Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarszakirodalomtávközlés

Az ÁSZ szerint megfontolandó a „Google-adó”

Szerző: 2020. március 16.március 17th, 2020No Comments

„Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával – többek között erre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése, amely a digitális adózással kapcsolatos dilemmákat járja körül.

Az ÁSZ elemzői rávilágítanak, hogy a jelenlegi adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak. Ennek következtében pedig szinte teljesen mentesülnek a társasági adó fizetése alól, míg a tényleges szolgáltatás helye szerinti állam jelentős adóbevételtől esik el. Az ÁSZ elemzői ennek a méltánytalan helyzetnek a megszüntetése érdekében vizsgálják a kidolgozás alatt álló javaslatokat, illetve értékelik, hogy az esetleges bevezetésük milyen hatással lenne a magyar államháztartásra, továbbá milyen ellenőrzési feladatok ellátását igényelné.

Az internetes óriáscégekre kivetendő digitális adó
Az EU-ban egyelőre nincs megegyezés az ügyben. Franciaország elfogadta az erről szóló törvényt és elkezdte a bevezetését, de azután a USA által kilátásba helyezett – és többször elismételt – szankciók miatt felfüggesztette. Csehország viszont nem törődött ezzel és 2020 januárjában bevezette a digitális adót.

Az ÁSZ elemzői kiemelték, adózási szempontból az okozza az alapvető problémát, hogy a jelenlegi adószabályok a vállalkozások fizikai jelenlétén alapulnak. A digitális szolgáltatások esetében azonban nehézséget jelent annak meghatározása, hogy az értékteremtés hol történik, sőt még az is, hogy a digitális tevékenység által létrehozott értéket hogyan lehet mérni. Ezt kihasználva, a digitális szolgáltatást nyújtó nemzetközi vállalatok ott adóznak, ahol ennek a feltételei a legkedvezőbbek, így a nyereségük arányában sokkal kevesebb adót fizetnek, mint a hagyományos gazdaság szereplői.

Ezáltal számos ország – köztük az Európai Unió legtöbb tagállama, így Magyarország is – sokkal kevesebb adóbevételhez jut a globális és határokon átnyúló digitális szolgáltatást nyújtó vállalatok tevékenysége után, mint ami méltányos lenne. Emiatt Magyarország is érdekelt a nemzetközi adózási szabályok olyan megváltoztatásában, illetve olyan új adónem bevezetésében, amelynek révén a globális digitális szolgáltatást nyújtó vállalkozások adóelkerülési lehetőségei csökkennek – szögezik le az ÁSZ elemzői.

Az elemzés bemutatja, hogy a digitális szektor megadóztatására vonatkozóan a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Bizottság is fogalmazott meg javaslatokat. Az Európai Bizottság által kidolgozott két javaslat közül az első lehetőséget biztosítana a tagállamoknak arra, hogy megadóztassák a digitális szolgáltatások során a területükön képződő nyereséget, még akkor is, ha a vállalkozás ott fizikailag nincs jelen.

Az Európai Bizottság második javaslata egy újfajta, digitális szolgáltatási adó bevezetése, amely adóbevételt biztosítana olyan tevékenységek esetében, amelyek után a szolgáltatók jelenleg ténylegesen nem adóznak. Az újfajta adó összesen évi 5 milliárd euró plusz adóbevételt jelentene az EU tagállamai számára.

A javaslat lényegében készen van, azonban néhány EU-tagállam, illetve az Amerikai Egyesült Államok is ellenzi, sőt utóbbi ellenlépéseket is kilátásba helyezett a bevezetés esetére. Ugyanakkor egyes tagállamok nemzeti hatáskörben lényegében bevezették ugyanazt az adót, amit az Európai Bizottság kidolgozott.

Az ÁSZ elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy ha az EU keretében nem születik döntés a speciális adó bevezetéséről, ellenben a bevezetés mellett döntő tagállamok egyéni tapasztalatai kedvezőek, akkor célszerű lehet Magyarországon is egy hasonló adó bevezetése. Ezáltal elérhető lehet, hogy a globális és a jelentős mértékű határokon átnyúló digitális szolgáltatást nyújtó vállalatok a Magyarországon létrehozott értékkel arányos adót fizessenek. [Korábbi cikkek.]”

Forrás:
Az ÁSZ szerint megfontolandó a „Google-adó”; Infostart/MTI; 2020. március 13.
A digitális gazdaság méltányos megadóztatásának kihívásai; Pulay Gyula, Teski Norbert; Pénzügyi Szemle online; 2020. március 13.
A digitális gazdaság megadóztatása. A digitális gazdaság megadóztatásának aktuális kérdéseiről, a modern gazdasághoz illeszkedő új uniós adószabályokról értékelő elemzés figyelemmel a terület ellenőrizhetőségére; Pulay Gyula, Teski Norbert, Weltherné Szolnoki Dóra, Melcher István; Állami Számvevőszék; T/478; 2020. március 13. (PDF)