Skip to main content
gazdaságinformatikaInternetjogszakirodalom

Bejegyzését eltávolítottuk – technológiai óriáscégek és szólásszabadság

Szerző: 2019. november 25.No Comments

„A könyv alapállítása, hogy a szólásszabadság bevett demokratikus normáit kell érvényesíteni az Interneten is. A digitális óriásplatformok moderálási politikája következtében ipari mértekben törölnek ki bejegyzéseket. Bár a kormányok gyakran ösztönzik ezt a moderálást – azzal az ürüggyel, hogy így a terrorizmus, a zaklatás, pornográfia, „gyűlöletbeszéd” és „álhírek” lassan el fognak tűnni – valójában ez lehetővé teszi, hogy a nagy technológiai cégek cenzúrázzák a társadalmat. Adva a közösségi média uralkodó szerepe az információs társadalmunkban, ez azzal a kockázattal jár, hogy a nyilvános térben folytatott vitáink alapelveinek meghatározását kiszervezzük magáncégeknek. Ahelyett, hogy csak a közösségi médiát szolgáltató cégekre hagynánk a cselekvést, a szerzők szerint a demokratikus intézményeknek kell aktív szerepet vállalniuk az Interneten megtalálható bűnözői tartalmak moderálásában. Ennek lehetővé tétele érdekében a tech-vállalatok esetében elemezni kell, hogy vajon monopolhelyzetűek-e. A monopóliumellenes törvények alkalmazásával el kell érni, hogy ezeket a monopóliumok demokratikus kormányzati felügyelet alá kerüljenek.”

Forrás: Your Post has been Removed. Tech Giants and Freedom of Speech; Frederik Stjernfelt, Anne Mette Lauritzen; Springer; ISBN 978-3-030-25968-6 (a könyv nyílt hozzáférésű)
Doi: 10.1007/978-3-030-25968-6
Eredetileg: Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület