Skip to main content
egészségügyinformatikaközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatechnika

Letölthető az új VírusRadar mobilos alkalmazás, amely jelentősen hozzájárulhat a járvány elleni védekezéshez

Szerző: 2020. május 18.No Comments

„ Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapon történik: egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak.

Az applikáció tömeges használatának köszönhetően az azonosított fertőzöttről megmondható, hogy a megelőző két hétben kikhez volt közel, két méteres távolságon belül, legalább 20 percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint.

Az önkéntesség mellett az adatvédelem is biztosított, az alkalmazás a készüléken nem tárolja a fertőzöttel kapcsolatba kerültek telefonszámát, erről csak a fertőzött hozzájárulása esetén kaphat információt a hatóság – jelezte Schanda Tamás.

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarországon 5,5 millió ember használ okostelefont, így minden második honfitársunk kezében, zsebében, táskájában ott van az applikáció futtatására alkalmas készülék.

A szaktárca arra kér mindenkit, hogy a kedvenc alkalmazásai mellé töltse le és kezdje el használni a VírusRadart, mivel minél többen használják az alkalmazást, annál több esetben lehet még időben figyelmeztetni a lehetséges fertőzötteket, és ezzel tovább csökkenthetők a járványügyi kockázatok.

„Az alkalmazás használatával a korlátozások és óvintézkedések betartásán túl egy újabb módon jelezhetjük, hogy vigyázunk egymásra” – fogalmazott Schanda Tamás.

Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy az alkalmazás Android operációs rendszerrel már letölthető, és iOS-on hamarosan elérhetővé válik, erről tájékoztatják majd a lakosságot. Az alkalmazás működéséhez aktív Bluetooth kapcsolatra van szükség.

Kitért arra, hogy az alkalmazás megvalósulásához hozzájárult adományként a NextSense és a Biztributor Kft., a regisztráció aktiválásához szükséges SMS-ek díjmentes kiküldését pedig a Vodafone Magyarország biztosítja.”

Forrás:
Az új VírusRadar mobilos alkalmazás jelentősen hozzájárul a járvány elleni védekezéshez; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2020. május 14.
VírusRadar – a Koronavírus követésére és a COVID-19 elleni védekezésre (webhely és letöltési információ)