 őszén, illetve ez év januárjában. Természetesen a munkák zöme a virtuális térben zajlott: a szervezők összegyűjtötték a világszervezet tagállamainak kormányai, illetve valamennyi jelentősebb ipari, civil és tudományos szereplő véleményét a meglehetősen szerteágazó témában. Az online egyeztetések mellett két regionális fórumot is szerveztek, egyet Ázsiában, egy másikat pedig Afrikában.
A most elkészült és közreadott jelentésben a szakértői panel három pillér köré csoportosítva fogalmazta meg megállapításait:

  • A „Senkit sem hagyunk az árokparton” címmel fémjelzett, a már megszövegezésében is nyilvánvalóan programadónak szánt fejezetben a szakértők azt vázolták fel: hogyan szolgálhatja a technológia a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, illetve egy befogadó digitális gazdaság kialakítását;
  • Az „Egyén, társadalom és digitális technológiák” című fejezetben az emberi jogokkal, az egyéni cselekvésekkel és a személyes biztonsággal kapcsolatos témákat exponálták, az online világgal kapcsolatos összefüggésekben;
  • A „Globális digitális együttműködés mechanizmusai” című fejezet a nemzetközi szinten megvalósuló digitális együttműködés jelenlegi szakadékait elemezte, kitérve a kooperációt elősegítő architektúrákra vonatkozó javaslatokkal.

A jelentés összességében öt javaslat csomagot fogalmaz meg a vázolt problémák orvoslására, az alábbi hívófogalmak köré építve:

  • Befogadó jellegű (inkluzív) digitális gazdaság és társadalom építése;
  • Egyéni és intézményi kapacitásfejlesztés;
  • Az emberi vágyak és emberi jogok védelme;
  • A digitális bizalom és biztonság erősítése;
  • A digitális együttműködés erősítése globális szinten.

From digital independence to digital interdependence; Stephanie Borg; Diplo; 2019. június 14.
Secretary General’s High-level Panel on Digital Cooperation; ENSZ; 2019. június 12.
Az ENSZ-jelentés elérhető itt (.pdf)

Palesztin digitális diplomácia – egy másik narratíva
Múlt heti kiadásunkban számoltunk be arról, hogy az izraeli Stratégiai és Közdiplomáciai Minisztérium aktív globális kampányba kezdett az Izrael állam-ügyét szolgáló online narratíva erősítésére, elsősorban a közösségi média platformokon. Szóltunk arról is: miközben az izraeli kormányzat a kezdeményezés anti-szemitizmus ellenes élét emeli ki, addig az Izrael Állam politikájával kritikus (nyugati) szervezetek propaganda akcióként könyvelik el a kampányt. A tisztánlátás kedvéért most az érem másik oldalára vetünk egy pillantást.
Az online eszköztáron alapuló digitális diplomáciában az önálló palesztin állam megteremtéséért kampányoló szervezetek is egyedülálló lehetőséget látnak. Mint arról a palesztin-barát TRT World nemzetközi hírszolgáltató most beszámolt róla, Gázában palesztin állampolgár-újságírók egy csoportja online kampányt indított az izraeli tömegtájékoztatás szerintük egyoldalú hírszolgáltatása ellen. Az újonnan elindított mozgalom neve Ihbid, ami katonai csapást jelent. A riasztóan militáns elnevezéshez illeszkedik a szervezet taktikája is: az általuk azonosított, kiválasztott és célpontként megjelölt angol nyelvű izraeli, vagy Izrael-barát közösségi média fiókokat (elsősorban Facebook, illetve Twitter fiókokat) veszik támadás alá, azzal a deklarált céllal, hogy felvegyék a harcot azok „dezinformációival” szemben. A mozgalom, amely a Habed Elektronikus Hadserege névre hallgat, az arab hírportál szerint jelenleg mintegy 33 000 követőt képes mozgósítani az online terekben. Az akcióhoz csatlakozott júzerek azt a taktikát követik, hogy hatalmas számú kommenttel árasztják el az általuk Izrael-barátnak minősített közösségi média oldalakat.
A mozgalom egyik szervezője azt is elmondta: „tartalék fiókok” egész sorát is megnyitották, arra az esetre, ha a Facebook cég letiltaná mostani fő fiókjukat. Egy másik szervező, a magát digitális diplomácia témában kutató szakértőnek valló Hassan Al Dawoody arról számolt be, hogy a szervezet akciói érezhető lendületet kaptak az elmúlt hónapokban. Elmondása szerint híveik két nagyobb csoportra oszthatók: az egyik körbe tartoznak azok, akik az izraeli és Izrael-barát közösségi média platformokat támadják, angolul, illetve más világnyelveken. A másik csoport a helyi palesztin webhelyeket és közösségi média fiókokat monitorozza, hogy kiszűrje azokat, amelyek szemben állnak az „általános palesztin nemzeti konszenzussal”.
Noha a palesztin online kampány számos résztvevője hangsúlyozta, hogy internetes hozzászólásaikban szigorúan tartózkodnak minden durva szóhasználattól, vagy más sértő tevékenységtől, és mindenben igazodnak a közösségi média platformok használati szabályzatához, az embernek óhatatlanul az a benyomása: az online tér a Közel-Keleten éppen olyan nyugtalan és nyugtalanító, mint a valóságos helyek. A konfliktus, a háborúság uralja mindkettőt.
Can an online campaign help preserve the Palestinian narrative?; Yousef Alhelou; TRT World; 2019. május 28.

Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor