Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyar

Már regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra

Szerző: 2019. november 24.No Comments

„Mától regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden, Budapesten.

Az államtitkár a sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, elsősorban nem informatikai cégek jelentkezését várják, hanem olyan vállalkozásokét, amelyek a versenyképességüket erősítő digitális fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. Azoknak a kkv-knak és startupoknak érdemes pályázniuk, amelyeknek céljai illeszkednek a Digitális jólét program stratégiai céljaihoz, a digitális infrastruktúra, a digitális kompetenciák és a digitális gazdaság fejlesztéséhez, valamint a digitális állam megteremtéséhez.

Schanda Tamás hangsúlyozta, Magyarország erős az informatikai és telekommunikációs infrastruktúrák kiépítettségében. Az internetet a lakosság 76 százaléka használja, a magyar vállalkozásoknak azonban az uniós átlaghoz képest csak kis hányada, 14 százaléka oszt meg információkat magáról és termékeiről, szolgáltatásairól elektronikus formában. Emellett az e-kereskedelemben is lemaradásban vannak a kisvállalkozások. A digitalizáció nélkülözhetetlen a 21. században, ezért a kormány arra törekszik, hogy a hazai vállalkozások ezen a téren is megkaphassanak minden szükséges támogatást terveik megvalósításához.

A Digitális jólét pénzügyi program része a kedden elinduló Digitális Jólét tőkeprogram mellett a Digitális Jólét hitelprogram is. A hitelprogram egy éve elérhető, összesen 7,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a kkv-k és a startupok, amelyek maximum hétéves futamidőre igényelhetnek 5 és 200 millió forint közötti, kamatmentes hitelt. Schanda Tamás kitért arra is, hogy elkészült a 2019-2030 közötti időszakra vonatkozó kkv-stratégia, amely elérhető a kormányzati portálon. Az államtitkár kiemelte: csak 2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, és 2020-ban emellett további 26,3 milliárd forint lesz elérhető technológiafejlesztésre és tudásátadásra.

Solymár Károly Balázs, az ITM helyettes államtitkára elmondta: a tőkeprogramra a közép-magyarországi régión kívüli vállalkozások jelentkezhetnek, a befektetés időtartama 2 és 7 év közötti, a befektető 50 százaléknál nem nagyobb részesedést szerez. A pályázók első lépésként előminősítésen mennek át, amit három független szakértő végez el.

A program lebonyolítására közbeszerzésen választották ki a pénzügyi közvetítőt, az MKB csoporthoz tartozó Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-t. A program 2023. december 31-ig tart – közölte a helyettes államtitkár. A részletekről tájékozódni és a regisztrálni a toke.digitalisjoletprogram.hu oldalon lehet.”

Forrás:
Elindul a Digitális jólét tőkeprogram; Digitális Jólét Program; 2019. november 20.
Lásd még: Digitális Jólét Hitelprogram