Skip to main content
gazdaságinformatikaInternet

A magyar hagymaágazatot digitális fejlesztésekkel stabilizálnák

Szerző: 2019. augusztus 18.No Comments

„Hagyma információs bankkal és technológiai fejlesztésekkel javítanának a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai támogatásával a magyar hagymatermesztők az importtal szembeni arányon és a belföldi ellátásbiztonságon, ezzel stabilizálva az ágazatot – közölte a NAK.
Információs bank létrehozásával és fejlesztésekkel stabilizálnák a hagymaágazatot – közölte a Nemzet Agrár Kamara (NAK). A szervezet közleménye szerint az információs bank egy olyan, a kamara által kezelt központi adatbázis lenne, amelyben a termelők önkéntesen adnának hozam és minőségi adatokat, valamint az áruházláncok igényei is megjelennének benne. Mindez többek között segítené a tervezhetőséget, illetve alapja lehetne a későbbi közös termelésszervezésnek és értékesítésnek, a kereslet és a kínálat összehangolásának.

A NAK kiemelte, hogy még kis mennyiségben kapható áttelelő vöröshagyma, a tavaszi, korai vetésű betakarítása pedig augusztus második felében kezdődik, közepes hozamra számítanak a termelők.

Magyarországon vöröshagymából átlagosan 65-70 ezer tonnát termesztenek, a területalapú támogatások adatai szerint tavaly mintegy 1470 hektáron. Az egy főre jutó 10-12 kilogrammos éves fogyasztásnak jelenleg csak mintegy 50-60 százalékát tudja lefedni a rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett magyar hagymatermesztés – tették hozzá.

A vöröshagymát a korábbi évtizedekkel szemben már friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt.
Az import évente mindegy 50-55 ezer tonnát tesz ki, a magyar piacon jelen vannak a nagy hagymatermelő országok termékei is, így a lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyezniük a termesztőknek. Ehhez egyebek közt technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség – jegyezték meg.”

Forrás:
A magyar hagymaágazatot digitális fejlesztésekkel stabilizálnák; Világgazdaság/MTI; 2019. augusztus 12.