Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyarművelődéstudomány

H-UNCOVER – Reprezentatív felmérés a koronavírus elleni küzdelemben

Szerző: 2020. május 3.No Comments

„Május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indul hazánk négy orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével. A csaknem 500 településen élőket érintő reprezentatív kutatás célja, hogy pontos képet adjon a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17 787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. A mintában szereplő személyek a 14 éves és idősebb népesség köréből kerültek ki. A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A kiválasztott személyek az egész országból, véletlenszerűen kerültek kiválasztásra, így a mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel. A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs.

A felvétel időtartama két hét, május 1. és május 14. között kerül végrehajtásra.

A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton.

A felmérésben érintettek a felkérő levélben található azonosító segítségével jelezhetik a tesztelésben történő részvételi szándékukat a regisztrációs felületen. A regisztrációt követően minden résztvevőnek lehetősége nyílik a kérdőív elektronikus kitöltésére. Amennyiben nem élnek ezzel a lehetőséggel, a KSH munkatársai telefonon fogják megkeresni a kérdőív kitöltése céljából.

A kérdőív kitöltését követően előzetesen meghatározott időpontokban az ország hét régiójában klinikákon, közintézményekben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben, telefonon értesítést kaptak és kitöltötték a kérdőívet.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. A reprezentatív minta lehetőséget nyújt arra, hogy a kutatás eredményeit korcsoportos bontásban is vizsgálják.”

Forrás:
H-UNCOVER – Reprezentatív felmérés a koronavírus elleni küzdelemben; Központi Statisztikai Hivatal; 2020. április
Térkép: települések és a szűrést végző egyes egyetemek illetékességi területei
Településlista letölthető változat, xlsx-ben
Lásd még:

„Együttműködést kért a Semmelweis Egyetem rektora azoktól, akiket kiválasztanak az országos szűrőprogramba.

Merkely Béla azt kérte, aki kap értesítést, vegyen részt a koronavírussal kapcsolatos szűrőprogramban. A Semmelweis Egyetem rektora az állami rádió Vasárnapi újság című műsorában megismételte, véletlenszerűen választottak ki embereket egy eddig példátlan járványügyi kutatáshoz.

A négy egyetem – Semmelweis Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és Pécsi Tudományegyetem – által végzett országos reprezentatív járványügyi vizsgálat még nem volt a világon, ez lesz az első, teljes országot lefedő szűrési program – fűzte hozzá.

A programba a feltételezett fertőzötti arányból kiindulva 17 780 embert hívtak meg. Ők korra, nemre, regionális elhelyezkedésre vonatkozóan is reprezentálják a magyar társadalmat. A vizsgálat eredménye alapján így lehet következtetni arra, hogy a különböző társadalmi rétegekben mekkora lehet a fertőzöttség aránya.

Merkely Béla kiemelte: vért is vesznek a kiválasztottaktól, amiben az ellenanyag jelenlétét vizsgálják, de lehet, hogy a vércsoport is befolyásolhatja a kitettséget a vírusnak, vagy a szövődmények kialakulását. Egyes kínai és amerikai adatok azt mutatják, hogy a 0-s vércsoport egy kis védettséget jelent, az A-s vércsoportúaknál kicsit nagyobb a kitettség.

Az országos szűrőprogramban számos más lényeges paramétert is vizsgálnak, hogy teljes képet kapjanak a magyar helyzetről. Azért, hogy minél pontosabb képet kapjanak a népesség rizikófaktorairól, ötven kérdést is feltesznek a programban résztvevőknek.

Fontos tudni, a kiválasztottak mintegy 500-1000 honfitársukat is képviselik a vizsgálatban, ezért Merkely Béla arra kért mindenkit, aki értesítést kap, menjen el a szűrésre, vagy tegye lehetővé, hogy azt a szakemberek az otthonában elvégezzék, hogy minél pontosabb legyen a kép a magyar társadalom koronavírus-fertőzöttségéről…”

Forrás:
Merkely: ősszel jobban terjedhet a koronavírus; Farkas György; 24.hu; 2020. május 3.