Skip to main content
közigazgatás: magyarszakirodalomszervezet

Hiánypótló kötet a jól irányított államról: Ellenőrzés – a fenntartható jó kormányzás eszköze

Szerző: 2020. január 20.No Comments

„Ellenőrzés – a fenntartható jó kormányzás eszköze címmel jelent meg Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének könyve, az Akadémiai Kiadó gondozásában. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán 2020. január 15-én megtartott könyvbemutatón Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár, Kocziszky György, a Miskolci Egyetem professzora, az MNB Monetáris Tanács tagja, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektor-helyettese mutatták be a hiánypótlónak számító kötetet.

A 2008-as válság hatásai alapvetően befolyásolták az államok működését, paradigmaváltás történt a gazdaságpolitikában, ami új alapokra helyezte a közpénzügyi ellenőrzést is. „Az állam szerepének újraértelmezése elengedhetetlenné vált, éjjeliőr szerepéből kibújt, és már aktív államként kellett jelen lennie a társadalom életében” – utal erre Domokos László a könyv előszavában.

A Domokos László a könyvében számba veszi a jól irányított állam alapvető értékeit és jellemzőit, majd nemzetközi összehasonlításban mutatja be a számvevőszékek, mint legfőbb ellenőrző szervezetek szerepét a jó kormányzás (good governance) elősegítésében, a jól irányított állam támogatásában.

A kötet lefekteti a jó kormányzás feltételrendszerét, elveit, követelményeit, eszközeit, hatóterületeit és eredményeit, valamint azt, hogy az Állami Számvevőszéknél miképpen teljesültek a jó kormányzás, a jól irányított állam támogatásának alapfeltételei, elvei, eszközei és hatóköre.

A könyvben bemutatásra kerül „A legfőbb ellenőrző intézmények hozzájárulása a kormányzáshoz” tudományos modell, illetve Domokos László részletesen vizsgálja az állammenedzsment fogalmát, jelentőségét és eszközeit, különös tekintettel az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok irányítására.

A könyv bemutatja a válság hatásaiból következő változások menedzselésének kereteit is, amelyeknek Domokos László szerint egyik alapvető feltétele a kapacitás- és szervezetfejlesztés. Végül a szervezéstudomány- és vezetés bekapcsolásával a szerző bemutat néhány olyan intézményszervezési megoldást, amelyek elősegíthetik, hogy a legfőbb ellenőrző intézmények valóban a közszféra példamutató szervezeteivé váljanak.

Domokos László a könyvében úgy fogalmaz, hogy „a számvevőszékek a jó kormányzás legfőbb garanciális intézményei. A számvevőszék akkor teljesíti küldetését, ha független a kormányzattól, de nem független a jó kormányzástól.”

Domokos László a kötetet ajánlja minden közszolgálatban dolgozó és állami erőforrásokkal gazdálkodó vezetőnek, valamint azoknak, akik gyakorlati ismereteket szeretnének gyűjteni a jól irányított állam működéséről, annak pénzügyi garantőr szervezetéről.”

Forrás:
Hiánypótló kötet a jól irányított államról; Állami Számvevőszék; 2020. január 15.
Ellenőrzés – a fenntartható jó kormányzás eszköze; Akadémiai Kiadó; 2020