Skip to main content
gazdaságinformatikajogközigazgatás: magyarközigazgatási informatikaszakirodalom

Írásbeliség a járványügyi veszélyhelyzet idején, 1. rész

Szerző: 2020. július 27.2 hozzászólás

„A járványügyi veszélyhelyzet idején polgári jogi szempontból az egyik legérdekesebb fejlemény az volt, hogy a kijárási korlátozás és a szociális távolságtartás együttese miként csapódott le a polgári jogi alaki feltételek gyakorlatában. Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi két-három évtized digitalizálási folyamatának ez volt az első igazi próbatétele.

Az alábbi cikkben azt kívánom bemutatni, hogy az írásbeliség és ahhoz szorosan kapcsolódó egyes polgári jogi és cégjogi intézmények kapcsán milyen kérdések merültek fel a 2020. március-májusi időszakban, és milyen válaszok elfogadása milyen további következményekkel járnak.

1. A jogbiztonság és alkalmazhatóság

Az írásbeliséggel kapcsolatos alaki elvárások terén a jogbiztonság ellentétes követelményeket támaszt: legyen a norma világos, ugyanakkor kövesse a változó feltételeket. Ennek feloldása részben jogi, részben műszaki feladat.

Az Alaptörvényben is változatlanul érvényesül az az értelmezés, miszerint a jogbiztonság a jogalkotó kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára (9/1992. (I. 30.) AB határozat).

Ugyanakkor minél változékonyabbak a jog által szabályozott életviszonyok, ez annál nehezebb feladat, a jogalkotónak tőle független, piaci és műszaki tényezőkön alapuló változásokat kellene anticipálnia. Ilyen helyzetben a jogalkotó minél magasabb absztrakciós szinten próbálja megfogalmazni a jogi jellegű szabályokat, vagy a használni kívánt jogintézmény tartalmát rábízza valamilyen műszaki jellegű szabályozásra (ez utóbbiról lásd a technológiaszabályozás terén (Ződi 2019)

A magasabb absztrakciós szintű megfogalmazás elvi megjelenése a műszaki szabályozásokban néhol érvényesülő „műszakilag semleges szabályozás” (technological neutrality) elvárása. Ez az elvárás bizonyos területeken jól ismert elvvé vált, bár területenként eltérő céllal fogalmazták meg, így eltérő tartalommal is bír. Az 1990-es évek közepén lett, elsődlegesen az elektronikus aláírás szabályozása kapcsán Európában is jól ismert elv, majd elkezdték alkalmazni más területeken is, például a távközlési szabályozás körében (Gidari, Morgan and Coie 1997))

A 2013. évi V. törvény elfogadásakor is az írásbeliség 6:7. § (3) bekezdése szerinti újszerű megfogalmazása is alapvetően ezt az elvet kívánta szem előtt tartani (lásd Vékás Lajos megjegyzését a Ptk. 6:7. §-ához (Vékás and Gárdos 2019))

E technológia semleges megközelítés természetesen komoly praktikus nehézséggel jár. A jogalkotó a bírói gyakorlatra bízta ennek kimunkálását, ugyanakkor rövid távon a bírói gyakorlat nyilvánvalóan nem alkalmas arra, hogy „gyorsan változó” helyzetekben belátható időn belül általános elveket dolgozzon ki. Ha az elektronikus aláírás tárgyában meghozott bírói ítéleteket nézzük, láthatjuk, hogy közel húsz év sem volt elegendő arra, hogy elvi jellegű bírói jogértelmezés szülessen abban a tárgykörben, hogy mi tekinthető „fokozott biztonságú elektronikus aláírásnak” és mi nem, miként tölti ki a jog a „technológiailag semleges” szabályozást. És ez az érdemi bírói útmutatás nem csak Magyarországon nem történt meg, de az ötszázmilliós Európai Unió tagállamaiban sem.

Tehát a jogbiztonság követelménye egyrészről feltételezi a polgári jogi alaki követelmények rugalmas rögzítését, a nem túl részletező előírásokat, hogy a szabályozás változó környezetben is irányadó maradjon. Ugyanakkor a rugalmas szabályozást a gyakorlati kiszámíthatóság sínyli meg, ami szintén a jogbiztonság követelményét sérti. Most akkor az e-mail és az SMS teljesíti-e az írásbeliséget?

A hármas követelményrendszer teljesítéséhez (változatlan visszaidézhetőség, nyilatkozattevő személyének azonosítása, nyilatkozat időpontjának azonosítása) egyes szerzők ki nem mondottan egy biztonsági dimenziót is hozzáfűznek, tehát az „azonosítás” nem csak az azonosítási adattartalom megismerhetőségét feltételezi, hanem azt is, hogy mennyiben hagyatkozhatunk ezen állításra (lásd Vékás Lajos i.m.). Más szerzők ismét egyfajta biztonsági értékelés alapján azt hangsúlyozzák, hogy azért nem olyan könnyű ezeket a nyilatkozatokat hamisítani, így el kellene fogadni ezeket is írásbelinek (Kovács 2016).

Az ebből levonható legfontosabb következtetés, hogy ezt a problémakört jogirodalmi viták nem fogják tudni megnyugtatóan rendezni.

A hazai polgári jogi szerint is egyértelműen írásbeli megoldást továbbra is csak az eIDAS (és még az e-aláírási irányelv) alapján az uniós szabványügyi szervezetek által felkérés alapján kiadott e-aláírási szabványrendszerek szerinti műszaki megoldások jelentik (lásd pl. ETSI TR 119 000). Ezeket a szabványokat lényegében húsz éve építik, technikailag igen részletesek és folyamatosan frissítik a legújabb műszaki változásokra és igényekre tekintettel (pl. mobil aláírás és felhőben aktivált aláírások terén).

2. Az MNB válasza a Ptk. 6:7. § (3) bekezdésének problémáira

Proaktív hatóságként említésre méltó megoldásként kell kiemelni a Magyar Nemzeti Bank vezetői körlevelét (Windisch 2019), a továbbiakban: „Körlevél”). A Körlevél már kiadásának évében, 2019. évben komoly banki igényt elégített ki, hiszen a szabályozott szervezetek (bankok, befektetési szolgáltatók, biztosítók) főleg lakossági téren jelentős megtakarításokra törekedtek a papírmennyiség csökkentésével, de főleg a fióki folyamatok ügyintézőt nem igénylő digitalizációjával.

Így a 2020. évi veszélyhelyzetre a pénzügyi intézmények már jelentős tapasztalattal rendelkeztek a digitális írásbeliség terén, ami jelentősen megkönnyítette ennek az erősen szabályozott szektornak, hogy a veszélyhelyzet idején csökkentsék a fióki ügyintézés mennyiségét, mind lakossági, mind üzleti ügyfelek körében.

A Körlevél természeténél fogva jóval részletesebb előírásokat fogalmaz meg a pénzügyi intézmények számára, mint ami közvetlenül a Ptk. 6:7. § (3) bekezdéséből következik. Az újfajta írásbeliséget a pénzügyi szervezetek akkor használhatják, ha biztosítják az alkalmazni kívánt megoldás szigorú dokumentáltságát, informatikai biztonsági értékelését és átláthatóságát (lásd a Körlevél 2. pontját). Ez pedig megnyitja annak lehetőségét, hogy az eddigi általános hármas feltétel nyelvtani értelmezése helyett az egyes megoldások megfelelőségét informatikai biztonsági szempontból releváns részletek alapján ítéljék meg – akár a bíróságok által kirendelt szakértők, akár az egyes szerződő felek.

A lehetőséggel igen nagy számban éltek is a szabályozott pénzügyi intézmények, és nagy számban jelentettek be ilyen megoldást az MNB-nek. Ilyen például a többek által elindított írásbelinek minősülő, rögzített videócset, amely mögött egy joghatás nélküli, nem minősített bizalmi szolgáltatás áll (reflektálva a Körlevél 1.2.1. pontjára).”

Forrás:
Írásbeliség a járványügyi veszélyhelyzet idején; Homoki Péter; Ars Boni; 2020. július 20.
(A szerző a Homoki Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje.)
Szerkesztői megjegyzés:
A tanulmányt terjedelmi okok miatt három részben közöljük. Az első részben az első két fejezet olvasható.
A további megjelenés tervezett menetrendje:

  • 2. rész (2020. augusztus 3.)
    • 3. Teljes bizonyító erejű magánokiratiság kapcsolata az írásbeliséggel
    • 4. Az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés problémái
  • 3. rész (2020. augusztus 10.)
    • 5. A cégszerű aláírás elektronikus aláírással és más módszerekkel és az írásbeliség
    • 6. Befejezés
    • Irodalomjegyzék