Skip to main content
közigazgatás: magyar

Somogy megye utolsó okmányirodája is kormányablakká alakult át

Szerző: 2020. január 26.No Comments

„Dr. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár közreműködésével adták át a Lengyeltóti Okmányiroda – közel 65 millió forintos hazai forrásból megvalósuló – kormányablakká átalakított épületét 2020. január 22-én.

A rendezvényen dr. György István az elmúlt 9 évet a modern közigazgatás legjelentősebb időszakaként említette. A területi közigazgatásért felelős államtitkár kiemelte, hogy a kormányablakok fontos egységei a közigazgatásnak, hiszen az állampolgárok jellemzően itt találkozhatnak közvetlenül az állammal, így a kormányablak-rendszer a belső országimázsnak is meghatározó része. A kezdeti 146 ügytípushoz képest ma már csaknem 2500 ügytípust lehet a kormányablakokban intézni.

A kormány hosszútávú célja, hogy még gyorsabb és kényelmesebb legyen az ügyintézés, és akár az otthon kényelméből is egyre több ügyet intézhessenek el az állampolgárok elektronikusan. Ennek érdekében már jelenleg is zajlanak az elektronizált ügyintézés bevezetéséhez szükséges fejlesztések – ismertette dr. György István.

Dr. Neszményi Zsolt az átadó ünnepségen az utolsó somogyi okmányiroda átalakításának jelentőségét hangsúlyozta, ami azért is fontos, mert erősíteni kell a falvak és a kistelepülések népességmegtartó erejét. Somogy megye kormánymegbízottja szerint ez pedig csak úgy lehetséges, ha a piaci mellett az állami szolgáltatások is azonos színvonalon érhetők el minden településen élő állampolgár számára. A hivatal munkatársai minden somogyi kormányablakban, így – ennek a beruházásnak köszönhetően – már Lengyeltótiban is méltó és modern körülmények között fogadhatják az ügyfeleket – mondta a kormánymegbízott.

Somogy megyei kormányablakaiban több mint 404 ezer ügyfél jelent meg 2019-ben, ahol átlagosan 12 percet kellett várakozniuk és 9 perc alatt tudták elintézni az ügyeiket. Az előző évhez képest a megjelent ügyfelek száma több mint 40 ezerrel nőtt – ismertette dr. Neszményi Zsolt. A kormánymegbízott a Lengyeltóti Okmányiroda ügyfélforgalmával kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy 2018-hoz képest 524 fővel nőtt az ügyfelek száma, ez közel 6%-os növekedést jelent. A rendelkezésre álló adatok alapján tehát egyértelműen kimutatható a Lengyeltóti Kormányablak jelentősége, ahol a személyi – és lakcímkártya, illetve a gépjármű ügyintézésen kívül már a több mint 2500 kormányablak ügytípus bármelyike intézhető, kezdeményezhető – hangsúlyozta.

Móring József Attila országgyűlési képviselő elmondta: a megnövekedett ügyfélforgalom indokolta a Lengyeltóti Okmányiroda kormányablakká történő átalakítását.

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke köszönetet mondott és háláját fejezte ki mindenkinek, aki közreműködött a beruházás megvalósításában.

A beruházásnak köszönhetően Somogy megyében immár 15 helyszínen várják az ügyfeleket a modern, 21. századi feltételeknek megfelelően kialakított kormányablakok.

A Lengyeltóti Okmányiroda 2000. július 1-jén kezdte meg a működését, kezdetben személyi igazolvány- és lakcímügyintézéssel. Majd 2000. november 1-től az egyéni vállalkozói ügyek intézésével, 2001. január 1-jén pedig közlekedés igazgatási ügyintézéssel bővült a hatásköre. A járási hivatalok megalakítását követően, 2013. január 1. óta a Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal okmányirodájaként funkcionált.

A Somogy Megyei Kormányhivatal egyik kiemelt célja volt 2019-ben, hogy megvalósuljon a Lengyeltóti Okmányiroda kormányablakká alakulása, s integrált ügyfélszolgálati feladatokat ellátva szolgálja a településen és Lengyeltóti város vonzáskörzetében, a Pogányvölgyi Kistérségben élő polgárokat, ezzel biztosítva az ügyfelek számára a lakóhelyükhöz közeli ügyintézéshez való hozzájutás lehetőségét.”

Forrás:
Somogy megye utolsó okmányirodája is kormányablakká alakult át; Somogy Megyei Kormányhivatal; 2020. január 22.