Skip to main content
gazdaságinformatikaInternetközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatechnikatudomány

Adaptív digitális állam – nemzetközi konferenciát szervezett a Belügyi Tudományos Tanács

Szerző: 2019. november 10.No Comments

„ A mesterséges intelligencia kétségtelenül már valóság, ahogy az a konferencia egyes előadásaiból is világosan kiderült. Természetesen vannak olyan alkalmazások, melyek a gépi tanulást felhasználva már beépültek a hétköznapokba, így a rendvédelmi gyakorlatba is, míg például a mély tanulás által lehetővé tett képességekre azért még várni kell egy keveset.

A Magyar Tudomány Ünnepe 2019 rendezvénysorozat belügyi fejezetének nyitó eseményére Adaptív digitális állam címmel került sor, 2019. november 5-6-án. A Magyar Tudományos Akadémia által meghatározott idei mottó: Értékteremtő tudomány – a Belügyi Tudományos Tanács immár kilencedik alkalommal rendezte meg tematikus konferenciáját, amely egyedülálló sajátos szemléletével szervesen illeszkedett az MTA által meghatározott tárgyévi programsorozatba.

A Belügyminisztérium számos területen érintett és érdekelt a mesterséges intelligencia megoldások, valamint a hálózatkutatási eredmények alkalmazásában, fejlesztésében. A kormányzati alapinfrastruktúra és a nemzeti adatvagyon részeként a közhiteles nyilvántartások, valamint a nemzeti és nemzetközi zártcélú rendészeti és nemzetbiztonsági elektronikus információs rendszerek üzemeltetése és fejlesztése során kihívásként merül fel, hogy ezek értékteremtő működése, valamint biztonsága minél hatékonyabb legyen.

Az előadók között tisztelhettük többek között Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, Dr. Gál András Leventét, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjét, Jakab Rolandot, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnökét, Prof. Dr. Charaf Hassant, a Mesterséges Intelligencia Koalíció tudományért felelős elnökségi tagját, a piacvezető cégek vezérigazgatóit, és nem utolsó sorban a mesterséges intelligencia alkalmazások és hálózatkutatás terén élenjáró kutatókat.

A konferencia programja lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők megismerjék és értékeljék az elméleti kutatások prognózisait, a piaci szereplők pragmatikus tapasztalatait és az állami szervek a közérdek érvényesítése érdekében tett lépéseit. A témában született kérdések – hasonlóan a mesterséges intelligenciához – folyamatosan fejlődnek, alakulnak. A konferencia kitűzött célja tehát nem egzakt válaszok keresése volt, hanem a kérdéseket mélységében feltáró szellemi merítés.”

Forrás:
Adaptív digitális állam – nemzetközi konferenciát szervezett a Belügyi Tudományos Tanács; Belügyminisztérium; 2019. november 8.
Lásd még: A konferencia programja