Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja

Szerző: 2020. június 21.No Comments

„A telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad a veszélyhelyzet után is, a telemedicinás ellátás az EESZT-ben rögzített ellátási eseményként jelenik meg.

Az Országgyűlés döntése értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően is – időkorlát nélkül – megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja, amelyhez a beteg taj-számának megadása mellett a kiváltó személyazonosságának hitelt érdemlő igazolására van szükség – közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad a veszélyhelyzet után is, így az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, távmonitoringot folytatni, gyógyszert rendelni, vagy védőnői gondozást ellátni távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján.

Kitértek arra is: az Országgyűlés elfogadta a veszélyhelyzet megszűnését követő időszakra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezéseket. Ezek között több az egészségügyi ellátást érintő változás, az Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) korábbi szabályozását módosítja. Így a telemedicinás ellátás az EESZT-ben rögzített ellátási eseményként jelenik meg.

A most elfogadott szabályozás a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig van érvényben, azonban felhatalmazó rendelkezés biztosítja a kormánynak annak lehetőségét, hogy szükség szerint rendeletben szabályozza a telemedicinális ellátások feltételeit – áll a közleményben.”

Forrás:
Megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja; Weborvos.hu; 2020. június 19.