Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Papíralapú vény helyett eRecept – egy háziorvos, betegek és egy patikavezető az eddigi tapasztalatokról

Szerző: 2019. október 5.No Comments

„ 2019 januárjától minden háziorvosnak kötelezően csatlakoznia kellett az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszeréhez, aminek egyik, mindenki által érzett következménye, hogy az orvosok többsége papír alapú vény helyett eReceptet ír. Lapunk egy háziorvost, betegeket és egy patikavezetőt kérdezett az eddigi tapasztalatokról.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) az Állami Egészségügyi Ellátó Központ hozta létre azért, hogy az egészségügyi szolgáltatók összekapcsolásával és egy egységes kommunikációs tér biztosításával kiaknázza az e-egészségügyben rejlő lehetőségeket. Ez azt jelenti, hogy a beteg ellátása folyamán keletkezett adatok és dokumentumok felkerülnek a „felhőbe” – vagyis az interneten keresztül érhetik el őket az erre jogosultak –, így lehetővé válik ezek egységes kezelése és hatékony elemzése, ami segítség a betegnek és az orvosnak is. Az EESZT egyik hozadéka az úgynevezett elektronikus recept is, amelyet ma már egyre több orvos használ, és számos beteg él is ennek az előnyeivel.

– A rendszer adatokkal való feltöltése még folyamatban van, de mi, háziorvosok, valamint a gyermek- és a fogorvosok már használják, viszont az ügyeleten egyelőre még nem kötelező. Én egyébként igen hasznosnak tartom, hiszen a beteg a szokásos havi gyógyszereit akár otthonról, a fotelből is felirathatja, ezért nem kell bejönnie a rendelőbe – mondta el kérdésünkre Honos Anasztázia háziorvos, akitől azt is megtudtuk, különösen jó lehetőség ez azok számára, akik nehezen járnak, vagy pszichiátriai betegeknek, akik szoronganak, ha emberek közé vagy orvoshoz kell menniük. Sőt, a krónikus betegek így annak sincsenek kitéve, hogy – főként járványos időszakokban – éppen az orvosi rendelőben várakozó betegektől kapjanak el valamit.

Honos doktornő rendelőjében a betegek már egyáltalán nem lepődnek meg, ha a megszokott vény helyett felírási igazolást kapnak a kezükbe a vizsgálat végén, a krónikus betegek pedig azt is tudják, hogy nemcsak telefonon, de akár a kifejezetten erre a célra létrehozott e-mail-címen is kérhetik a megszokott gyógyszereik felírását. Az eRecept rendszer azonban nem terjed ki a vényen rendelhető termékek teljes körére, egyelőre a vényköteles, valamint tb-támogatással vényen rendelhető gyógyszereket kezeli. Következő lépésben tervezik a sorozatgyártású gyógyászati segédeszközök bekerülését a felírható termékkörbe. Anyatejet, gyógyfürdőt, fogászati kezeléseket viszont a későbbiekben sem lehet majd elektronikus vényen rendelni.

A rendelőből kijövet megkérdeztem az ott rendelésre várakozó betegeket, ismerik-e, és mennyire tartják hasznosnak az eReceptet. Többen élénken bólogattak, egy édesanya pedig elmesélte, fiai különböző városokban tanulnak, így ha gyógyszerre van szüksége valamelyiknek, ő itt felíratja az orvossal, az érintett pedig bármelyik patikában személyi igazolvánnyal és tajkártyával ki tudja váltani a szert.

Egyesek azt mesélték, hogy a nőktől nem kérik el a dokumentumokat a gyógyszertárban, ha női név szerepel a felírási igazoláson – ezt amúgy jövő évtől kezdve már nem is kell kiadnia az orvosnak –, amire Pap Ildikó, a Skorpió Gyógyszertár vezetője elmondta, ők szigorúan betartják az előírásokat: eRecept kiváltásához a személyi igazolvány és a tajkártya elengedhetetlen. Az újfajta recept tehát megkönnyíti sokak életét. De van-e hátránya?

– Az egyik, hogy csak az a beteg válthatja ki a gyógyszert, akinek a nevére azt felírták, bár mostanság úgy hírlik, az orvos regisztrálhatja majd a rendszerben a kiváltásra jogosult személyeket is. Erről azonban egyelőre nincs semmilyen hivatalos tájékoztatás. A másik probléma, hogy időnként az internetkapcsolatban hibák lépnek fel, ilyenkor nem látjuk a rendszert, vagyis a betegnek felírt gyógyszereket sem, ezért nem tudunk semmit kiadni – árulta el Pap Ildikó. A patikavezetőtől azt is megtudtuk, ma már egyre több az eRecepet, náluk nagyjából a betegek 70-80 százaléka váltja ki ilyen módon a gyógyszereit. Ők egyébként legtöbbször nem is figyelik, hogy a hagyományos vénnyel vagy felírási igazolással érkeznek a gyógyszertárba, mert a kettő szinte hajszálra ugyanúgy néz ki.

Vannak persze rutinosak is, akik már „ismerik a dörgést”, és azt is tudják, hogy a felírt, de a már kiváltott recepteket, valamint az elvégzett orvosi vizsgálatokat és azok eredményeit is ellenőrizni tudják az EESZT-ben. Ehhez elég ügyfélkapun keresztül belépni az eeszt.gov.hu internetes oldalon a rendszerbe.”

Forrás:
Akár otthonról, a fotelből is kérhetjük gyógyszereink felíratását; Borsányi Bea; FEOL.hu; 2019. október 3.