A kormány várja az egészségügyben dolgozók véleményét

„ A koronavírus-járvány, a pandémia több olyan lépés meghozatalára kényszerítette az egészségügyi ellátást, amelyek felhívták a figyelmet az egészségügyi rendszerünk sérülékeny pontjaira.

A jobb és még eredményesebb védekezés, a hatékonyabb egészségügyi ellátás érdekében elhatároztuk az egészségügyi rendszer áttekintését és megújításának előkészítését.

A munkát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium nemzetközi és magyar szakértők bevonásával megkezdte.

A feladatot – valamennyi magyar állampolgár és egészségügyi dolgozó megelégedésére – csak akkor tudjuk elvégezni, ha az állampolgárok és valamennyi elkötelezett egészségügyi dolgozó véleményét is meghallgatjuk, és az átalakítás során figyelembe vesszük.

Ezért kérjük az egészségügyben dolgozó kollégáinkat a rendelkezésükre bocsátott kérdőív kitöltésére, hogy javaslataikkal segítsék az eredményes átalakítást.”

Forrás:
A kormány várja az egészségügyben dolgozók véleményét; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2020. július 14.
Kapcsolódó anyagok:
Vezetői kérdőív (Docx)

A bejegyzés kategóriája: egészségügy, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.