Skip to main content
közigazgatás: magyar

Versenyképes lesz a kormányhivatali fizetés, emeli a kormányhivatali dolgozók illetményét a kormány

Szerző: 2020. január 26.No Comments

„ 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók illetményét 2020-ban. A megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői.

A kormány évek óta következetesen képviselt célkitűzése, hogy a bérek folyamatosan növekedjenek Magyarországon. Az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően a nettó keresetek 2010 és 2019 között – a családi adókedvezményt is figyelembe véve – 87 százalékkal emelkedtek, és a minimálbér is több mint duplájára nőtt 2010 óta. Az utóbbi években egyre jobban kiéleződő munkaerőpiaci versenyben más ágazatok mellett fontos, hogy az állami szektorban, köztük a kormányhivatalokban is versenyképes fizetést kínáljanak azoknak a felkészült szakembereknek, akik az állampolgárok ügyeit intézik nap mint nap. Ezért 2020-ban emeli a kormány a járási- és kormányhivatalokban dolgozók bérét is.

Az illetményemelés során a kormány figyelembe veszi a regionális munkaerőpiaci hatásokat, így a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalban dolgozó kormánytisztviselők illetményét a szellemi foglalkozásúak adott megyére jellemző átlagkeresetéhez igazítják. A KSH területi adatai alapján differenciált béremelést az indokolja, hogy egyes megyékben és a fővárosban kiélezettebb a munkaerőpiaci helyzet, így ezekben a régiókban nagyobb arányú emeléssel biztosítható a versenyképes kormányhivatali fizetés. Az állami támogatások folyósítását, valamint a magyar emberek mindennapjait érintő hatósági feladatok zömét ellátó járási- és kormányhivatalokban dolgozók munkájának további megbecsülését szem előtt tartva a Miniszterelnökség 2020 áprilisától ismét bevezeti a területi közigazgatásban a cafeteria-rendszert. A kormányhivatali bérek így minden megyében legalább tíz százalékkal, átlagosan 18 százalékkal emelkednek, ahol pedig kiélezett a munkaerőpiaci verseny, ott az illetménynövekedés akár a 35 százalékot is meghaladhatja.

A bérfejlesztésre a kormány idén 32 milliárd forintot különített el.”

Forrás:
Versenyképes lesz a kormányhivatali fizetés; Miniszterelnökség; 2020. január 18.