Skip to main content
informatikaközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyartechnikatudomány

Magyar részvétellel épül meg a világ legnagyobb kapacitású szuperszámítógépeinek egyike

Szerző: 2019. július 27.No Comments

„Magyarország is részt vesz abban az olasz vezetésű konzorciumban, mely Bolognában hozza létre a világ egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépét 2020 közepéig.
Európa gazdasági versenyképessége, társadalmi jóléte szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő szuperszámítógépes (HPC) kapacitás biztosítása a legnagyobb hozzáadott értéket teremtő tudományos, innovatív műhelyek számára. Az Európai Unió ennek szükségességét felismerve 2018 őszén létrehozta az EuroHPC Közös vállalatot, amelynek Magyarország is alapító tagja.

A Közös Vállalat keretében pályázati formában egy éven belül három nagy és további öt kisebb HPC központ jön létre konzorciumban, több tagállam összefogásával. A megvalósítás költségeit fele-fele arányban a konzorciumi tagok és az EuroHPC Közös Vállalat forrásai biztosítják.

A pályázat csak úgy volt elnyerhető, hogy a helyszínt adó ország egy éven belül biztosítja a működéshez szükséges megfelelő géptermet és kiszolgáló gépészetet, energiaellátást, hűtést és a szakembergárda meglétét. A bolognai székhelyű CINECA non-profit szervezet minden feltételnek eleget tesz, a finn és spanyol vezetésű mellett így nyert támogatást Olaszország és további három tag konzorciuma.

A magyar kormány helyzetértékelése szerint a befektetés a nagy teljesítményű számítástechnikába elengedhetetlen a világszínvonalú tudás megteremtéséhez és az előrehaladás eléréséhez. Magyarország ezért csatlakozott az olaszok vezette konzorciumhoz. A hozzájárulás nem pénzbeli, hazánk a magyar szakemberek, tudósok tapasztalatával, munkájával támogatja a konzorcium létrehozását, működtetését, a szolgáltatások fejlesztését.

A csatlakozásnak köszönhetően számos komplex kutatási témán dolgozó hazai kutatócsoport, innovatív vállalkozás számára válik lehetővé, hogy hozzáférjenek a világ egyik legfejlettebb (150 PetaFlops feldolgozási sebességű) szuperszámítógépéhez. A technológia kiemelt alkalmazási területei lehetnek a gyógyszer- és vegyészeti kutatások, a mesterséges intelligencia, az önvezető járművek és a kapcsolódó infrastruktúra stb..”

Forrás:
Magyar részvétellel épül meg a világ legnagyobb kapacitású szuperszámítógépeinek egyike; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2019. július 22.
Welcome to Cineca; Cineca
Lásd még: Digitális egységes piac: világszínvonalú szuperszámítógépek kapnak helyet nyolc európai helyszínen; Európai Bizottság; IP/19/2868; 2019. június 7.