Skip to main content
közigazgatás: magyar

Élhetőbbé válik Budapest – a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepció megvalósításáról

Szerző: 2019. június 16.No Comments

„A vidéki építőipari cégek munkájára is szükség lesz ahhoz, hogy Budapesten a következő évek megrendelésállománya teljesíthető legyen — hangzott el egy szakmai konferencián. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szerint a városvezetés fő céljai között a közösségi közlekedés fejlesztése, az európai sportfővárosi vezető szerep elérése, valamint az élhetőség áll.

– Jó úton járunk, a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepció megvalósítására minden esély megvan – jelentette ki Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes az első alkalommal megrendezett Budapesti építőipari konferencián. A városfejlesztési koncepcióból Bagdy Gábor a közösségi közlekedés fejlesztését, a főváros zöldesítését és faültetési programját, a Duna-part megújítását, valamint Budapest nemzetközi ismertségének növelését emelte ki. A magyar főváros elsősorban mint a gyógyfürdők városa ismert, de 2030-ra azt is szeretnék elérni, hogy Európa három vezető sportfővárosa között szerepeljen.

Bagdy Gábor kitért a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának megalakulására is, amelyben szerinte két fontos látásmód találkozik: míg a kormány mint a nemzet fővárosára tekint Budapestre, addig a főváros vezetőségének az élhető város koncepciója az elsődleges. A politikus megjegyezte, hogy a világ 140 meghatározó városának életminőségéről készülő Economist Intelligence Unit felmérése szerint a magyar főváros a 2010-es 55. helyről 2018-ra a 34. helyre lépett elő.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke arról beszélt, hogy Budapest részesedése a teljes hazai építési piacon majdnem 30 százalék. Ez az arány megjelenik a közeljövő beruházásainál is, hiszen az építőipar 2018 és 2023 közötti 25 ezer milliárd forintos megrendelésállományából 7500 milliárd forintot tesznek ki a fővárosi fejlesztések. Az ÉVOSZ elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy kimerültek a budapesti építésgazdaság extenzív fejlődésének tartalékai, az ütemet csak a vidéki cégek bevonásával lehet majd tartani.

A fővárosi vállalkozások elemi érdeke, hogy dinamikusan fejlődő nagyvárosban működhessenek, a fővárosnak pedig az az érdeke, hogy az itteni cégek a legjobb körülmények között tevékenykedhessenek – erről Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt. A konferencián négy kiemelt budapesti beruházást is bemutattak a projektgazdák: a Puskás Ferenc Stadiont, a Pannon Park Biodómot, a Dél-Buda Városközpontot és a főváros távfűtésfejlesztését”

Forrás:
Élhetőbbé válik Budapest; Pintér Balázs; Magyar Nemzet; 2019. június 16.