Skip to main content
Európai Uniógazdaságközigazgatás: külföldön

Németország felvetette, hogy az unióban egységesen fizetőssé kellene tenni az autópályák használatát

Szerző: 2020. augusztus 2.No Comments

„Az Európai Unió soros elnöke Németország, amely számos kezdeményezése mellett felvetette, hogy az unióban egységesen fizetőssé kellene tenni az autópályák használatát – vette át a Reuters hírét a lengyel Rzeczpospolita. A berlini kormány kezdeményezni akarja, hogy elkezdjenek előkészíteni egy ezzel kapcsolatos tervet.

Andreas Scheuer német közlekedési miniszter, az elképzelés egyik atyja szerint a személyautók, a furgonok, és a teherautók fizetnének az úthasználatért, míg az autóbuszok és a távolsági buszok díjmentesen használhatnák az autópályákat. Az egységes fizetés nyolc év múlva kezdődne el az egész unióban, a sztrádadíjak pedig a közös költségvetésbe folynának be. A pénzt a klímavédelmet szolgáló befektetésekre fordítanák

Az ötlet ellentmondásos, mivel ahány ország, annyiféle szabályozás. Németország például az egyetlen állam, ahol az autósztrádákat az adófizetők pénzéből tartják fenn, nincsenek autópályadíjak. Néhány éve megpróbálták trükkösen bevezetni – a német sofőrök gépjárműadóját csökkentették volna, hogy végeredményben csak a külföldieket terhelje a sztrádadíj -, de a terv elbukott az Európai Bíróságon. Azok az országok, amelyekben van autópályadíj és része a költségvetés bevételeinek, nyilván nem fogadják majd tapssal az elképzelést.”

Forrás:
Forradalmi változás jöhet a sztrádadíjakban; Barabás Júlia; Napi.hu; 2020. augusztus 1.