Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Azonnali információcserét tesz lehetővé az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisának bővülése

Szerző: 2019. október 26.No Comments

„ A magán- és állami szektor közötti azonnali információcserét teszi lehetővé az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisának bővülése – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós hozzátette: a bővülés részeként jövő január 1-jéig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell az EESZT adatbázisához, júniustól pedig már adatot is kell rögzíteniük a felhőbe.

Elmondta: a 2017. november 1-jén indult szolgáltatási tér révén minden beteg adata egy egységes, digitalizált, elektronikus rendszerbe kerül be, amely 25 ezer orvos és 13 ezer gyógyszertár közreműködésével napi 800 ezer elektronikus receptet dokumentál. A rendszerbe naponta 200 ezer ápolási esemény és 200 ezer dokumentum kerül be.

Hangsúlyozta: az EESZT-ben tárolt adatok pontosak, szükség esetén bármikor elérhetőek és mindez a rendszer teljes védettsége mellett valósul meg.

Kásler Miklós hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy az összegyűjtött adatok nemcsak egy-egy betegre nézve, hanem betegségcsoportok tekintetében is hordoznak információt; az egész magyar populációra vonatkoznak, így a Nemzeti Egészségügyi Programok vonatkozásában is fontosak.

Rámutatott: a rendszer lehetővé teszi a rizikófaktorok mérését, így a betegségek konkrét megjelenése előtt meg lehet tenni a prevenciós lépéseket.”

Forrás:
Azonnali információcserét tesz lehetővé az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisának bővülése; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2019. október 21.