Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatársadalom

Óriási igény van a digitalizációra és a digitális gazdaság nyújtotta lehetőségekre a határon túli térségekben is

Szerző: 2020. március 1.No Comments

„ Sikerrel indult útjára a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. (CED) és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. (DJN Kft.) közös rendezvénysorozata, a Kárpát-medencei Digitális Jólét Szalon. A szalon első állomását február 19-én tartották a kárpátaljai Beregszászon.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium két háttérintézménye által szervezett rendezvényen főként mezőgazdasági vállalkozók, helyi IT cégek, oktatási intézmények vezetői és szakmai, vállalkozói szövetségek képviselői, települési vezetők, illetve közigazgatási tisztviselők vettek részt. A rendezvény sikere megmutatta, két minisztériumi háttérintézmény együttműködése milyen eredményes lehet, s rávilágított arra is, hogy óriási az igény a digitalizáció, a digitális gazdaság nyújtotta lehetőségekre a határon túli térségekben is.

Az első, beregszászi szalonon Gál András Levente, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője – videóüzenetében – úgy fogalmazott, a digitalizáció korunk egyik legfontosabb átalakulási folyamata, amely mindannyiunk életét érinti. Ezért a 2015-ben létrehozott Digitális Jólét Program célja, hogy minden magyar polgár és vállalkozás a digitalizáció nyertesévé váljon.

„Feladatunk továbbá, hogy a határon túli magyar közösségek, illetve vállalkozások számára is hozzáférhetővé tegyük azokat a fejlesztéseket, amelyeket a DJP hoz létre” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy e munka kiteljesedéséhez nélkülözhetetlen a megfelelően képzett munkaerő, amit a felsőoktatási intézmények garantálhatnak a vállalkozások sikeres működéséhez.

A Digitális Agrár Stratégia és annak eszközrendszereinek határon túli kiterjesztését mezőgazdasági IT klaszter tagozat révén hasznosítanák a helyi szakemberek. A rendezvénysorozatnak a tervek szerint 40-50 határon túli állomása lesz szerte a Kárpát-medencében. Így egy év múlva több klaszterbe/kamarába tömörülő szakmai szervezet szolgálná a helyi gazdaságfejlesztést.

A rendezvényen előadást tartott Szilágyi Mátyás főkonzul, Csík László, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője, illetve Vityi Péter, az IVSZ alelnöke. A szalonon egyebek mellett bemutatták a Digitális Jólét Pontok működését, a DJP Civitas Sapiens Okosváros Divízió tevékenységét és a DJP által nyújtott határon túli lehetőségeket. A fórumot a DJN Kft. ügyvezetője, Jobbágy László és a CED ügyvezetője, Csík László által korábban aláírt stratégiai együttműködési megállapodás keretében szervezték.”

Forrás:
Óriási igény van a digitalizációra és a digitális gazdaság nyújtotta lehetőségekre a határon túli térségekben is; Innovációs és Technológiai Minisztérium/DJP Kommunikáció; 2020. február 25.