Skip to main content
szakirodalomUncategorized

A Digitalizáció a gyakorlatban volt a KIFÜ-színpad fő témája a X. Infotér Konferencián

Szerző: 2019. október 20.No Comments

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) idén hatodik alkalommal vett részt önálló programmal az Infotér Konferencián. Az eddigi évekhez hasonlóan a KIFÜ-színpad 2019-ben is egy téma köré épült, amely nem volt más, mint a Digitalizáció a gyakorlatban. A színpad programját dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki a KIFÜ több sikeres projektjét is kiemelte beszédében.

A szakmai közönség érdekes előadásokat halhatott a digitalizáció az oktatásban blokkban, többek között megismerhették a Diákháló Program fejlesztéseit, a WiFi-hálózat által elérhetővé váló új pedagógiai eszközöket és módszereket, illetve a Webex Board használatát az oktatásban.

A következő blokkban a szuperszámítógép használatát a kutatás és innováció területén jártuk körül. Az előadások során megismerhették a HPC jelenét és jövőjét és azt is, hogyan tervezhetünk szuperszámítógép segítségével zöld polimereket.

A harmadik nagy blokkban a színpad előadói bemutatták a Földmegfigyelési Információs Rendszert, amely fontos szerepet játszik majd a közigazgatásban az eFöld portál segítségével, majd a Hewlet Packard Enterprise mutatta be az új digitalizációs évtized terveit.

A program végén pedig górcső alá került a mesterséges intelligencia, az IKT projektek, az Innováció és fenntarthatóság az infrastruktúra és szolgáltatások üzemeltetésében.

A színpad KIFÜ-s előadóinak prezentációi az alábbi linkeken érhetők el:

Forrás:
A Digitalizáció a gyakorlatban volt a KIFÜ-színpad fő témája a X. Infotér Konferencián; Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ); 2019. október 18.