„Az OECD tudományért, technológiákért és innovációért felelős igazgatósága 2019. októberi szakpolitikai publikációjában (Policy Papers No. 84) a tudomány- és technológiapolitika kormányzati irányításának 13 esettanulmányát ismerteti és von le belőle következtetéseket (Governance of science and technology policies). A dokumentum szerint a fejlett országokban a tudománnyal, technológiákkal és innovációval kapcsolatos kormányzati politikák immár harmadik szakaszukba léptek. Először a piaci működés, majd az innovációs rendszer kudarcait próbálták orvosolni, ma pedig a technológiai átalakulás folyamatának kudarcaival próbálnak megbirkózni. Választ keresve napjaink nagy társadalmi kihívásaira, az ezekre reflektáló küldetés-orientált politikák tervezése került előtérbe, gyakori átfedéssel a versenyképességre, ipari szektorokra és technológiákra fókuszáló hagyományos szakpolitikákkal.
A vizsgált kormányzati gyakorlatok befogadóbb, átláthatóbb és felelősebb tudományos, technológiai és innovációs (TTI) rendszerekhez járultak hozzá. A nemzeti TTI-stratégiák a tudományos kutatás és az innováció szempontjait egyaránt lefedik, tervezésük során növekvő mértékben építenek az összkormányzati szemléletre, bevonva az átfogó konzultációba – a különböző kormányzati intézményeken kívül – a tudományos, az üzleti és a civil világ érdekeltjeit is. A megvalósítást rendre professzionális ügynökségek kivitelezésére bízzák, a szakszerűség biztosításának és az érdekkonfliktusok elkerülésének egyidejű céljával. Az értékelés egyre inkább magától értetődő része lett a gyakorlatnak, még ha ezek többnyire leíró jellegűek is maradnak, lévén a TTI-stratégiák empirikus hatásvizsgálata összetett és nehezen megvalósítható.
A vizsgált TTI-kezdeményezések költségvetésileg és időtartamukat tekintve is széles skálán szórnak – az 1 milló euróstól az évi 10 milliárdosig, a 3 évnél kevesebbtől a 20 évnél hosszabbig (leggyakrabban azért a választási ciklusok időtartamához igazodva). A rövidebb programok gyakran későbbi hosszútávú programok pilot kezdeményezései. Egyes programok, különösen az államilag finanszírozott alapkutatások gyakran eleve több évtizedesek. A vizsgált esettanulmányok tárgyai közül a legnagyobb volumenűek az EU „Horizon 2020” multiszektorális programja és Németország Csúcstechnológiai Stratégiája, de megtalálhatjuk köztük Japán minisztériumok közötti innovációt elősegítő programját, Szingapúr kutatási, innovációs és vállalkozási tervét, Norvégia, Ausztrália és Dél-Korea nemzeti TTI-stratégiáját, valamint az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok innovációs ügynökségeinek, tanácsainak gyakorlatát.
A TTI-szakpolitikák portfóliója diverzifikált, ugyanakkor erősen koncentrált is. A használt eszközöket összesen 26 kategóriába sorolták, ezek felét négy fő csoportba:
- nemzeti stratégiák és tervek;
- támogatások állami kutatási projektekhez;
- támogatások a vállalati innovációhoz;
- klaszterek és együttműködő platformok létrehozása.
A különböző országos és nemzetek feletti tudományos-innovációs stratégiák tanulmányozása során a sikerre vezető kezdeményezések esetében a következő kritikus dimenziókat lehet kiemelni:
- Kormányzati elkötelezettség a legmagasabb szinten, ami világos jelzést ad minden érdekeltnek.
- A szakpolitikai tervezés fázisában fontos az érdekeltek bevonása, különösen az üzleti és a civil szférából. Aktív kormányzati tevékenység szükséges az egyetemek, kutatóintézetek, vállalatok és civil szervezetek együttműködésének, az érdekeltek hálózatosodásának előmozdítására, segítve a kompetencia-cserét és azok fejlesztését a kommunikációban, a tudás befogadásában. Az állami alapkutatások és az üzleti világ közötti kapcsolódásokat gyakran tevőlegesen is bátorítani kell az állami kutatási eredmények, a technológiai transzfer és a társ-alkotás kereskedelmiesítésével, valamint nyílt innovációval. A civil társadalom bevonása szintén kritikus fontosságú a társadalmi kihívások innovatív megoldási kísérleteibe.
- A nagy társadalmi kihívások megválaszolását célzó, küldetésorientált szakpolitikák nem felváltják, hanem kiegészítik az ipari termelést és innovációs rendszereket támogató hagyományos megközelítéseket, megteremtve a lehetőséget a tudomány, technológia és innováció társadalmi hatásának növelésére.
- A konkrét célokkal megvalósított tevékenységek koherenciája – különös tekintettel a használt eszközök sokszínűségére és eltéréseire – kulcsfontosságú a szinergiák előmozdítása és az esetleges negatív hatások megelőzése céljából.
- A rendszeres értékelés és nyomonkövetés képessé teszi a kormányzatot arra, hogy folyamatosan fejlessze a szakpolitikai keretrendszert és távlatilag is biztosítsa az elvárt hatást.
- A prioritások felállításában a kormányzatnak rugalmasságot szükséges mutatnia, az egyre gyorsabb technológiai és társadalmi változásokra irányuló válaszadó képesség megőrzése és javítása érdekében.
- Az elérhető programokat folyamatosan harmonizálják és ésszerűsítik, egyszerűsítve és optimalizálva az érdekeltek hozzáférését a támogatásokhoz és programokhoz. Ez korlátozza a felhívások mennyiségét és az egyablakos ügyintézést teszi ajánlottá a pénzügyi támogatások hatékonysága és az adminisztratív terhek csökkentése érdekében.
”
Forrás:
Governance of science and technology policies; Alan Paici, Camille Virosi; OECD; Directorate for Science, Technology and Innovation (STI); OECD Science, Technology and Industry Policy Papers, No. 84; 2019 (PDF)
