Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyar

Már az idén elterjedhet a QR-kódos fizetés itthon

Szerző: 2020. március 9.No Comments

„ Néhány kivételtől eltekintve döntően az év második felére ígérik a hazai bankok az azonnali fizetési rendszerre épülő új szolgáltatások, fizetési megoldások elindítását – derül ki a Portfolio körképéből. Jön a fizetési kérelem és a QR-kódos fizetési megoldás is a másodlagos azonosítók, így a telefonszámra utalás használata pedig már most is elérhető.

A héten elindított azonnali fizetési rendszerre épülő megoldások várható bevezetéséről készített körképet a Portfolio. E szerint a legtöbb hazai pénzintézet tervez a másodlagos azonosítókra épülő pénzküldési lehetőségek mellett még az idén újabb szolgáltatásokat – például a fizetési kérelmet vagy QR-kódos utalást – bevezetni. Első körben azonban többnyire az ügyfelek bankon belül kapnak lehetőséget az újdonságok kipróbálására.

Minden új szolgáltatás elterjedéséhez idő kell, de a portál felmérte azt is, hogy a digitalizáció jegyében melyik banknál érhető el például a másodlagos azonosítók – e-mailcím, telefonszám – digitális, azaz mobilappon vagy netbankon keresztüli regisztrációja, és hol kell ezért bemenni a fiókba. A lapnak válaszoló pénzintézetek közül eddig a Gránit Bank, a Raiffeisen, a K&H, az Erste tette lehetővé a digitális regisztrációt. Ezzel szemben az OTP, a Budapest Bank, a CIB, a Takarékbank ügyfeleinek ehhez még fel kell keresniük egy bankfiókot.

A Portfolio felmérte azt is, hogy hány bank kíván élni például a QR-kódos tranzakció bevezetésével, miután tavaly nyár közepén az MNB közzétette a QR-kód sztenderdjéről szóló ajánlását. Ezzel a QR-kóddal az azonnali fizetési rendszerre épülő tranzakciókat lehet majd indítani. A sztenderdet azért hozták létre, hogy az új rendszerre épülő fizetési megoldások egymással átjárhatóvá váljanak. Bevezetését az Erste a következő hónapokban tervezi, a Takarékbank pedig az év második felében. A többi megkérdezett pénzintézet a hamarosan, vagy a közeljövőben kifejezéseket használta az érdeklődésre, a Gránit Banknál napirenden van az esetleges bevezetés, a Sberbank még mérlegeli a lehetőségeket, a K&H és az OTP egyelőre elhárította az érdeklődést.

Egyelőre még csak az Erste Bank ügyfelei számára elérhető a fizetési kérelem szolgáltatás, amellyel az ügyfelek egymás között tudnak pénzt kérni. Bevezetését a Raiffeisen, az MKB, a Budapest Bank, a CIB, Gránit Bank is tervezi, a Takarékbank pedig 2020 második felére ígéri.”

Forrás:
Már az idén elterjedhet a QR-kódos fizetés itthon; Infostart; 2020. március 8.