Skip to main content
fenntartható fejlődésközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatársadalomterületfejlesztés

Csak okosan – Finn tudásmegosztó szeminárium az okos megoldásokról

Szerző: 2020. február 29.No Comments

„Február 20-án az okos város megoldások kerültek fókuszba a Team Finland szervezésben megvalósult tudásmegosztó eseményen. A Smart City Seminaron finn szakértők osztották meg tapasztalataikat, az okos város fejlesztések hazai eredményeiről és kihívásairól pedig Szemerey Samu, a Lechner Tudásközpont vezető szakértőjének előadásából tájékozódhattak a résztvevők.

A finn okos szektor szereplői osztották meg tapasztalataikat, ötleteiket a február 20-án megrendezett Smart City Seminaron. A budapesti Finn Nagykövetség adott otthont a Team Finland és a Solved cég szervezésében megvalósult eseménynek, amit a finn nagykövet, Markku Virri nyitott meg. Köszöntőjét követően Santtu Hulkkonen, a Solved cég vezetője a finn okos fejlesztések kihívásairól, a fenntartható fejlődéshez szükséges feltételekről beszélt, előadásában bemutatva olyan inspiráló jó gyakorlatokat, mint a Kalasatama projekt, aminek keretében Helsinki régi kikötőnegyedét a helyi lakosokkal és vállalkozásokkal együttműködésben alakítják okos városrésszé, vagy a Karbon Semleges Városok Szövetsége (CNCA), aminek a célkitűzése, hogy 80-100%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását legkésőbb 2050-ig.

Egyre proaktívabbá válnak a magyar települések az okos megoldások kezdeményezésében, mondta el Szemerey Samu, a Lechner Tudásközpont vezető szakértője. A jó gyakorlatok és a fenntartható fejlesztések azonban nem kizárólag az olyan nagyvárosok számára elérhetőek, mint Debrecen vagy Békéscsaba, egyre több kisebb település és falu készít okos város stratégiát. Jelenleg több mint 1200 fejlesztési program zajlik országszerte, amik elsősorban a mobilitást, az energia szektort, a városi szolgáltatásokat és a közösségi programokat érintik. A magyar okos városok kihívásai, célkitűzései és olyan jó példák mellett, mint az Ivócsap vagy a Miutcánk projekt, Szemerey Samu bemutatta a Lechner Tudásközpontban jelenleg zajló fejlesztéseket. Többek között az e-építési napló, az e-közmű, az Elektronikus Térségi Tervezést Támogató Rendszer (E-TÉR), az Állami Középület Kataszter (ÁKÉK) és az épületinformációs modellezés (BIM) nyújt jelentős segítséget a terület- és településtervezésben, valamint -fejlesztésben dolgozó szakemberek számára. A monori pilot program keretében jelenleg fejlesztés alatt álló okos város központi platform szolgáltatás pedig a csatlakozó hazai településeknek lehetővé teszi majd a döntéstámogatás, épület üzemeltetés, szolgáltatások és részvételi folyamatok integrált, adat alapú működtetését.

A távközlési tornyok új világába nyújtott betekintést Mátray Gyöngyi, az EcoTelligent cég vezetője. A hagyományos, acélszerkezetű tornyok helyett fából készült létesítményeket forgalmazó vállalat a fenntarthatóság szem előtt tartásával és a szén-dioxid kibocsátás csökkentésével képzeli el a jövő telekommunikációs hálózatát. Jouni Kivirinne a Helen cég képviseletében az okos távfűtés helsinki tapasztalatairól beszélt előadásában. A villamosenergia-termelés, a távfűtés és -hűtés rendszerének újragondolása hozzájárul ahhoz a célkitűzéshez, hogy finn gazdaság 2035-re karbonsemleges legyen. Az utolsó előadásban Debreczeni Attila mutatta be a BookIT és a Smartmile cégeket, vagyis a házhozszállítás új lehetőségeit, amik a városi forgalom figyelembevételével, közvetlenebb és folyamatos tájékoztatással teszik egyszerűbbé és gazdaságosabbá az online rendelések átvételét.”

Forrás:
Csak okosan – Finn tudásmegosztó szeminárium az okos megoldásokról; Jancsó Ágnes; Lechner Tudásközpont; 2020. február 24.