Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Kétmilliárdos inkubátorpályázat a magyar startup ökoszisztéma továbbfejlesztésére

Szerző: 2020. július 27.No Comments

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal meghirdeti Startup Factory pályázati felhívását. A kiírás összesen 2 milliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait.

Az elmúlt években jelentős források álltak rendelkezésre a hazai startupok inspiráló üzleti környezetének és inkubációjának fejlesztésére. Az új támogatási lehetőség az eddigi szakmai programok sikereire alapozva indul el.

„Összesen kétmilliárd, inkubátoronként legfeljebb 300 millió forintra lehet pályázhatni mától a Startup Factory keretében. A kiírás célja az, hogy az egyedi ötletekre építő magyar cégek megfelelő támogatást kapjanak erősödésükhöz, fejlődésükhöz” – jelentette ki Schanda Tamás. Az ITM miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a most induló pályázattal kapcsolatban elmondta, a magyar kormány kiemelt célja, hogy folyamatosan növelje a hazai kis- és középvállalkozások innovációs teljesítményét, ehhez nélkülözhetetlen a startupok növekedését biztosító inkubátorhálózat hatékony működtetése.

Az elmúlt években a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) finanszírozóként és szakmai koordinátorként is meghatározó szerepet játszott a startupoknak és inkubátoroknak szóló pályázati konstrukciók meghirdetésében, teljes körű lefolytatásában. Az eddigi programok eredményeképp már több mint 100 hazai startup jutott magas szintű szakértői támogatáshoz, befektetéshez, mentoráláshoz. A kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory pályázat figyelembe veszi és hasznosítja a korábbi tapasztalatokat, új lehetőségeket teremt a hazai inkubátorok szakmai munkájának folytatásához.

A Startup Factory nyerteseinek a hazai startup környezet fejlesztésére, a kezdő innovatív vállalkozók üzleti lehetőségeinek fokozására kell fordítaniuk a támogatást. A kiíró a most meghirdetett pályázat keretében elsősorban az elmúlt évekből megfelelő referenciákkal rendelkező inkubátorok jelentkezésére számít.”

Forrás:
Kétmilliárdos inkubátorpályázat a magyar startup ökoszisztéma továbbfejlesztésére; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2020. július 23.
Startup Factory, 2020-1.1.4-STARTUP NKFI Alap; Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal; 2020. július 23.