„Az EU közös kutatóintézetének (JRC) honlapján megjelent nagy tanulmány (Assessing the impacts of digital government transformation in the EU) a közigazgatás digitális átalakulásának empirikus értékelésére tesz kísérletet, saját értékelési modellt dolgozva ki rá. A JRC2030 stratégiával összhangban értékeli, hogy a digitális technológiákat is felhasználva a közigazgatás hogyan alakítja át a közszolgálati irányítási rendszereket, különös tekintettel a térinformatikai adatok újszerű megközelítésére és a mesterséges intelligencia alkalmazására a szakpolitikai tervezésben és szolgáltatásnyújtásban. A tanulmányt jegyző kutatók a kutatás korábbi fázisának eredményére támaszkodva fejlesztették ki értelmezési keretüket a hatásvizsgálathoz, amit jelen kutatás esettanulmányainak tapasztalatai alapján továbbfejlesztettek. Az empirikus kutatások és esettanulmányok ilyen módon az értékelési keretrendszer tesztjeként is szolgáltak, különböző fázisokban lévő, eltérő környezetben működő kezdeményezések közvetlen és közvetett hatásainak felmérésekor. A fő cél az volt, hogy azonosítsák a digitális szakpolitikai beavatkozások sikeres megvalósításának hajtóerőit és korlátait. A négy esettanulmány közül az egyik a litvániai Tvarkau Vilniu volt, amelyik a városvezetés munkájának támogatására kifejlesztett, az állampolgároktól származó információk összegyűjtési folyamatát egyszerűsítő platform működését és hatásait értékelte. A másik a testre szerelt kamerák rendőrségi vonatkozásait vizsgálta az Egyesült Királyságban. A harmadik két olasz város iskoláinak környezetbarát kezdeményezése kapcsán értékelte a játékosítás és az oktatás hatását a fenntartható mobilitást támogató projektben. A negyedik esettanulmány a digitális közszolgáltatások bevezetésének a magánszféra védelmére és a közbizalomra gyakorolt hatását vizsgálta Németországban és Spanyolországban a közlekedés, az egészségügy, a biztonság és a választások területén.
A kidolgozott értékelési keretrendszer meghatározza a digitális innováció közintézményekre gyakorolt hatásának elemzéséhez szükséges dimenziókat és alapelemeket, amelyekkel egyben a társadalmi, gazdasági és politikai hatásokat is értékelni lehet. (Mivel a tanulmányt 2020 márciusára már lezárták és publikálták, a koronavírus hatását nem tudták figyelembe venni az elemzésben. Az előszóban ugyanakkor a szerkesztő megjegyzi: a közszolgálati innováció szempontjából nem csak válságnak, hanem lehetőségnek is lehet – sőt, kell – tekinteni a járványhelyzetet.) A tanulmány a digitális átalakulást úgy definiálja, mint ami radikális változást hoz a kormányzati-közigazgatási működésben, számos járulékos következménnyel együtt, beleértve külső és belső folyamatokat, struktúrákat is. A meglévő infokommunikációs technológiákat az új adatvezérelt technológiákkal, alkalmazásokkal kombinálja, és új keretek közé helyezi a szervezeti és kognitív gyakorlatokat. Felöleli a közszolgálati innováció különböző formáit a szakpolitikai ciklusok és szolgáltatás-nyújtások különböző fázisaiban a környezet-specifikus közhaszon növelésére olyan kapcsolódó célokkal, mint a hatékonyság, hatásosság, elszámoltathatóság és átláthatóság növelése. Mindezt azzal a céllal, hogy polgárcentrikus szolgáltatásokkal és szakpolitikákkal erősítsék a társadalom bevonását és a közbizalom erősítését. A digitális átalakulás értékelésére a szerzők az ún. „DigiGov-F” keretrendszert dolgozták ki, amelynek segítségével a rendszerezik és újraértelmezik a digitális közigazgatási átalakulást a közszolgálati innováció fogalmi körében.
Grafikusan ábrázolva a DigiGov-F keretrendszert, annak közepén öt vörös körben a digitális közigazgatási kezdeményezések lépései vannak: a közhasznú érték (public value), a stratégia, a tervezés, a megvalósítás és a hatások. Ezekre a lépésekre külső és belső tényezők egyaránt hatnak. Ilyen külső hatás a környezet felől érkező igények és nyomások, az intézményi jellemzők és szintek, valamint a szervezetek közötti, befolyással bíró hálózatok. Belső tényezők a digitális innováció alaptulajdonságai, az új technológiai kombinációk, az erőforrások és az irányítás átstrukturálása, valamint a kultúra, a megismerési és viselkedési rutinok „újrakeretezése”.
A négy esettanulmány önmagában persze kevés ahhoz, hogy általános, átfogó jellegű következtetéseket vonjunk le belőlük, de ahhoz elég, hogy érdekes javaslatokat és hipotéziseket lehessen megfogalmazni. A négy esetből levonható legfontosabb tanulságokat összesen húsz megállapításban foglalták össze, amit a szerzők hét fő kategóriába csoportosítottak, a kutatás hét fő tanulságaként. Ezek a következők:
- Az automatizáció és az azonnali nyereség elérésének korlátai. Ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát használó automatizációból valódi előny fakadjon, szükség van a szervezetek és a kultúra új keretek közé helyezésére, a hatásokat pedig nehéz szektoronként szétválasztani, inkább rendszerszinten érdemes értékelni. A szerzők kiemelik, hogy a technológiai képességek nem fordulnak át önmaguktól lehetőségekbe. Az emberi közreműködés gépekkel való helyettesíthetőségének mértéke általában túlértékelt, ennélfogva az automatizációnak a munkahelyek számát fenyegető hatása is túlbecsült – inkább átalakítja a munkaköröket, mint megsemmisíti.
- A befektetések és a dinamikus nézőpont fontossága. A törekvések duplikációja és szolgáltatási csatornák rétegzése inkább növeli, mint csökkenti a közköltségeket. Az új szolgáltatások új igényeket is generálnak, így a szolgáltatások javítása iteratív fejlesztéssel valósítható meg. Nagyobb hangsúlyt kell tenni az erőfeszítésekre és befektetésekre, biztosítva a szükséges visszajelzési köröket is a digitális átalakulás dinamikus és iteratív folyamatához igazodva.
- Az „újrakeretezés” perspektívájának megerősítése. Az esettanulmányok megerősítik a Digi-Gov-F keretrendszerben megfogalmazott újrakeretezés (új keretek közé helyezés) fontosságát a kognitív folyamatok, a szervezeti kultúra és magatartás területén.
- A legitimitás és a bizalom stratégiai fontossága és kettős természete. Az új technológiákban meg van a potenciál ahhoz, hogy használatukkal erősíteni lehessen a közbizalmat a jól működő közigazgatás révén, ugyanakkor hozzájárulhat a bizalom sérüléséhez is, különösen a magánszféra védelme és a személyes adatok terén, aminek megelőzéséhez megfelelő jogi szabályozásra és garanciákra, valamint világos kommunikációra, átláthatóságra van szükség.
- Nagyobb figyelem szükséges a felhasználók befogadókészségére és a digitális megosztottság új formáira. Tapasztalatok szerint a felhasználói befogadás nem következik automatikusan a legjobb mesterséges intelligenciára épülő alkalmazások alkalmazásából. Az új technológiák a digitális megosztottságot is újratermelhetik, ezért külön figyelmet kell fordítani a befogadhatóságra, a fogalmi és kognitív rutinok új keretek közé helyezésére.
- Az állampolgári részvétel, a nyitott közigazgatás és a társ-alkotás realista értelmezése. A közügyektől való távolodás és az alacsonyabb politikai részvételi arány általános trend a fejlett demokráciákban, amit nem lehet egyszerűen az új technológiák bevetésével megfordítani.
- A nem-pénzügyi hatások jelentősége. Az esettanulmányok igazolják, hogy a digitális átalakulás eredménye nem csak a hatékonyságban és a termelékenységben mutatkozik meg, hanem a legitimitást és átláthatóságot is erősítik. Az olasz esettanulmányban a tanulási és tanítási folyamatokra is hatással volt, miközben tanárnak és diáknak egyaránt javította digitális készségeit.
Az értékelés során a Digi-Gov-F modellje jól használhatónak bizonyult, ugyanakkor a tapasztalatokból kiindulva szükségessé vált a kiegészítése is. Új „dobozt” kaptak a befektetések és erőfeszítések, a szolgáltatás-nyújtás és a felhasználói befogadás.
Fontos fejlesztés a modellben, hogy a digitális kezdeményezések terén nem csupán az egyes fázisok elkülönítése történik meg, hanem a fázisok közötti folyamatok iterativitásának kiemelése is. A legitimitás és bizalom pedig nem csak eredményként jelentkezik, hanem hajtóerőként és segítő hatásként is.”
Forrás:
Assessing the impacts of digital government transformation in the EU. Conceptual framework and empirical case studies; Gianluca Misuraca (szerk.); Publications Office of the European Union; 978-92-76-19005-9 (online); DOI: 10.2760/40285; 2020 (PDF)
