Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldön

Közbeszerzési problémák az Egyesült Államokban: Az Amazon nyerte a JEDI projektet, az Oracle perel

Szerző: 2019. július 7.No Comments

„Szerintük a védelmi minisztérium felhőszolgáltatására kiírt feltételek direkt egy pályázóra voltak szabva. A vita tétje tíz milliárd dollár.

A Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEWDI) nevű pályázati rogramot az amerikai védelmi minisztérium hirdette meg és a győztes az Amazon Web Services (AWS) lett. Az eredménnyel ugyanakkor nem volt elégedett minden induló: az Oracle tisztességtelennek nevezte a döntést és azzal vádolta meg az AWS-t, hogy manipulálta a 10 milliárd dolláros pályázatot. A társaság szerint a védelmi minisztérium azon munkatársai, akik kapcsolatban voltak az Amazon leányvállalatával, eleve úgy írták ki a pályázatot, hogy a követelmények rá legyenek szabva.

Dokumentumában az Oracle kiemelte, hogy csak a két legnagyobb felhőszolgáltatónak volt esélye. Az Amazon Web Services mellett ez a másik társaság a Microsoft volt, amelynek elnöke és jogi igazgatója, Brad Smith tavaly október végén azt nyilatkozta, hogy továbbra is együttműködnek az amerikai védelmi minisztériummal és indulnak a JEDI tenderen.

Az Oracle emellett azzal vádolta meg az AWS-t, hogy két olyan szakemberrel is kapcsolatban állt, akik korábban éveken keresztül a védelmi minisztérium dolgozói voltak. A JEDI pályázati kiírásában Deap Ubhi és Anthony Demartino egyaránt érintett volt. Az Amazon Web Services ugyanakkor cáfolta, hogy megtévesztően cselekedett volna. Július 7-én mind a két fél megvédheti az álláspontját a bíróság előtt. Az alperes az Amerikai Egyesült Államok és az AWS lesznek. Amennyiben az Oracle megnyeri a pert, úgy a szaktárca imázsa sérül és kénytelen újra kiírni tendert, amin minden bizonnyal indulni fog az Oracle mellett az IBM és a Google is. A védelmi minisztérium már jelezte, hogy elfogadja a bíróság döntését.

A Google tavaly közölte, hogy nem indul el a pályázaton. Az Amazon viszont kitartott a Pentagon mellett és Jeff Bezos, a konszern első embere megvédte azt a döntést, mely szerint együttműködnek az amerikai védelmi minisztériummal. A vállalat egyúttal hangsúlyozta, hogy indulni akar a JEDI pályázaton.”

Forrás:
Az Amazon nyerte a JEDI projektet, az Oracle perel; SG.hu; 2019. július 3.
Lásd még:
Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI); Wikipédia